Magántulajdonunk védelmének első vonalában ma már egyértelműen a riasztórendszerek állnak, a rablók ellen a pandúrok is csak az elektronika jelzésére mozdulnak. Alapvető tudnivalók, érvek és árak, hogy a lakásunkra szabott legmegfelelőbb rendszert választhassuk.
Az első döntés
Házépítésnél ma már a tervezés során felmerül a betörés elleni védekezés kérdése. Legkésőbb akkor kell felkeresnünk a megfelelő biztonságtechnikai szakembert, ha már
áll a ház, de a belső munkálatok még nem kezdődtek el - a kiépítés így a legpraktikusabb és legesztétikusabb. Egy kész lakás vagy ház utólagos riasztófelszerelése sokszor bonyolultabb, szükségmegoldásokkal terhes.
|
|
|
Zalaszentlászlón egy helyi vállalkozó és a helyi körzeti megbízott közösen vásárolt hatvannyolc darab riasztót, amit a településen élő nyugdíjasoknak ajándékoztak oda |
Már az interneten rengeteg
biztonságtechnikai cég közül választhatunk. Rövid tájékozódás után látható, milyen nagy árkülönbségek vannak a különböző ajánlatok között. Így mielőtt szakemberhez fordulnánk, érdemes
tisztáznunk igényeinket, áttekintve a technikai lehetőségeket. A megfelelő riasztórendszer kiválasztásához két alapvető döntést kell meghoznunk, az
érzékelés és a riasztás módjának kiválasztásával kapcsolatban. A legfontosabb típusokat és tudnivalókat Joó Róbert, a Pannónia- Security Kft. biztonságtechnikai szakértője segítségével foglaljuk össze.
ÉrzékelésHogy milyen típussal és hány érzékelővel érdemes felszerelni a lakást,
függ a védett értéktől, a védendő terület nagyságától, a
nyílászárók mennyiségétől és elérhetőségétől, de számít, hogy huzatos lakásról van-e szó, illetve van-e háziállat a területen.
|
|
|
A szerkezet az ajtó nyitását jelzi éles hanggal |
A legegyszerűbb védelmi vonal az úgynevezett
nyitásérzékelő. Ez az üveg betörésére nem, csak a nyitásra reagál. Ez valójában egy mágnes és egy vákuumcsőben elhelyezett érintkezőpár. Az egyik az ablak, vagy ajtó mozgó részén, másik a kereten vagy az ajtótokon van. A rendszer
akkor riaszt, ha a két mágnes eltávolodik egymástól, azaz kinyitják az ajtót vagy ablakot. Egy ilyen berendezésnél még talán egy lakat is drágább, két-háromezer forintért kapható - igaz, kicsit is dörzsölt betörő számára nem kihívás.
Az ablakokon alkalmazott komolyabb védelmet jelenti az
üvegtörés-érzékelő. Ez az üvegtörés hangját érzékeli egy apró mikrofon és a hozzá tartozó, kiértékelő áramkör segítségével. A digitális jelfeldolgozásnak köszönhetően már szinte soha nem produkálnak téves riasztásokat. Ezek sem tartoznak a drága technikák közé, ilyen készülék már hat-hétezer forintért kapható.
Komolyabb biztonságot adó, talán legelterjedtebb eszköz az
infraérzékelő, ami a védett térben mozgó
élőlény által kibocsátott hő és mozgás együttes kombinációjára reagál - ez erőssége de egyben gyengéje is. Erősség, mert a környezet hőmérsékletétől eltérő emberi testhőmérsékletet nehéz „elrejteni”, de gyengeség is, mert a téves riasztáshoz egy nyitva hagyott ablak, nagyobb rovar is elég. Egy érzékelő már négyezerért is kapható, persze a szórás nagy, egy csúcsmodell több tízezer forintba is belekerül.
Ahol macska vagy kutya van, speciális, úgynevezett
kisállat-védett infraérzékelőt kell alkalmazni. Ezek csak bizonyos nagyság feletti élőlény testhőjét érzékelik.
Az infraérzékelő egyszerűbb radartechnikával is kombinálható, ami a fizikai mozgást érzékeli. A riasztás akkor következik be, ha az infra és a radar egyaránt betolakodót jelez. Ezeket az eszközöket a nagyobb védelmi szintet igénylő objektumok biztosítására alkalmazzák. Huzatos helyeken, fűtetlen garázsban, fészerben érdemes
speciális, kültéri infraérzékelőt telepíteni.
Elsősorban kültéren, hosszabb-rövidebb kerítéshatárok védelmére használják az
infrasorompót, ami egy vagy több párhuzamos infrasugár megszakítását érzékeli betörésként. Persze léteznek lakásban is használható eszközök, melyek általában az ablaknyílások védelmére szolgálnak. A megbízható, formatervezett modellek harminc-negyvenezer forinttól kaphatóak.
Az említett, alapvető érzékelőket nem érdemes önmagukban használni. Szakzsargonnal élve: a héjvédelmet érdemes térvédelemmel, esetleg
kamerás megfigyeléssel kombinálni. A választásnál további fontos szempont az
adott érzékelő MABISZ-minősítése, azaz a Magyar Biztosítók Szövetségének ajánlása. Ez nem csupán a berendezés minőségéről árulkodik, de az esetleges biztosítás megkötésénél is jelentőséggel bír. MABISZ-minősített rendszerek esetén a biztosítók ugyanis számunkra kedvezőbb feltételekkel kötnek biztosítást értékeinkre, sőt bizonyos esetekben ez a bizonyítvány feltételt jelent.
Riasztás
Az érzékelők jelzései
riasztóközpontba jutnak, ami valójában egy doboz lakásunk falán. Az alapszolgáltatásokat nyújtó modellek tizenhat-tizennyolcezer forinttól elérhető áron kaphatók. A berendezést
akkumulátorral szerelik, úgyhogy a rendszer áramkimaradás vagy a tápvezeték elvágása esetén is működőképes marad. Hogy az érzékelésből aztán hogyan lesz riasztás, az már a mi választásunk, a riasztóközpont is eszerint lesz beállítva.
A riasztás jelentheti
sziréna megszólalását is, lakásban, lépcsőházban vagy az udvaron. A MABISZ-rendszereknél a sziréna követelmény is, védelmi besorolástól függően akár több is, persze emellett több más módon is riaszthat a rendszer. Többféle sziréna közül választhatunk: akkumulátoros, fényjelzéssel kombinált, vandálbiztos vagy szabotázsjelző típus is van. Ez utóbbi azt jelenti, hogy ütésre, elmozdításra vagy „megfúrásra” is működésbe lép.
A biztonságtechnikai szakemberek általában egyéb riasztási lehetőségeket is ajánlanak, hiszen mindenki látott már az utcán visító sziréna mellett közönyösen sétáló embereket. Persze visszatartó ereje mindenképpen van egy ilyen berendezésnek, de hasznos valamilyen egyéb riasztási lehetőséggel is élni.
Nagyobb biztonság és hatékonyság érhető el, ha a helyi riasztást
telefonos átjelzéssel kombináljuk. Az átjelzés történhet meglévő telefonvonalon, ennek hiányában, vagy nagyobb biztonsági szint igénye esetén GSM-, illetve GPS-adapter segítségével, ami Joó Róbert szerint már ötvenezer forinttól beszerezhető. A GSM adapterhez egy SIM-kártya is kell, így a rendszer a
mobiltelefonunkra is üzenetet küldhet az esetleges betörésről.
|
|
|
Diszpécserközpont a rendőrségen |
A rendszer egy távfelügyeleti központnak is jelezhet, innentől aztán ezerféle lehetőségről és költségről beszélhetünk. A diszpécserszolgálat, ahova befut a riasztás, értesítheti a rendőrséget, érkezhetnek biztonsági emberek, igényelhetjük, hogy telefonon szóljanak vissza, mielőtt kivonulnak az illetékesek, de megegyezés szerint minket vagy más, általunk megadott személyt is felhívhatnak. Akár
részletes naplózást is igényelhetünk, eszerint a központban regisztrálják, mikor nyitották-csukták a lakás vagy üzlet ajtaját, a felhasználói kódok sorszáma alapján pedig ellenőrizhető, hogy kik jöttek-mentek az épületben. Ez persze egy magánlakásban kevésbé érdekes, inkább egy üzletben lehet indokolt.
A
távfelügyeleti szolgáltatások általában
havidíjasak, igényeinktől függően számtalanféle díjszabás létezhet; Joó Róbert havi nettó két-háromezerben jelölte meg a szolgáltatás alsó határát. Telefonos és GSM-rendszerű távfelügyelet is létezik, ezek között tíz-húsz százalékos árkülönbség a jellemző. Amennyiben a távfelügyeletet kivonulással rendeljük, tehát igényeljük, hogy a riasztást követően érkezzen a járőr, számolnunk kell vele, hogy egy
esetleges téves riasztás utáni kivonulás is pénzbe kerül. Több cégnél havi néhány kivonulás benne van az alapdíjban, e fölött ötezer forint körüli összeget kérnek a vakriasztásért.
Főleg idősebbeknek vagy nagyobb kényelmi szintet igénylőknek javasolt a
távkapcsoló. Ebben az esetben nincs szükség a felhasználói kódokat begépelni a kezelőegységen, csak egyetlen kapcsolóról van szó, ami egy egyedül élő beteg számára például hasznos lehet. Távkapcsoló segítségével nemcsak a rendszer alapfunkciói érhetőek el (nyitás-zárás), de a központ kimeneteinek vezérlése (kapunyitás, öntözőrendszer indítása, támadásjelzés…) is egy kézben tartható. Szintén megegyezés tárgya lehet, hogy a kapcsolóval a diszpécserszolgálaton keresztül a rendőrség, az orvos vagy egy családtag legyen elérhető.
Mit kell tudni a riasztórendszer beszereléséről? A következő oldalon kiderül!
Szóljon hozzá: