Kétes áruk

Szavazás

Árgép - Keresd a legolcsóbbat!



Kövesd a Fogyasztókat a twitteren!
Fogyasztók.hu RSS

Bírság a Hild Zrt.-nek megtévesztő reklámért

Munkatársunktól, 2009. szeptember 03. - csütörtök 10:22
Címkék: reklám, hirdetés, gvh, bírság, fogyasztóvédelem, átverés, eljárás, biztosítás
Betűméret növelésBetűméret csökkentésKüldés e-mailbenNyomtatás

Több megtévesztő állítást is tartalmaztak a Hild Zrt. 2008-ban közzétett hirdetései, s emiatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 30 millió forintra bírságolta a vállalkozást.



A Hild Zrt. 2008-ban intenzíven és széles körben népszerűsítette a lakásért életjáradék konstrukcióit. A tájékoztatókban egyebek mellett az szerepelt, hogy a fogyasztó a szerződés megkötése után saját lakásában élhet, tőle a járadékfizető az állagmegóvó karbantartások költségét és a közös költséget átvállalja. Egyes tájékoztatásokban pedig az szerepelt, hogy a Hild Zrt. szerződéseit több mint ezer ügyvéd fogadta el, illetve az ügyvédek nagyon biztonságosnak tartják ezeket a szerződéseket.

Ezek a megállapítások azonban a GVH vizsgálata szerint nem voltak pontosak, mivel például a járadékosok nem a saját lakásukban élnek azért, mert a Hild konstrukcióinak meghatározó tulajdonsága, hogy az adott ingatlan tulajdonjoga a vállalkozáshoz kerül. Az állagmegőrző munkákkal és a közös költséggel kapcsolatban pedig a szerződésben más szerepelt, mint a tájékoztatókban. A szerződés szövege szerint a Hild nem téríti meg például a belső burkolatok, vagy a kaputelefon javításának költségeit, és a fogyasztót terhelik a takarítás, a hólapátolás vagy az esztétikai festés költségei akkor is, ha azok egyébként a közös költség részei lennének.

Az ügyvédi ajánlásokat a Hild Zrt. nem tudta igazolni. A bírság összegének megállapításakor a versenyhatóság súlyosbító körülményként vette tekintetbe, hogy a vállalkozás életkoruknál fogva sérülékeny fogyasztóknak kínált szerződéseket hirdetett jogszerűtlen módon, miközben a vállalkozást már korábban is elmarasztalták hasonló ügyben. Enyhítő körülmény volt ugyanakkor, hogy a fogyasztók a szerződés megkötésekor értesülhettek a konstrukció pontos feltételeiről.

Forrás: MTI
 

Szóljon hozzá:

 

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kommentek

Á. Balázs, 2020. január 22.

Üdv! Nekünk a Baliner Bt.-ről van nagyon rossz véleményünk. Nem teljesítették határidőre a...

Ablakcsere buktatókkal

Mr. George Anderson, 2020. január 22.

Üzleti kölcsönt keres? Személyi kölcsönök, lakáscélú kölcsönök, autó kölcsönök, di...

Virágzik a használtcikk-kereskedelem

bishop berry smith, 2020. január 21.

Helló Szüksége van pénzügyi kölcsönre, ingatlanbefektetésre, autókölcsönre, adósságkons...

Menekülés a UPC-től

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Feljelentő

1222, 2012-10-12 13:41:00+02

"Marianna házat vásárolt, ám a gázszolgáltató addig nem hajlandó visszakapcsolni a szolgáltatást, míg az előző tulajdonos által felhalmozott tartozást ki nem egyenlíti. "

Kifizettetné a volt lakó gáztartozását az új tulajjal a szolgáltató

1222, 2012-10-03 17:31:00+02

"Miklóst is felkeresték az egyik közműszolgáltató munkatársai, hogy lecseréljék mérőóráját. A történetet nyilván önök is kitalálták: sérülést találtak a mérőn, majd érkezett a több százezres csekk. "

Sérült plombát találtak, feljelentették áramlopásért

0, 2012-09-28 15:51:00+02

"Viktor úgy véli, felfedezett egy kereskedői trükköt, ami a vásárlók árérzékenységére és egyben felületes vásárlási szokásaira épít. Ön találkozott már hasonlóval?"

Árcímkés megtévesztés a hiperekben
Pharrell Williams Pharrell Williams Pharrell Williamst választotta idén az év divatikonjának az Amerikai Divattervezők Tanácsa...
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés

LÉGY TRENDI!

Abercrombie@Fitch, Hollister, Stance, Oakley márkák webáruháza