Kétes áruk

Ingyenes fogászati szűrés

Mai Piac - Kereskedelem, kommunikáció

Szavazás

Árgép - Keresd a legolcsóbbat!


Kövesd a Fogyasztókat a twitteren!
Fogyasztók.hu RSS

Összefogás a fogyasztói jogokért

Munkatársunktól, 2009. június 03. - szerda 10:33
Címkék: fogyasztóvédelem, jog
Betűméret növelésBetűméret csökkentésKüldés e-mailbenNyomtatás

2009. május 25-én, ünnepélyes keretek között, együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Márkaszövetség és a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége. A két érdekvédelmi szervezet a szorosabb összefogástól a fogyasztói jogok hatékonyabb képviseletét és a tisztességes verseny ösztönzését várja elsősorban. Kiemelt céljuk, hogy 2010 legyen a fiatalok éve a civil fogyasztóvédelemben, közös kommunikációs és oktatási programok elindításával, a tudatosabb fogyasztói magatartás ösztönzésével is ellensúlyozva a gazdasági válság kedvezőtlen hatásait.


Az együttműködési megállapodás szerint a két szervezet a közös érdekeit is szem előtt tartva lép fel együttesen a fogyasztóvédelmi témákban, ideértve a jogalkotást, a fogyasztóvédelmi politika véleményezését, valamint a civil fogyasztóvédelmi kultúra fejlesztését. Erősítenék továbbá a vállalkozások fogyasztói jogokra vonatkozó ismereteinek bővítését, illetve rendezvényekkel, kiadványokkal, oktatási programokkal járulnának hozzá a hazai vásárlók fogyasztói tudatosságának erősítéséhez.

A gazdasági válsággal járó vásárlóerő csökkenés akár radikálisabb elmozdulásokat is eredményezhet a hazai vásárlási és fogyasztási szokásokban - derül ki egyes kutatásokból. Fennáll a veszély, hogy tovább erősödik a szürke- és feketekereskedelem, nagyobb teret nyer a bóvli, a silányabb termék, vagy éppen a hamisított, csempészett márka.

Forrás: Fogyasztók/Tóth Sándor Péter

 

Baranovszky György

A megállapodás aláíróinak fontos célja annak megakadályozása, hogy a fogyasztókhoz nem biztonságos, veszélyes, illetve iparjogvédelmi szempontból is kifogásolható áruk jussanak el.

Dr. Baranovszky György, a FEOSZ ügyvezető elnöke elmondta, az együttműködési megállapodás lényeges eleme a fiatalok fogyasztóvédelmi célú megszólítása, akár összehangolt oktatási és kommunikációs kampányok lebonyolításával. „A tudatos vásárlás a fogyasztói önrendelkezés egyik alapja. Újabb és újabb nemzedékek lépnek a fogyasztók soraiba, komoly kihívás e fiatalok megszólítása - erre lehet jó eszköz például az e-learning, vagy éppen a blogok, a közösségi oldalak. Meg kell mutatnunk, minden egyes vásárlási döntésünknek következményei vannak: biztonságunkra, egészségünkre, jólétünkre, vagy éppen a tágabb környezetünkre.”

Jó márkák, erős márkák csak a fogyasztók bizalmából létezhetnek - tette hozzá Deák Ferenc, a Magyar Márkaszövetség elnöke. „Sikereink záloga a márka és a fogyasztó közötti eleven bizalmi kötelék, ezt az „íratlan szerződést” kell nekünk nap mint nap megerősítenünk. És ezt tesszük akkor is, amikor a mai napon írásos megállapodást kötünk partnerszervezetünkkel, ezzel is kifejezve elkötelezettségünket a konstruktív párbeszédre és a korrekt együttműködésre, a fogyasztók érdekében.

Forrás: FEOSZ
 

Szóljon hozzá:

 

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Fókuszban a fogyasztóvédelem és a reklámjog - Mikor büntet a GVH?
DM-kampányok és a reklámtörvény
Jelentkezzen konferenciánkra!

Kommentek

DrugDealerKiller, 2012. május 24.

Akinek ennyi esze van, hogy ezt a szart szedi, az meg is érdemli, hogy megdögöljön!...

A mefedron öncsonkításhoz is vezethet

lilike, 2012. május 24.

Vakera. Hogy is írjam .... ? Vatera moderátor ? Szerintem azokat nem anya szülte. Öntelt, bek...

Így húzza le a Vatera a gyanútlan ügyfelet

Zsolt, 2012. május 24.

Hát valahogy én nekem is az a bajom mint Tamásnak.Egyszóval minden akció ami valamire való vol...

Menekülés a UPC-től

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Feljelentő

0, 2011-09-12 10:51:00+02

"Valerio telefonon rendelt kocsit Taxi 4-től, de a késve érkező taxis autójába mások szálltak be, mert a sofőr nem emlékezett a rendelő nevére. "

Nem emlékszik utasai nevére a Taxi4

0, 2011-08-10 15:37:56+02

"Lajos pénzszűkébe került és egymillió forintos hitelszerződést írt alá a GVH által már elmarasztalt Euromobilien Hungary Kft.-vel. Az ügyintéző kérésére befizetett hetvenezer forintját viszont már a szerződés felmondása után nem kapta vissza. "

Nem utal vissza pénzt az Euromobilien Hungary

1222, 2011-08-02 11:21:00+02

"Mónika problémája akár az egész ország problémája is lehetne. Másfél éves állástalanság után épp kezdene egyenesbe jönni a család, csupán a behajtó cégek munkatársai írogatnak sms-t este kilenc után. "

Behajtó cégek és a család
Lássunk világot!
Torony Torony Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder...
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés