Kétes áruk

Szavazás

Árgép - Keresd a legolcsóbbat!



Kövesd a Fogyasztókat a twitteren!
Fogyasztók.hu RSS

Kigyózó sorok, áruházban rekedt vevők

Munkatársunktól, 2009. augusztus 13. - csütörtök 14:52
Címkék: diszkont, hipermarket, szupermarket, vásárlás
Betűméret növelésBetűméret csökkentésKüldés e-mailbenNyomtatás

Nyitnak-e új kasszát az áruházakban, ha az egyetlen üzemelőnél már kilométeres sor kígyózik? Vagy mit tehet a vásárló, ha történtesen egyetlen pénztárban sem ül senki? A Szoljon.hu szolnoki üzeleteket tesztelt.


Amikor a Szoljon.hu munkatársai beléptek az egyik áruházba, kígyózó sort pillantottak meg az egyetlen működő kasszánál. Volt ugyan azon kívül még másik három pénztár is, de azok nem üzemeltek. Gyorsan összeválogatták a boltból a szükséges holmikat, majd beálltak a több méteres sorba. Már majdnem sorra is kerültek, amikor megjelent a másik pénztárnál egy hölgy, aki intett a tömegnek, hogy oda is lehet menni. Már negyed órája álltak sorban, de esélyük sem volt, hogy átérjenek oda. Így aki alig egy perce állt be mögéjük, villámgyorsan az új pénztárnál termett. Akik pedig már hamarabb ott álltak a korábbi hosszú sorban, még mindig vártak. Szóval, nem kis idő telt el, mire végre kijutottak.

Egy másik, nagyobb áruházban is megfordult a "pénztár kommandó", ahol rendkívül sok kassza van. Beálltak az egyetlen működő pénztárhoz, ahol közel húszan ácsorogtak már. Hosszú idő telt el, mire sikerült megközelíteniük a pénztárt. Ám éppen a cél előtt közölte velük a pénztáros, hogy álljanak már át másik pénztárhoz, mert ő zárja a kasszát, és az előttük álló hölgy az utolsó, akit fogad. "Ekkor azonban már csak egyetlen kérdésre kerestük a választ. Nevezetesen arra, hogy melyik pénztárhoz álljunk, mert a többi közül egyik sem működött. Az eladó csak annyit mondott, hogy várjunk, mindjárt jön a kolléganője. Ami szerencsére végül is csakugyan így történt, s akkor már tényleg gyorsan ránk került a sor."

A legfurcsább helyzettel azonban néhány napja találkoztak, amikor elmentek vásárolni az egyik szolnoki nagyáruházba a kora reggeli órákban. Kihaltság uralkodott az egész épületben, még dolgozókat is csak elvétve lehetett látni. Megvették, amit szerettek volna, majd odasiettek a pénztárakhoz, ahol azonban egy árva lélek sem volt.

Forrás: photos.com
A húsz kasszából egy sem működött, vagyis úgy tűnt, bentragadnak az áruházban. Elindultak hát az üzletbe, hogy keressenek egy eladót, aki hajlandó foglalkozni velük. "Mintegy tíz perces keresgélés után össze is futottunk eggyel, aki azonban továbbküldött bennünket egy másikhoz. Odasiettünk hozzá és megkérdeztük tőle, hogy mikor tudunk fizetni. Azt válaszolta, hogy csak öt perc múlva tud jönni, mert hátul is ő zárja a kasszát."

Visszasiettek hát a pénztárakhoz. Ám addigra már nem csak ők álltak be az egyik pénztár elé, hanem őket megelőzve két úriember is. Azután amikor csatlakozott a pénztáros is, gyorsan elnézést kért és elmondta, hogy ő szólt a biztonsági őrnek, hogy jelezze neki, ha valaki a kasszánál áll. Úgy látszik, az őr mégsem jelezte.


Forrás: Szoljon.hu

 

Szóljon hozzá:

 

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

titok, 2009. augusztus 16. - vasárnap 16:14

Tudom, hogy a vásárlóknak sok bosszúságot okoz, ha egy kassza bezár, de a kasszások is emberek. Nekik is jár az ebédszünet(mivel azt ők is bedolgozzák), nekik is van szükségletük, nekik is lejár a munkaidejük, van családjuk. Sajnos őket nem veszik emberszámba. Nem a kasszások tehetnek arról, hogy kevés a dolgozó egy adott üzletben. Én dolgoztam kereskedelemben, tudom mi az, azóta másképp nézek az ott dolgozókra. Aki bántja a dolgozókat, azt oda állítanám egy hónapra, tudja meg mi az. Amikor a napi 8,5 órájából( be kell dolgozni az ebédidőt)egyszer tud bemenni enni, inni...stb. Amikor 35-40fok van, szerintem kevesen bírnák ki folyadék nélkül. Azzal is tisztában vagyok, hogy vannak bunkó kasszások is, de a többiek, akik emberségesen dolgoznak ( nem sok fizetésért, állandó figyelés alatt mert " a nagy testvér mindent lát", közben mérik a gyorsaságukat), azok előtt le a kalappal. Azért ha a kasszánál a sorba állunk, ezen is gondolkozzunk el.

morris, 2009. augusztus 16. - vasárnap 12:43

A vásárlók a nehezen megkeresett pénzükért elvárják a megfelelő, gyors kiszolgálást. Az idő pénz. A munkaadók és az alkalmazottak időbeosztása nem mehet a vásárlók rovására. A vásárló az, aki fizet, és neki is lehet gyereke aki várja..

Sárosi Sándor, 2009. augusztus 15. - szombat 13:59

Sajnálom a Tesco Áruházban dolgozókat, volt több ismerősöm is aki ott dolgozott és mesélt a munkahelyi körülményekről. Mellesleg voltam Londonban és megnéztünk egy ottani Tescót is. Hát az nem az itteni, az biztos! Amit nálunk árunak neveznek annak nagy részét ott ki sem mernék tenni pultra. A tatabányai Tescoba csak akkor megyek ha éhes vagyok, vagyis max. az előtérig mert ott van a Don-Pepe :)))

polgárné ica, 2009. augusztus 15. - szombat 10:14

A békéscsabai Tescoban előttünk is bezárt a pénztár, valamelyik ünnep előtti csúcsforgalomban./40 percig álltunk ezt megelőzően sorba!/ Tele volt a bevásárlókocsi, tej,felvágott,friss hús és mirelit termék is volt benne. A pénztárosnak mondtuk, hogy nem teheti ezt, nem tudunk ismét egy hosszú sor végére állni, azon kivűl mi van, ha az is bezár? Semmi reagálás nem volt, nem nézett senkire, nem mondott egy szót sem, elment. Mi a kocsit otthagytuk megpakolva, és miután csaknem két órát töltöttünk az áruházban, nem vettünk semmit. Ha ezt teszi majd mindenki, aki igy jár, akkor rájönnek majd az áruházak /van ahol már ezt teszik/ hogy szólnak valakinek a sor vége felé - még időben- "Kérem, Ön lesz az utolsó vásárlóm." Igy , aki utánunk állna be, annak mi mondjuk, hogy másik kasszához álljon és igy nincs konfliktus. Lehetne erre egy tábla is, hogy "utolsó vevő".

otirt, 2009. augusztus 14. - péntek 10:51

Ja, igen. A pénztárváltásnál, azért egy kis türelemmel kell lenni, mert csak gondoljunk bele abba, hogy az adott alkalmazott már az előirányzott munkaidejénél akár 1-2 órával többet ül a pénztárban, mert nem tudták, vagy nem akarták lezárni az üzlet egyéb működési rendszere miatt (pl.: áruátvétel, árufeltöltés). Gondolom senki nem szeretné, ha mondjuk azt mondja a gyereknek, hogy 16:00-ra otthon van és mennek fagyizni, de ilyenek miatt csak 18:00-ra ér haza és esetleg a fagyizó is bezárt (egy-két gyereknél ez simán kiveri a biztosítékot). Mert vannak olyan üzletek, ahol a minimális személyzet alkalmazássa ezt szükségessé teheti (és teszi is).

otirt, 2009. augusztus 14. - péntek 10:43

LÁSZLÓ PÉTERNÉ, 2009. augusztus 13., csütörtök 19:37:27 1 : Kedves László Péterné! A TESCO Global (R) árhuházakban nagyon komolyan odafigyelnek a munkaidő betartására, ezért ha "elkapta" a váltást, akkor bizony találkozhatott ilyen jelenséggel. Az adott dolgozónak be kell mennie a személyzeti helyiségbe, hogy le tudják zárni, illetve a váltótársnak át kell adni. De az átadás-átvétel alatt az adott pénztár nem üzemeltethető, gondolom, érthető okok miatt. A térbeli elhelyezkedésről, meg annyit, hogy az általános cikkek mindig a szokásos helyükön vannak, annyi különbséggel, hogy az akciós termékek frekventáltabb helyre kerülnek, illetve egy-egy feltöltés alkalmával a helyhiány miatt esetleg a raklapok helyet cserélhetnek. Elég nehéz lenne egyébként napról napra változtatni a szokványos termékek helyét, ugyanis egy hűtőpultot, vagy a pékséget nem lehet egy nap alatt áthelyezni. A nem szokványos termékeknél szokott ez előfordulni, illetve a gyerekjátékokkal, olyan célzattal, hogyha adott termékért elmegy a vevő olyan helyre is ahol amúgy nem járna, akkor lehet, hogy vesz is valamit. 1% sikerért már érdemes variálgatni. Egyébként ezt más boltok is kihasználják, csak a szűkös hely miatt adott esetben nem tűnik fel.

otirt, 2009. augusztus 14. - péntek 10:28

Azért egy-két dolgot megjegyeznék: Vannak olyan üzletek, hogy a lehető legminimálisabb személyzettel dolgoznak, lehet hogy nincs annyi alkalmazott bent, amennyi kassza van, sőt! Adott esetben az alkalmazottnak lehet, hogy egy időben kellene a pénztárban ülnie és árut is pakolnia.

LÁSZLÓ PÉTERNÉ, 2009. augusztus 13. - csütörtök 19:37

a Fogarasi úti tesco áruházban is tapasztaltam kellemetlenséget.Kígyózó sor.az ember orra előtt sorra bezárják a pénztárakat.egy a fontos,hogy a pénzedet ott költsd el.megérdemelnék, hogy soha senki ne térjen be az üzletbe vásárolni.a kizsákmányolás és a kapitalizmus helyes útjára léptünk.a türelmünkkel játszadoznak de meddig?,,,,nem az alkalmazottak törnek borsot az orrunk alá, hanem úgy érezzük, hogy a befektetők visszaélnek a türelmünkkel és a bizalmunkkal,pedig nélkülünk ők mehetnének haza..az már csak részletkérdés, hogy még mivel rabolják az emberek idejét.Naponta változtatják egyes árucikkek térbeli elhelyezését. nap mint nap máshol találja meg az ember a keresett árucikket, és ezzel nem kevés mérget nyeletnek a vásárlókkal.gyakran csak kóvályog az ember a sorok között és káromkodik, hogy nem a megszokott helyen van a keresett árucikk.ha ezekre a dolgokra jobban odafigyelnének a befektetők, nekünk vásárlóknak jobb lenne a véleményünk.vagy nekik nem az a fontos, hogy a vásárló elégedett legyen minden szempontból.

Kommentek

Mr. Dékány Endre, 2020. május 24.

Szüksége van befektetési kölcsönre? üzleti kölcsön? jelzálog hitel? személyi kölcsön? st...

Kétszázezres hitelből hatszázezres tartozás

Mr. Dékány Endre, 2020. május 24.

Szüksége van befektetési kölcsönre? üzleti kölcsön? jelzálog hitel? személyi kölcsön? st...

Kétszázezres hitelből hatszázezres tartozás

Mr. Dékány Endre, 2020. május 23.

Kínálunk kölcsönt 2% -os kamatlábbal. Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot további részl...

Kétszázezres hitelből hatszázezres tartozás

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Feljelentő

1222, 2012-10-12 13:41:00+02

"Marianna házat vásárolt, ám a gázszolgáltató addig nem hajlandó visszakapcsolni a szolgáltatást, míg az előző tulajdonos által felhalmozott tartozást ki nem egyenlíti. "

Kifizettetné a volt lakó gáztartozását az új tulajjal a szolgáltató

1222, 2012-10-03 17:31:00+02

"Miklóst is felkeresték az egyik közműszolgáltató munkatársai, hogy lecseréljék mérőóráját. A történetet nyilván önök is kitalálták: sérülést találtak a mérőn, majd érkezett a több százezres csekk. "

Sérült plombát találtak, feljelentették áramlopásért

0, 2012-09-28 15:51:00+02

"Viktor úgy véli, felfedezett egy kereskedői trükköt, ami a vásárlók árérzékenységére és egyben felületes vásárlási szokásaira épít. Ön találkozott már hasonlóval?"

Árcímkés megtévesztés a hiperekben
Pharrell Williams Pharrell Williams Pharrell Williamst választotta idén az év divatikonjának az Amerikai Divattervezők Tanácsa...
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés

LÉGY TRENDI!

Abercrombie@Fitch, Hollister, Stance, Oakley márkák webáruháza