Konfliktusban a civil és az állami fogyasztóvédelem
Munkatársunktól, 2009. augusztus 18. - kedd 11:12 Címkék: fogyasztóvédelem
A Fogyasztóvédelmi Tanácsadó Irodák országos hálózatának kialakításával összemosódik az állami és civil fogyasztóvédők tevékenysége, a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) szerint elfogadhatatlan az így kialakult helyzet.
hirdetés
A FEOSZ közleményében emlékeztet: a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, valamint civil szervezetek együttműködésével 2008 szeptembere óta minden megyében működnek a fogyasztóvédelmi tanácsadó irodák, amelyekben a civil fogyasztóvédelmi szakemberek személyesen fogadják a panaszos fogyasztókat, tájékoztatást adnak a problémákkal kapcsolatban, és ha kell, képviselik őket a bepanaszolt vállalkozások, az érintett hatóságok előtt, illetve továbbítják a kérelmeket, ha a békéltető testületek közreműködésére van igény.
A FEOSZ azonban kifogásolja, hogy a tanácsadó hálózat kialakításával összemosódik az állami és civil fogyasztóvédők tevékenysége, és arra is rámutat, hogy a rendszer megosztja a civil fogyasztóvédőket.
A FEOSZ közleményében emlékeztet: a Szociális és Munkaügyi Minisztérium 2009-2010-es fogyasztóvédelmi pályázatain az egy-egy településhez kötött és meglévő hatósági és civil szervezetek közötti szerződésekben szereplő társadalmi szervezetek részesültek előnyben. Akinek nem volt szerződése, az nem került be az országos hálózatba. A FEOSZ attól tart, hogy egyes civil fogyasztóvédelmi szervezetek ellen tudatos kampány folyik.
A pályáztatási rendszer miatt az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület - Magyarország legnagyobb fogyasztóvédelmi szervezete - tanácsadó irodáinak tucatjait lesz kénytelen bezárni a napokban, mivel csak hét közösen működtetett irodát támogatott kiemelten a minisztérium - állítja közleményében a FEOSZ.
Na végre megszűnnek a népnyúzó hatóság! Úgyse csináltak érdemben semmit csak a kiskereskedőket sz@vatták a látványosan gagyit forgalmazó külföldieket meg észre sem vették. Meg kérdezem én minek is vannak a fogyasztósok? VPOP mindent ellenőriz!
1. nyugta, szála( adása, eredete, áru származása) engedélyek
2. vállalkozó minden irata,
3.termek díj, csomagolási díj, különösen kedvencük a "szatyrok, reklámtáskák" akar műanyag, papír, textil, bármiből. És ennek az összes hivatalos papírja...stb
Nyugodtan az APEH ellenőröket is lehet meneszteni nem csak a fogyasztósokat a VPOP minden hatáskörrel rendelkezik. Aki nem tudja mekkora biznisz a csomagolás annak itt egy érthető link: http://www.okopannon.hu/index.php?id=ID02070000
Tessék olvasni :-)
Matus László, 2009. augusztus 18. - kedd 11:46
Tisztelt FEOSZ! Ha az emberek elégedetlenek a tevékenységükkel és nem kapnak Önöktől támogatást, akkor érteni kell a kritikát és nem háborogni és másokat eltiporni!!!
"Lajos pénzszűkébe került és egymillió forintos hitelszerződést írt alá a GVH által már elmarasztalt Euromobilien Hungary Kft.-vel. Az ügyintéző kérésére befizetett hetvenezer forintját viszont már a szerződés felmondása után nem kapta vissza. "
"Mónika problémája akár az egész ország problémája is lehetne. Másfél éves állástalanság után épp kezdene egyenesbe jönni a család, csupán a behajtó cégek munkatársai írogatnak sms-t este kilenc után. "
Szóljon hozzá: