A Vodafone eladta a számomat
Aktív számom újbóli eladását az ügyfélszolgálatos „technikai problémának”, én jogellenesnek neveztem. Azóta ezt a szöveget hallja, ha valaki felhív: "A hívott számon előfizető nem kapcsolható." Számot kellett cserélnem.
Tisztelt Szerkesztőség! Két mobilszolgáltatóval is hadilábon állok, az elmúlt időszakban nem kis kellemetlenséget okoztak nekem. Szeretném a segítségüket kérni, hogy milyen módon juthatok velük dűlőre, mert amit művelnek, lassan nevetségessé kezd válni. Először is szeretném idézni azt a levelet, melyet mindkét szolgáltatónak elküldtem, ebben részletesen és időrendben szerepelnek az elmúlt évek eseményei. "Tisztelt Telefontársaság!
Az alábbiakban időrendben felsorolt események és sorozatos technikai problémák miatt kérem ügyem vizsgálatát, majd kártalanításom elbírálását:
2001: Vodafone City feltöltőkártyás gsm csomagot vásároltam, a 06-70/244-16-76 telefonszámmal.
2006: sorozatos elégedetlenség és nem megfelelő bánásmód miatt számhordozással előfizetést vásároltam a Pannon-nál, az eredeti (06-70/244-1676) telefonszámom megtartásával.
2008. július közepén barátaim jelezték, hogy nem tudnak elérni, nincs bekapcsolva a telefon készülékem. Ezt követően kiderült, hogy nincs bejövő hívásom, bejövő sms és kimenő sms, valamint kimenő hívás van. Ügyfélszolgálatuk kártyacserét javasolt, miután a probléma ezzel sem szűnt meg, hetvenkét órában határozták meg a technikai hiba kijavítását. Mire a hiba elhárult már negyedik napja nem voltam elérhető. Ekkor Önök még elnézést sem kértek, sem jóváírást a kellemetlenségért.
2009. július: A jelenség ugyanaz, mint előző évben, nincs bejövő hívásom. Az ügyfélszolgálat javaslatára ismét kicserélték a sim kártyát. Ezután ismét kivártam a hetvenkét órát, de sajnos a hiba nem lett kijavítva. Közben e-mail formájában is jeleztem a problémámat az ügyfélszolgálatnak. Mivel az első bejelentés óta hat nap telt el, Drozdi György úr, a Pannon egyik aligazgatója segítségét kértem, akinek a közbenjárásának köszönhetően egy órán belül megoldották a problémámat. Jelezte, hogy a Vodafone központi rendszerében volt a hiba. Ezek után a Pannon ügyintézőitől ígéretet kaptam egy ingyenes számcserére, hogy a későbbiekben ne forduljon elő a számhordozás okozta probléma, továbbá lehetőséget kaptam egy hat hónapig tartó (mivel törvény szerint ennyi ideig nem adható ki másnak egy megszűntetett telefonszám) ingyenes szövegbemondásra, hogy a későbbi hívó feleim is értesülhessenek a számváltozásról.
2009. augusztus 17.: Elektronikus levélben értesítést kaptam négy héttel ezelőtti hibabejelentésemre, hogy a panaszt regisztrálták, és a hiba a telefonkészülékben, vagy a sim kártyán van. Ekkor már hetek óta volt bejövő hívásom, nem értem miért tartott a regisztráció és a visszaigazolás egy hónapig, a probléma már rég megoldódott.
2009. augusztus 19.: szöveges üzenetet kaptam a 1270- es Vodafone számról, hogy egyenlegem ötszáz forint. Ekkor már közel három éve vagyok Pannon előfizető ezen a telefonszámon. Felhívtam egy barátomat, aki a Vodafone-nál dolgozik, s kértem nézzen utána mi is történt.
|
|
|
Végül már ketten használtuk... | Kiderült, hogy a Vodafone 2009.08.19.-én reggel eladta egy új ügyfelének a már több éve, és jelenleg is használatban lévő 70/244-1676 telefonszámomat. 15 óra 30 perckor volt egy bejövő hívásom a 70/7070600 számról, egy Vodafone-os kolléga egy általam ismeretlen nevű ügyfelüket kereste. Miután bemutatkoztam, kiderült, hogy az ezen a telefonszámon elérhető másik előfizetővel szeretett volna beszélni, majd hosszasan kitárgyaltuk a helyzetet, miszerint a még használatban lévő számom újbóli eladását Ő "technikai problémának", én jogellenesnek neveztem. Ígéretet kaptam az ügy mielőbbi megoldására, és ha esetleg van a családban Vodafone-os ügyfél, kárpótlásul szívesen jóváírnak némi összeget a számlájáról. (Miért egy megjelölt szám kap jóváírást, amikor nekem okoztak kellemetlenséget és kárt?)
Olyannyira sikerült a hibát orvosolni, hogy augusztus 19. délután óta ezt a szöveget hallja, ha valaki felhív: " A hívott számon előfizető illetve szolgáltatás nem kapcsolható."
Az ügyfélszolgálatok (Pannon és Vodafone) szerint a hétvége miatt csak hétfőn, aug.24-én várható legkorábban előrelépés, ezért a hétvégét úgy töltöttem, ha valaki felhív, azt feltételezi, hogy ez a szám rossz, vagy már nem létezik.
22-én délután a további problémák elkerülése végett az Eurocenter-ben lévő Pannon bemutató teremben számot cseréltettem, majd kaptam két hónap szövegbemondást, ami jelenleg (23-án, este kilenckor) még nem üzemel, így aki a régi számomon próbál elérni, nem értesül a számváltozásról. Az új szám a számcserét követően egy óra elteltével életbe lépett. Továbbá érdeklődöm az ígért hat hónapos ingyenes szövegbemondás hollétéről.
Nos, tisztelt szolgáltatók, bár előfizetésem nem üzleti, de mint épületgépész vállalkozó a telefonom nélkülözhetetlen a munkámban, főként az, hogy a meglévő és leendő ügyfeleim számára elérhető legyek. Mivel a fent felsoroltak miatt komoly erkölcsi és anyagi károm keletkezett, és a pannon által három héttel ezelőtt ígért és valósan jóváírt egy havi alapdíjam közel sem fedezi a káromat, kérem panaszom felülvizsgálatát és illetékes helyre eljuttatását!
Jogaimmal és törvény adta lehetőségeimmel tisztában vagyok, ezért felhívom figyelmüket, ha követelésemre hetvenkét órán belül nem érkezik kielégítő válasz, jogorvoslattal fogok élni, követelésemet polgári peres úton fogom érvényesíteni! Ügyvédem fel fogja venni Önökkel a kapcsolatot, a Pannonnal a sorozatos hálózati problémák miatt (bejövő hívást nem szolgáltat) a Vodafone-nal a használatban lévő telefonszámom újbóli kiadása miatt (személyiségi jogok, stb), továbbá panasszal fogok élni a fogyasztóvédelmi- és hírközlési hatóságoknál, és arra fogok törekedni a médián keresztül, hogy a sorozatos szolgáltatói hibák minél nagyobb nyilvánosság elé kerüljenek."
Ezt követően a Vodafone felajánlott egy tízezer forintos jóváírást egy általam választott telefonszámra. Megjegyzem, nincs a családban Vodafone előfizető. Komolyan gondolják, hogy seftelnem kellene egy idegennel (vagy akár baráttal) ahhoz, hogy a kárigényemhez jussak? A telefonszámomat megszűnés után még fél évig nem adhatnák el (erre, ha jól tudom, törvény is van), ők pedig eladták a még élő, működő számomat. A Pannon annyit tett az ügyben, hogy újabb megkeresésem után, amikor huszonhárom percen át kellett tartanom a vonalat és várnom (percdíjas ügyfélszolgálati számról van szó), tegnap, tehát 2009. 08. 25. estére lépett életbe a szövegbemondás, de kompenzációról egy szó sem esett. Kérem segítsenek, nem tudom, hogy ezek után mit tehetnék még. Tényleg a pereskedés lenne a járható út? Sőt a pereskedés egyáltalán járható út? Az eset kapcsán írt szakértői cikk itt olvasható!
|
Torony
Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder...
|
Szóljon hozzá: