A könnyűzenei programok iránt érdeklődők évről-évre több fesztivál közül választhatnak. Az idén nyári kínálatból a teljesség igénye nélkül szemezgettünk, de arra figyeltünk, hogy a már megszokott mega-rendezvények mellett egy-két kevésbé ismert rendezvény árszínvonaláról is tájékoztatást adjunk.
hirdetés
A hagyományos Sziget- és Volt Fesztivál mellett, az utóbbi években megszokott Balaton Sound és az Erdélyben, Marosvásárhelyt rendezendő Félsziget is várja a fiatalok rohamát. A Borsodi pedig a Hegyalja Fesztivál mellett a Szegedi Ifjúsági Napok nevű rendezvénnyel száll versenybe.
Sziget - árak és hidegzuhany...
Mellettük természetesen a legrégebben létező EFOTT-ot (Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója) is megrendezik, de választhatunk olyan szubkulturális fesztivált is, mint a Ladánybene 27 által gründolt Reaggae Camp, illetve a poszthippie színezetű, nem fősodratú elektronikus tánczenét fölvállaló Ozora.
Feszti - körkép
Kronológiai sorrendben haladva, essék szó először a soproni Volt Fesztiválról. A július első négy napján zajló rendezvény jegy-árlistáján feltűnik a némi magyarázatra szoruló „napijegy Ákos koncerttel és a hetijegy Ákos koncerttel kifejezés.
A zenész ugyanis ott lesz a fesztiválon, meg nem is. Ákos rendezvénynyitó, ülős koncertje nem a fesztivál általános helyszínén, a Lővér Kempingben, hanem az ős-Volt Fesztiválnak otthont adó Soproni Sportcentrumban lesz. A Kempingben pedig olyan nevek veszik be Nagyszínpadot, mint az amerikai Limp Bizkit, vagy Marlyn Manson, az Earth Wind & Fire vagy a skót Franz Ferdinand, illetve mellettük még számos külföldi valamint hazai zenész.
Volt Fesztivál - Rajongók az Exploited koncertjén, 2008-ban
A fesztivál ital- és ételárai a rendezők ígérete szerint nem emelkednek a csillagokig, valahol egy középkategóriás pesti kocsma, vagy gyorsbüfé szintjén alakulnak majd. Ahogy a Sziget Kft. összes fesztiválján, úgy a Volton is Dreher sörgyár és Coca-Cola termékeit ihatják, illetve a Philip Morris cigarettáit szívhatják a fesztivál látogatói.
Június 12-ig elővételi, kedvezményes áron: VOLT Fesztivál bérlet: 17 900 forint VOLT Fesztivál bérlet Ákos koncerttel: 19 900 forint VOLT Fesztivál napijegy: 6990 forint VOLT Fesztivál napijegy Ákos koncerttel: 8990 forint
Június 13-tól és a helyszínen: VOLT Fesztivál bérlet: 19 900 forint VOLT Fesztivál bérlet Ákos koncerttel: 21 990 forint VOLT Fesztivál napijegy: 7990 forint VOLT Fesztivál napijegy Ákos koncerttel: 9900 forint VOLT Fesztivál – Heineken Balaton Sound kombinált bérlet: 39 000 forint
Bő egy héttel később (csütörtöktől, július 9-12.) már Zamárdiban tűnik föl a Szigetet is szervezők gárdája, ahova a Volt Fesztivál közönségének az a része is elkíséri őket, amely kombinált jegyet vett a két hosszú hétvégére. A tóparti fesztivál fókuszában a tavalyihoz hasonlóan ismét a kommersz elektronikus zene áll.
Balaton Sound - légi felvétel a zamárdi szabad strandról és kempingről
A nagy nevek itt is „húznak” akkorát, mint a Volton, hogy csak Mobyt, a Kraftwerket, a Groove Armada-t, a Dub Pistolst, Ritchie Hawtint vagy Sven Väth-et említsük. A rendezvény fogyasztói árait viszont a Volton megszokottnál vastagabb pénztárcákhoz szabták, azok egy éjszakai klub árszintjével vetekszenek.
Június 13-tól és a helyszínen: Heineken Balaton Sound bérlet: 29 900 forint Heineken Balaton Sound napijegy: 12 000 forint
Heineken Balaton Sound kempingjegy: 1000 forint (egyszeri díj / fő)
A fesztiválhullám július tizenötödikén éri el a keleti végeket. A Borsodi Zenei Fesztiválok közül ekkor kezdődik a Hegyalja Fesztivál, hogy aztán tizenkilencedikéig tartson, Tokaj-Rakamazon. A szőlőhegyek aljában a hazai élvonal mellett kevésbé, zömmel csak szubkultúrájukban ismert külföldi zenekarok lépnek föl. A világzenei úttörő Transglobal Underground, illetve a break dj, Adam Freeland lesz talán a legismertebb fellépő Hegyalján.
Hegyalja bérlet elővételes (június 1. - július 13. 18 óráig) négynapos 13.900 forint Hegyalja bérlet a helyszínen négynapos 17.900 forint Hegyalja napijegy elővételes (június 1. - július 13. 18 óráig): 4.990 forint Hegyalja napijegy a helyszínen: 6.900 forint Hegyalja+SZÍN kombinált bérlet (március 16. - június 30.): 22.900 forint RészletBérlet (április 2. - július 13. 18 óráig): 3x5.500 forint
Ugyanezen a héten rendezik a több évtizedre visszakacsintó dzsemborit, a Hegyalja Fesztiválnál egy nappal hosszabb EFOTT-ot. Akiknek tehát túl messze van a történelmi borvidék, választhatja Baját, - szőlőlé helyett pedig a halászlét. Ez a fesztivál azonban soha nem a nagynevű külföldi előadókról szólt, ez a magyar zenekarok terepe. Az élvezeti cikkek árának nívója itt az egyetemisták lehetőségeihez mért.
Hetijegy május 22-ig: 10900 forint Hetijegy június 15-ig: 12900 forint Hetijegy június 16-tól: 13900 forint
EFOTT hétvégi jegy, elővételben július 10-ig: 2009. július 17-19.: 8900 forint
2009. július 14. kedd (0. nap): 2000 forint EFOTT napijegy, elővételben július 10-ig: 2009. július 15. szerda (1. nap): 4500 forint 2009. július 16. csütörtök (2. nap): 4500 forint 2009. július 17. péntek (3. nap): 4500 forint 2009. július 18. szombat (4. nap): 4500 forint
Csapolt sör: 300 forint/korsó Folyó bor : 100 forint/dl Szénsavas üdítő: 60 forint/dl Rostos üdítő: 70 forint /dl
Határainkon túlra is jut magyar szervezésű fesztivál, méghozzá a marosvásárhelyi Félsziget. Az erdélyi esemény legnagyobb csillaga a Prodigy, a Nine Inch Nails, a brit dj Goldie, a lemezlovász Tiësto, valamint bécsi kollégájuk, Richard Dorfmeister.
Helyszínen, bérlet: 240 RON napijegy: 100 RON
Elővétel, bérlet: 199 RON napijegy: 80 RON
(Árfolyam: 67,10 forint ér 1 új lejt, 2009.V.21.-én)
A szervezők nem szeretnének emelni tavalyi, 11000 forintos elővételi és 13000 forintos helyszíni hetijegy-, illetve háromezer forintos napjegy áraikon sem, de előfordulhat, hogy előbbiek egy ezressel, utóbbiak meg párszáz forinttal följebb csúsznak. A sör korsóját a tavalyihoz hasonló, háromszáz forint körüli áron csapolják a büfében, az étkezést pedig egy helyi vendéglátós szállítja, kedvező áron, menzaszolgáltatással.
A tavaly óta ötnaposra szűkült Sziget fesztivál idén is kibővül egy mínusz első napi koncerttel, illetve egy nulladik napi Tankcsapda koncerttel, a rendezvény így éppen kitölti az augusztus tizedikétől-tizenhatodikáig tartó hetet. A széles kínálatból itt csak a nagyszínpad fő fellépőit, a Lilly Allent, Fatboy Slimet, The Prodigyt, Placebot, The Offspringet, és a Faith No More-t emelnénk ki.
Délutáni ejtőzés a Szigeten
A Budapest, Hajógyári-szigeti nagy kavalkádban a sörök, cigik és üdítők árai a föntebb említett nagy szállítók jóvoltából egységesek - egy átlagos pesti kocsma színvonalán állnak. Az egyéb termékek árszintje viszont igazán különböző, hiszen az olcsóbb tömegétkezde mellett találunk drágább, már-már étteremnek becézhető egységet is, a rengeteg, általában nem túl olcsó büfé mellett.
A Sziget Kft. csoportos kedvezményt kínál egyetemisták és főiskolások számára, ami egy negyvenhat fős brigád esetén, ottalvós és hazamenős bérlet vásárlásakor akár ötven százalék is lehet. Akik a napközbeni programokra nem, csak a szigeti éjszakára kíváncsiak, azok éjjel tizenegytől félnapi jegyet vehetnek. Különböző csekkekkel és utalványokkal (Üdülési Csekk, Sodexo Pass, Accor Servicesis, Cadhoc művelődési csekk) is lehet Volt Fesztivál, Balaton Sound és Sziget jegyeket vásárolni.
Május elsejétől és a helyszínen: Sziget hazamenős bérlet 37 500 forint Sziget ottalvós bérlet 45 000 forint Sziget napijegy 10 000 forint Sziget Karaván Kemping jegy 30 000 forint Sziget VIP Kemping jegy 20 000 forint
Ugyanezen a héten (tizenegyedikétől tizenhatodikáig) kerül sor egy inkább nemzetközileg, semmint itthon ismert szubkulturális zenei fesztiválra is (psy-zene; egy poszt-hippie színezetű mozgalom stílusa), méghozzá a Velencei-dombságban fekvő Ozorán. Itt a jegyárakat is euróban adják meg a szervezők és áraik is különc, világcsavargó közönségükhez igazodnak. A jegyek elővételben nyolcvan eurót, a helyszínen kilencvenet kóstálnak.
A szezont - mint már évek óta mindig - ezúttal is a Szegedi Ifjúsági Napok zárják, ám idén nem szeptember elején, hanem már augusztus végén, pontosan huszonhatodikától-harmincadikáig. A hazai élvonal mellett itt is megfordulnak majd külföldi zenészek, akik közül talán a német Guano Apes, a holland Black Sun Empire kollektívája, valamint az ausztrál Gabrielle Cini és az amerikai Macy Gray emelhető ki.
Napijegy elővételben (aug. 19. 19 óráig): 4 900 forint Napijegy a helyszínen: 6 000 forint Bérlet március 1-től - július 19. 19 óráig: 12 000 forint Bérlet július 20-tól - augusztus 19. 19 óráig: 13 500 forint Bérlet a helyszínen: 16 000 forint SZIN-Hegyalja kombinált bérlet (jún. 30-ig): 22 900 forint
"Lajos pénzszűkébe került és egymillió forintos hitelszerződést írt alá a GVH által már elmarasztalt Euromobilien Hungary Kft.-vel. Az ügyintéző kérésére befizetett hetvenezer forintját viszont már a szerződés felmondása után nem kapta vissza. "
"Mónika problémája akár az egész ország problémája is lehetne. Másfél éves állástalanság után épp kezdene egyenesbe jönni a család, csupán a behajtó cégek munkatársai írogatnak sms-t este kilenc után. "
Szóljon hozzá: