Kétes áruk

Szavazás

Árgép - Keresd a legolcsóbbat!



Kövesd a Fogyasztókat a twitteren!
Fogyasztók.hu RSS

Problémák a villanyóra körül

dr. Zugfil Tamás, 2009. július 03. - péntek 13:22
Címkék: jog, törvény, szolgáltató, áram, díj, reklamáció
Betűméret növelésBetűméret csökkentésKüldés e-mailbenNyomtatás

Olvasónk azt kérdezi, mi a teendője, ha az áramszolgáltató a korábbi tulajdonos díjhátraléka miatt nem hajlandó átírni a villanyórát az ingatlan új tulajdonosának nevére.


A villamos-energiaszolgáltatással kapcsolatos rendelkezéseket alapvetően három jogszabály illetve szabályzat tartalmazza. Az olvasónk által felvetett kérdésekkel kapcsolatban a villamos-energia piac liberalizálását megvalósító, 2007. évi LXXXVI. Törvény a villamos energiáról (Vet.), a törvény rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló, 273/2007. (X.19.) Korm. Rendelet (Rend.) illetve az adott villamos energia szolgáltató üzletszabályzata adhat eligazítást.

Olvasónknak villamos energia fogyasztása elszámolásával adódtak problémái, a szolgáltató ugyanis közel öt év után vette észre, hogy az elszámolások nem felelnek meg a valóságnak, olvasónktól pedig emiatt több százezer forint elmaradt szolgáltatási díj megfizetését követelik. A fogyasztás mérésével, a mérő hitelesítésével kapcsolatban a Vet. 40. §-a kimondja, hogy a számlázás érdekében a mérések hiteles elvégzéséről az elosztóhálózathoz csatlakozó felhasználók és az engedélyesek közötti szerződések esetén az elosztó hálózati engedélyesek (szolgáltatók) gondoskodnak. Ez azt jelenti, hogy a számlázáshoz szükséges mérésekért a szolgáltató felelős.

Forrás: MTI

Árammérők hitelesítése


A törvény 41. §-a szerint a szolgáltató köteles gondoskodni az elszámolási mérésre alkalmas mérőberendezés felszereléséről, hitelesítéséről és karbantartásáról. A berendezések felszerelésének, hitelesítésének és karbantartásának költségei erőmű esetén a termelőt, illetve üzemeltetőt, felhasználó esetén az átviteli rendszerirányítót vagy az elosztó hálózati engedélyeseket terhelik.

E rendelkezésekből kiindulva megállapíthatjuk, hogy a villamos energiáról szóló törvény érthető okokból a szolgáltatókra hárítja a szolgáltatás mérésével, a mérő hitelesítésével kapcsolatos kötelezettségeket, és az ebből eredő költségeket. Amennyiben tehát megalapozott kételyeink merülnek fel a fogyasztási mérő pontosságával, hitelességével kapcsolatban, ezt jelezhetjük a szolgáltatónak, aki köteles a mérőt megvizsgálni, és annak javítását, hitelesítését elvégezni. Arra azonban mindenképpen figyeljünk, hogy csak akkor éljünk ezzel a lehetőséggel, ha a mérő valóban hibásnak mutatkozik, az alaptalan bejelentéssel okozott költségeket ugyanis a szolgáltatók később ránk háríthatják.

Forrás: MTI

Amennyiben a szolgáltató hosszabb időn keresztül nem érvényesíti követelését, ez önmagában nem teszi azt jogszerűtlenné.
Ha ugyanis a szolgáltató késedelmesen készíti el az éves elszámolásokat, de a követelése még nem évült el, akkor kötelesek vagyunk megfizetni a jogos követelést. A polgári jogban a követelések általános elévülési ideje öt év, az elévülést azonban megszakítja - többek között - a kötelezettnek a jogosult által történő felszólítása a teljesítésre.

A szolgáltató esetleges késedelme az elszámolással kapcsolatban meghatározott jogokat keletkeztet a fogyasztók oldalán. A Rendelet mellékletét képező Egyetemes Szolgáltatási Szabályzat 10. §-ának (4) bekezdése kimondja, hogy ha a téves vagy elmaradt elszámolás miatt díj vagy díjkülönbözet illeti meg az egyetemes szolgáltatót, a felhasználó azt a téves vagy elmaradt számlázás időtartamával azonos időn belül egyenlő részletekben jogosult kiegyenlíteni. Ez esetben késedelmi kamat nem számítható fel. A követelést tehát továbbra is kötelesek vagyunk megfizetni, kérhetünk azonban részletfizetési lehetőséget, illetve mentesülünk a késedelmi kamat megfizetése alól.

Forrás: MTI
Olvasónknak problémája adódott a villanyóra "átírásával" kapcsolatban is. Az adott kérdést az olvasónk által említett szolgáltató Egyetemes Szolgáltatói Üzletszabályzatának az ügyfélcseréről szóló, VI. fejezete is tartalmazza. A szabályzat szerint, ha a felhasználó elköltözik a felhasználás helyéről, köteles azt legkésőbb az elköltözésétől számított 15 napon belül az egyetemes szolgáltatónak bejelenteni, és villamos-energiavásárlási szerződését az abban foglalt felmondási határidővel írásban felmondani. Amennyiben az elköltöző felhasználó közüzemi (egyetemes szolgáltatási) szerződéssel rendelkezik, vagy a Ptk. alapján ráutaló magatartással vételez, úgy annak felmondásával a felhasználási helyre vonatkozó jogviszonya - a hálózathasználatot illetően is - a felmondás napjára teljes egészében megszűnik. Ez azt jelenti, hogy amennyiben ingatlanunkból elköltözünk, kötelesek vagyunk ezt 15 napon belül bejelenteni, illetve felmondani a szerződésünket. A szerződés a felmondási idő elteltével megszűnik. Amennyiben ezt követően új lakó költözik az ingatlanba és egyetemes szolgáltatásra vonatkozó szerződést kíván kötni a szolgáltatóval, úgy 15 napon belül be kell jelentkeznie a szolgáltatónál. A szolgáltató a bejelentést követő 15 napon belül megköti a szerződést a felhasználóval. Tekintettel arra, hogy mind a Vet., mind a végrehajtásáról szóló kormányrendelet az egyetemes szolgáltatásra jogosult felhasználó esetén szerződéskötési kötelezettséget ír elő az egyetemes szolgáltató részére, a szolgáltató köteles megkötni a szerződést.

Amennyiben tehát olvasónk az ingatlanból való kiköltözést követően ennek tényét bejelentette a szolgáltatónak, illetve szerződését felmondta, a közöttük fennálló szerződés a felmondási idő elteltével megszűnik. A felek ezt követően továbbra is érvényesíthetik egymással szemben a szerződésből eredő követeléseiket. Ha a korábbi szerződés megszűnését követően az ingatlanban lakó új tulajdonos szerződéskötési szándékát jelzi az egyetemes szolgáltató felé, és az egyetemes szolgáltatásra való jogosultság feltételei fennállnak, a szolgáltató köteles megkötni a felhasználóval a szerződést.

Dr. Zugfil Tamás
SCHVERTFŐGEL és TÁRSA Ügyvédi Iroda
 

Szóljon hozzá:

 

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

süveges miklosné, 2015. március 07. - szombat 20:11

tanácsot kérnék hogy a férjem szülöi háza 40 százaléka rám szált ahogy elhunyt a férjem és a villanyorát levágták mivel beégett az ingatlan de szeretném visza hozatni az órát és nem engedi az émmász mert aszt mondják hogy a másik félnek is belekell egyezni ijenkor mi a teendő

Bárki lehetnék, 2012. szeptember 05. - szerda 17:56

Csatlakozhatnék bármelyik előttem szólóhoz: szinte mindegyik eset megesett a közeli ismerőseim között. Nálam a fogyasztás volt irreálisan magas, mégsem vizsgálták ki. Másfél év után úgy cserélték le az órát, hogy nem voltam itthon, a gyermekemnek azt hazudták, anyával meg van beszélve. Levették az órákat (ht és boyler), új, digitális órákat kaptam. A havi fogyasztás (kb. 15 napra) 30.000.-Ft. Befizettem, gondoltam, most már minden oké lesz, de később megreklamáltam. Becsületükre legyen mondva, elismerték, hogy az órák már nem voltak hitelesek, ezért majd kalkulált összeget kell fizetnem. A korrigálás során természetesen az összes befizetésemet nem vették figyelembe: valahogy nem tudnak 15 befizetést összeadni. Ennek már két éve, s nem jutunk közös nevezőre. Pedig a matematika nem hazudik: a számoknak egyezni kell. Ennyi fogyasztás, ennyi az egységár, összeszorzom, ennyi a fizetendő. Ebből levonva a befizetéseket, egyértelműnek kellene lenni a fizetendő összegnek. De nem az!!!! A másik módszerük, hogy az előleg számlákat igyekeznek mindig bőségesen kiszámlázni, s ha netán végszámlázásra kerül sor és túlfizetés jön ki, akkor az a következő számlában nem jelenik meg, mint túlfizetés. Benyeli a számlázási módszerük. Ez szerintem számviteli fegyelem megsértése. Az előlegszámlákat forint egyezőséggel le kell vonni a végszámlából. Ez előírás. Olyan nem lehet a számvitelben, hogy befizetek csekken pl. 18.455.-Ft-tot, s ők csak ebből 17.955.-Ft-tot ismernek el. Azt mondják, a különbség az alapdíj miatt van. Ez röhej és csalás. Nem lehet, hiszen az alapdíj is megjelenik a számlában, s a csekk értéke 18.455.-, akkor ennyit kell befizetésként lekönyvelni. Szerintem. Van könyvelő, vagy apeh ellenőr, aki másképp gondolja? Egyébként mindenkinek ajánlom figyelmébe: a következő internetes oldalt: www.veszokar.hu Vezetékes Szolgáltatók Károsultjai Nagyon sok érdekes, hasonló történet van benne.

Iren, 2012. május 16. - szerda 10:34

T.Cim! A villanyorankon a datum 1997, gondolom iden lecserelik. Het evig kulfoldon voltunk,megis a havonta fizetendo aramszamla arra utalt, hogy fogyasztas volt. A lakast csak felugyelte az edesanyam. 2010 ev eleje ota ujra itthon vagyunk, a fogyasztas elfogadhato volt. 2010. nyaratol fokozatosan a duplajara emelkedett a szamlank, nem azert mert tobbet fogyasztottunk volna, semmi uj elektromos keszuleket nem vettunk. Ketten elunk a lakasban. Hetente porszivozok, hetente mosok egyszer, a huto, a TV es a komjuter megy napi szinten es a fogyasztasunk 180-190 KW/ho. Abban bizom, hogy csere utan jobb lesz, nem tudok elore 30 ezer Ft-ot letenni a bevizsgalasert.Kerdesem a kovetkezo: amikor hozzak az uj orat, akkor honnan tudom, hogy hitelesitett, bevizsgalt uj orat kapok? Mire kell figyelnem? Az uj orak digitalisak, azoknak is 15 ev a hitelessegi idejuk? Tarsashazrol van szo. Nekem kell szolni, hogy csereljek le az orat vagy a szolgaltat0 figyeli a datumot?Koszonom a valaszuk. Tisztelettel: Iren.

marica, 2012. január 24. - kedd 20:04

érdeklödnék h mit kell olyankor tenni mikor egy házban nincs áram mert kikötöték mivel 100 ezer ft-os tartozás van rajta. én albérletbe szeretnék menni bele,de kifizetni én nem tudok ilyen összeget. van e lehetőség arra h uj villanyórát tetesünk bele? és az mennyibe kerül? köszönöm.

Konyha Nándor, 2011. december 17. - szombat 11:43

Kérdés Hogyan lehet az, hogy a nappali és éjszakai fogyasztásom majdnem egyezik, miközben éjszaki alig megy valami a nappali fogyasztáshoz képest? Nappal átlagosan 06:30 és 18:30 között átlagosan 7 kw éjszaka átlagosan 5 kw.

Villszer, 2009. augusztus 09. - vasárnap 21:53

T.Gönczi Andrásné!Én jó pár éve dolgozok áramszolgáltatóknak.Egy-két észrevétel a leveléhez:"Az ÉMÁSZ mint nagy monopolhelyzetét kihasználva nagy cég, kiment a cserét elvégezni"Az ÉMÁSZ(és még sok más áramszolgáltató)ezt a tevékenységet külsős cégekkel végeztetik,pályázat útján.Tehát nem egy monopolhelyzetben lévő cégről beszélünk! "miután az anyámat több mint 200000 Ft ra megbüntették, természetesen az anyám nem tudta miért"Csak úgy a tudta nélkül,senkit nem büntetnek meg!Jegyzőkönyvet vesznek fel,amit a T.fogyasztó az aláírásával is elfogad!Vagy nem fogad el,de tud róla,hogy miért,mert előtte veszik fel.Ha nincs jelen senki a jegyzőkönyv semmis!Szigorú előírásai vannak a jegyzőkönyv felvételének,aminek egy alvállalkozónak meg kell felelni!Külön elbírálás,vizsgálat előzi meg a "büntetést",amit áramszolgáltatók ellenőrző,magas beosztású szakemberei végzik.Én csak tudom,milyen "kötözködés" van egy figyelmetlenül felvett jegyzőkönyvnél,tehát megalapozottnak kellett lennie! "És ki tudja őket ellenőrizni?!"Asszonyom Ön elhiheti:itt még az ellenőr ellenőrét is ellenőrzi valaki!Sehol sincs tévedhetetlen ember,de ha tévedés van,az ki fog derülni!"csakhogy a fogyasztónak sohasincs igaza!"én a másik oldalról szólva,nagyon sok kollégám nevében mondom,hogy általános felfogás,hogy a fogyasztónak mindig igaza van,nekik mindent lehet!Millió történetem van erről a témáról is,csak egy komoly újságíró ismerősöm(ilyen témákban ír)mondta egyszer:a ti véleményetekre senki sem kíváncsi!"Ez van...A"szomszédnénis csere" valahol jogos.A "büntetés" mértéke pedig nem csak ennél a cégnél változhat,egyéb körülmények figyelembevételével.(Rendőrség helyszíni bírság,parkolási bírság,bkv stb.)Tisztelettel:Villszer.

Gönczi Andrásné , 2009. július 21. - kedd 20:30

T.szerkesztőség! Nem is tudom hogy hogy kezdjek hozzá a levél irásához, miközben mélységesen felvagyok háborodva!Mint az áramszolgáltató vállalat A miskolci Émász jelen esetben Kb 1 hónapja kimentek az édesanyám lakására villanyóra csere ügyben. Anyám a házat ahol lakik 1997-ben vette meg, ahol egy udvarban három család is lakott.Az egyik család eladta a házát , és aki odaköltözött azé az illetőé volt a ház előtti rész ahol mosta az anyám él.Az új lakó összejött a szomszédasszonnyal akivel megkérték az anyámat hogy cseréljenek udvart, illetve válasszák le.Az udvaron két különálló épület van ami most a csere után az anyám tulajdonába került. Az ÉMÁSZ mint nagy monopolhelyzetét kihasználva nagy cég, kiment a cserét elvégezni miután az anyámat több mint 200000 Ft ra megbüntették, természetesen az anyám nem tudta miért.Amikor a melléképületet megkapta nem tudta hogy ott villany van.A csere után a T SZAKEMBEREK anyámat árammanipulációval minősitették,hogy ő tett a mérőre vmit hogy a különépületben is áram legyen.A bátyjámmal bementek az illetékes szolgáltató céghez ahol előadták a panaszukat .A cég hirtelen levitte a" büntetést" 100000 Ft ra. amit nem nagyon értek.Ha egy cégnek van követelése és az elöször 200000 Ft akkor nagy hirtelen miért változtatta meg az összeget?! Az édesanyám most 78 éves.Nagyon elvan keseredve a történtek miatt és számomra rejtély a hirtelen átváltoztatott összeg.Sajnos nagyon sok esetet hallok ami nem az áramszolgáltatók mellett szól!Olyan összegeket hoznak ki ami sokszor irreális! És ki tudja őket ellenőrizni?!Ja kérem az óra állás! Pl azt sem értem ha a tulajdonosnál óracsere történik akkor miért nem a tulajdonosnak szólnak és hogy cserélhetik ki az órát , a tulajdonos nélkül? Ez az eset nálam történt meg 2 éve.Még csak egy levelet sem kaptam a cseréről. A szomszédnénivel iratták alá a leszerelt óra állást. Bementem az Émász-hoz és közöltem hogy a számlát is majd neki nyújtsák be, mivel az aláiráson nem az én nevem szerepel.Természetesen mindenre van válaszuk, csakhogy a fogyasztónak sohasincs igaza! Ha nem tetszik akkor leszereltethetem , be is vizsgálják az én költségemen. Nagyon szeretném ha kivizsgálnák az ügyet mert igazságtalannak tartjuk a kihozott és hirtelen átváltoztatott összeget! Bízom a segítségükben és abban hogy az édesanyám 78 évesen nem e miatt az eset miatt fog tönkre menni! Elöre is köszönettel Göncziné

naemmekki, 2009. július 07. - kedd 13:09

A háztartások áramfogyasztása nem függ a lakás, vagy bármiféle ingatlan alapterületétől. Egészen kisméretű lakásba is bezsúfolható annyi és olyan teljesítményű fogyasztó, ami már produkálhat tetemes energiafogyasztást.

Tüske Borcsi, 2009. július 06. - hétfő 08:23

Nekem tavaly 453e ft villany számlám jött azóta már 719000 ft hogy most mennyi lesz az éves elszámolás nem tudom 47 nm a ház amiben lakunk villanybojlerom van semmi más voltam az Émásznál azt mondták fizetnem kell 56900 havi részletet fizetek nem értem az egészet állitolag az én hibám tud valaki segiteni?

Böbe, 2009. július 04. - szombat 10:35

Én 2000-ben vettem egy házat.Akkor 345 kw-on ált a villanyóra,azóta fogyasztottunk13250 kw-ot és kifizettünk 396 ezer párszáz forintot.még akkor 21-25 Ft közt volt kw.onkénti ár de én 30 Ft-tal szoroztam be.Szóval bőven ki van fizetve a fogyasztott áram és mégis behajtók zaklatnak hogy nincsen kifizetve.Két és fél évet laktunk ott 2003.tól nem lakunk a házban,illetve egy ismerősöm lakot benne 2005 szeptembertől 2006 februárig.De ezzel a fogyasztással együtt 13250 kw. Nem akarják a behajtók tudomásul venni hogy ki van fizetve.Az Észak magyarországi áramszolgáltató ügy visszakapcsolta az áramot hogy nem tudtunk róla. A behajtók zaklatnak este reggel délbe igy akarnak nyomást gyakorolni rám,de én beszéltem egy ügyvéddel és azt mondta ne foglalkozzak velük nekem megvannak a csekkjeim én tudom bizonyítani hogy ki van fizetve.Mit lehet ilyen esetben tenni kíváncsi lennék a véleményükre.Tisztelettel Böbe.

Kommentek

Mr. George Anderson, 2020. május 30.

Sürgős kölcsönt keres? Megtagadták-e hitelét a bankjától vagy bármely pénzügyi vállalkoz...

Virágzik a használtcikk-kereskedelem

Mr. Dékány Endre, 2020. május 30.

Szüksége van hitelre az adósság megszilárdításához? Szüksége van kölcsönre vállalkozás...

Kétszázezres hitelből hatszázezres tartozás

Mária Ádám, 2020. május 28.

A nevem Mária Ádám, magyar, egyedülálló szülő, mielőtt a férjem meghalt, annyi adósságot...

Virágzik a használtcikk-kereskedelem

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Feljelentő

1222, 2012-10-12 13:41:00+02

"Marianna házat vásárolt, ám a gázszolgáltató addig nem hajlandó visszakapcsolni a szolgáltatást, míg az előző tulajdonos által felhalmozott tartozást ki nem egyenlíti. "

Kifizettetné a volt lakó gáztartozását az új tulajjal a szolgáltató

1222, 2012-10-03 17:31:00+02

"Miklóst is felkeresték az egyik közműszolgáltató munkatársai, hogy lecseréljék mérőóráját. A történetet nyilván önök is kitalálták: sérülést találtak a mérőn, majd érkezett a több százezres csekk. "

Sérült plombát találtak, feljelentették áramlopásért

0, 2012-09-28 15:51:00+02

"Viktor úgy véli, felfedezett egy kereskedői trükköt, ami a vásárlók árérzékenységére és egyben felületes vásárlási szokásaira épít. Ön találkozott már hasonlóval?"

Árcímkés megtévesztés a hiperekben
Pharrell Williams Pharrell Williams Pharrell Williamst választotta idén az év divatikonjának az Amerikai Divattervezők Tanácsa...
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés

LÉGY TRENDI!

Abercrombie@Fitch, Hollister, Stance, Oakley márkák webáruháza