Elrendelte a gyorskölcsönök nyújtásával foglalkozó Athlon Zrt. felszámolását a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF). A társaság nem tett eleget a saját tőke minimális mértékére vonatkozó jogszabályoknak - közölte a PSZÁF.
hirdetés
A PSZÁF 2009. július 13-i határozatában kötelezte az Athlon Zrt.-t arra, hogy negyvenöt napon belül maradéktalanul feleljen meg a saját tőke minimális mértékére vonatkozó jogszabályoknak, s egyúttal biztosítsa a megfelelő működési feltételeket az üzletileg megbízható, stabil tulajdonosi joggyakorlás érdekében.
A határozatot azért hozták, mert az Athlon Zrt. tulajdonosai közötti viták következtében a társaság tőkehelyzete rendezetlenné vált, saját tőkéje pedig elmaradt a jogszabályban előírt minimális mértéktől.
A PSZÁF közleményében hangsúlyozta, hogy a felügyeletet az elmúlt napokban tájékoztatta a Fővárosi Bíróság arról, hogy hitelezői egyetértés hiányában az Athlon Zrt. csődeljárásának megszüntetéséről döntött, mivel a társaság továbbra sem fogja tudni rendezni tőkehelyzetét, betartani a megbízható ellenőrzésre és irányításra vonatkozó jogszabályokat, illetve az esedékes fizetési kötelezettségeinek sem tud eleget tenni.
Az engedély visszavonását követően, illetve a felszámolás időszakában a korábban megkötött lakossági gyorskölcsön-szerződések feltételei, futamidői változatlanok maradnak, nem módosulnak. A kihelyezett hitelek törlesztő részleteit az ügyfeleknek az eddig megszokott rendben kell visszafizetniük. Késedelmes teljesítés vagy a fizetés elmaradása esetén a szerződésben, illetve a jogszabályokban meghatározott jogkövetkezmények róhatók ki az ügyfélre.
Az Athlon Zrt. kizárólag gyorskölcsönök nyújtására kapott tevékenységi engedélyt, betétgyűjtéssel nem foglalkozik. A PSZÁF adatai szerint a társaság harminc ezer hitelszerződéssel és több milliárd forintos nagyságrendű hitelkihelyezéssel rendelkezik.
Az Athlon Zrt. pénzügyi vállalkozásként történő megalapítását és működését 2006 októberében ötven millió forint jegyzett tőkével engedélyezte a PSZÁF. A cég tulajdonosa akkor a felügyeleti határozat szerint tizenhat magánszemély volt, közülük kettő rendelkezett befolyásoló részesedéssel.
Az értékesítést honlapja szerint 2006 novemberében megkezdő cég 2006-ban ötvenkét millió, 2007-ben négyszázhetennégy millió forint veszteséget könyvelt el. Saját tőkéje 2007 végén mínusz 284 millió forint volt.
Az Athlon ellen az idén márciusban is felügyeleti intézkedést hozott a PSZÁF, felszólítva arra, a jövőben mindenkor, folyamatosan és maradéktalanul feleljen meg a saját tőke mértékére vonatkozó jogszabályi előírásoknak.
A felügyelet az idén április 14-én engedélyezte, hogy a FORRÁS Nyrt. 49,724 százalékos közvetlen részesedést szerezzen tőkeemelés útján az Athlonban. A társaság nyilván ily módon szerette volna rendezni tőkehelyzetét, de a tőkeemelésre nem került sor.
A felügyelet ez után júliusi határozatában másfél millió forint bírságot szabott ki a társaságra jogszabálysértések miatt.
"Lajos pénzszűkébe került és egymillió forintos hitelszerződést írt alá a GVH által már elmarasztalt Euromobilien Hungary Kft.-vel. Az ügyintéző kérésére befizetett hetvenezer forintját viszont már a szerződés felmondása után nem kapta vissza. "
"Mónika problémája akár az egész ország problémája is lehetne. Másfél éves állástalanság után épp kezdene egyenesbe jönni a család, csupán a behajtó cégek munkatársai írogatnak sms-t este kilenc után. "
Szóljon hozzá: