Kétes áruk

Ingyenes fogászati szűrés

Mai Piac - Kereskedelem, kommunikáció

Szavazás

Árgép - Keresd a legolcsóbbat!


Kövesd a Fogyasztókat a twitteren!
Fogyasztók.hu RSS

Így zaklat a HSBC Credit!

Éva, 2009. május 14. - csütörtök 14:50
Címkék: bank, hitel, ügyfélszolgálat, telefon, panasz, reklamáció
Betűméret növelésBetűméret csökkentésKüldés e-mailbenNyomtatás

Felhívott valaki telefonon, hogy adjam meg az adataimat adategyeztetés céljából. Megkérdeztem, hogy ki kéri, mire azt a választ kaptam, hogy csak akkor mondhatja meg, ha először megadom az adataimat. Nem adtam meg. Ezt követően naponta hívtak ugyanezzel.

Bevásárlóközpontban kezembe nyomtak egy kérdőívet, hogy töltsem ki, mert ezt és ezt nyerhetek. Kitöltöttem. Pár nap múlva behívtak a Zepterhez, hogy nyertem és hallgassak meg egy előadást. Tudtam, hogy ez a módszerük és előre elhatároztam, hogy nem fogok venni tőlük semmit, de elmentem az előadásra.

Nagyon jó előadás volt, igazán "ügyesen" csinálják. És emiatt mégis, elhatározásom ellenére is, vásároltam tőlük egy mixert. Nem is volt semmi baj, de a havi törlesztő részleteket egy pénzintézeten, a HSBC Crediten keresztül kell lebonyolítani, amit a Zepter határozott meg.

Aláírtuk a szerződést és ezzel vége is volt a Zepter és a közöttem lévő kapcsolatnak.

Később megkaptam a csekkeket, amin be kell fizetnem a havi részleteket, de határidőkről szó sem volt, és a szerződésben sem szerepel sehol, hogy meddig kell befizetnem.  (Vettem már a Zeptertől egy Biotron lámpát és annak úgy fizetem a részleteit, ahogy épp az eszembe jut és ahogy van pénzem.)

Forrás: photos.com
Április közepe táján felhívott valaki telefonon, hogy adjam meg az adataimat adategyeztetés céljából. Természetesen nem adtam meg és megkérdeztem ,hogy ki kéri, mire azt a választ kaptam, hogy csak akkor mondhatja meg, ha először megadom az adataimat. Nem adtam meg. Ezt követően naponta hívtak adategyezetés céljából, különböző időpontokban, néha este is és mindig más-más, hol egy férfi hol egy nő. A végén már roppant ideges lettem, mert nem tudtam, hogy mi ez, kik ezek és mit akarnak tőlem, mert nem árulták el, hogy honnan keresnek és miért kérik az adataimat. Ez megfelel a tökéletes zaklatás ktritériumának. Végül egyikük, aki a munkahelyemen hívott fel és nem mobilon, mint a többi, elárulta, hogy honnan keres, mikor megkérdeztem tőle, hogy honnan tudja a munkahelyi számomat. Akkor tudtam meg, hogy ez a HSBC Credit és akkor "esett le", hogy azért keresnek, mert még nem fizettem be a havi első részletet, amit ápr. 27-ig kellett volna befizetnem és amit én nem tudtam, mert nem mondta senki. De ezt ők egy szóval sem említették, hogy ezért keresnek, csak én találtam ki az egyik telefonhívás után.


Megnéztem a kapott csekket, és befizettem a két hónapot, áprilist és még a májust is előre, hogy ne felejtsem el és lefaxoltam a HSBC Creditnek a befizetett csekkek másolatát.

Ezek után kaptam tőlük egy csekket, hogy fizessek be háromezer forint késedelmi díjat, plusz az április havi részletet, amit már régen befizettem. Csak ezen az értesítőn közölték azt is, miután már kérték a késedelmi díjat, hogy a befizetési határidő minden hónap 27-ike, amit addig senki nem mondott nekem. Egyébként csak pár napos csúszással fizettem be az április havi részletet együtt a májusival, hó elején. Ha a zaklatók mindjárt közlik velem, hogy miért hívnak és nem valami "titokzatos" adategyeztetést emlegetnek egy "titokzatos" cégtől és mondták volna, hogy fizessem be az első havi részletet, már régen befizettem volna és akkor nincs késedelmi díj. De úgy tűnik, ők pont erre utaztak, hogy fizessek késedelmi díjat.

Hívtam a Zepteres üzletkötőmet többször is, de egyszer sem tudtam utolérni. Amíg megkötöttük az üzletet mindig elérhető volt. Legszívesebben lemondanám az egészet, de már befizettem rá két hónapot.

Nem tudom milyen pénzintézet ez a HSBC Credit Zrt. és miért pont ezzel áll kapcsolatban a Zepter. Én még soha nem hallottam róluk, de ez az eljárás, amit műveltek velem, megengedhetetlen és felháborító! Én nem akartam velük soha kapcsolatba kerülni, mivel azt sem tudtam, hogy egyáltalán léteznek. Erre a Zepter kényszerített rá, ami szintén nem megengedhető szerintem, de akkor legalább viseljék ők az ezzel járó kellemetlenségeket és ne énrám hárítsák. Ezt szerettem volna közölni a Zepteres üzletkötőmmel, hogy intézze ezt el ő velük, mert különben visszamondom a szerződést, mivel arról szó sem volt, hogy ilyen jellegű zaklatásoknak leszek kitéve. De az üzletkötőm nem elérhető. Mit lehet ilyenkor csinálni?

Annyit, hogy soha többé nem veszek semmit a Zeptertől és azt szeretném, ha mindenki megtudná, hogy milyen "módszerrel" dolgoznak és senki se vásároljon tőlük semmit, mert "kész átverés show" az egész.

De ezzel sajnos az én problémám még nincs megoldva.
 

Szóljon hozzá:

 

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Tóth Sándor Péter, 2009. augusztus 25. - kedd 09:53

Tisztelt olvasóink! Évi nevű hozzászólónk kérte összes kommentjének kitörlését. Ezért nem találhatók már meg a bejegyzései. Köszönjük megértésüket.

Böbci, 2009. augusztus 24. - hétfő 20:20

Üdvözlet mindenkinek! Szeretném megérdeklődni,hogy tudja-e valaki,hova fordulhatnák panaszommal a HSBC Credit -tel kapcsolatban? Esetleg sorstársaim már tudnak valami biztatót,és esetleg már meg is szabadultak ettől a banktól valamilyen úton-módon. Én most azon gondolkodom,hogy a Fogyasztóvédelmisekhez írok panasz levelet,csak kérdés érdekel-e valakit? Minden csekkem be van fizetve,meg is küldtem a fénymásolatokat mégis azt mondják április óta nem fizetem a részleteket,mivel engem nem értek el,így a kb 15 házzal arrébb lakó 70 éves nénit keresték meg telefonon,hogy ugyan ugorjon már át hozzánk és szóljon,hogy kerestek.Milyen dolog ez? Segítsetek a tanácsaitokkal! Köszönöm!!!

Anita78, 2009. augusztus 22. - szombat 19:54

Üdvözlök Mindenkit! Végigolvastam én is a fórum hozzászólásokat. Egyből arra gondoltam, hogy ilyet is csak ebben az országban tehetnek meg a pénzintézetek. Az én történetem is hasonlóan indult, 2 évvel ezelőtt áruvásárlási hitelként felvettem 130.000 ft-ot, 10 hónapos futamidőre. Fél éven keresztül semmi probléma nem volt, persze a törlesztőket is mindíg időben, sőt 2 héttel korábban befizettem. Majd kaptam postán egy egyoldalú szerződés módosítást, miszerint nem Benefical hanem HSCB és ha 1 nappal később is fizetek akkor 3.000 ft késedelmi díjat szabnak ki, majd ha azt sem fizetem időben akkor arra is késedelmi díjat kell fizetnem. Pont ebben az időszakban következett be, hogy a fizetésemet kb. 3 nappal később utalták és elmondanám minden hónapban magánszámról zaklattak és minden hónapban kifizettették velem a 3.000 ft-ot!!!! A telefonáló be sem mutatkozik, addig hívnak magánszámról amíg fel nem veszed és egyből nekem szegezte a kérdést, hogy mikor születtem, anyám neve, stb. Majd amikor mondtam, hogy nem vagyok hajlandó kiadni az adataimat, az volt a válasz, ha elmondom ezeket, akkor ő is elmondja ki ő és honnan telefonál. Hát nem akarok közönséges lenni, de legszívesebben elküldtem volna oda.... A másik, durvább esetem a Credigen Bankkal esett meg. Könyörgöm aki teheti, ne vegyen fel hitelt tőlük. kb 200.000 ft-ot vettem fel fél évvel ezelőtt, 1 éves futamidőre. És sajnos, nem jó dolgomban, de minden hónapban 2 hetet csúszok a fizetéssel, de hozzáteszem, minden hónap ugyanazon napján a számlájukon van a pénz a késedelmi kamatokkal (ami ugye nem kevés!) együtt. Az ügyintézők minden hónapban folyamatosan zaklatnak, pedig már nagyon sokszor elmondtam mi a probléma és hogy értsék meg, akkor tudok fizetni, korábban nem. Az egyik alkalommal szintén magán számról hívtak, majd amikor a 2 csörgés után ! nem tudtam felvenni a telefont, megkeresték a szomszédot, azzal hogy hívjam vissza őket azonnal. Na ez volt az utolsó csepp a pohárban, itt szakadt a cérna. Visszahívtam őket, az úri embernek nem mondható ügyintéző azt kérte,mondjak szerződés számot. Hát azt éppen nem tudtam, erre hogy betűzzem le a nevem, mint az oviban. 3x betűztem le, mire azt mondja nincs ilyen név alatt szerződésük. hát gratulálok, minden bizonnyal nagy IQ-ja lehetett emberkének. Majd amikor már teljesen kiborultam, közölte velem, hogy örüljek neki, hogy nem küldött még rám behajtókat(2 hét késés miatt) és hogy igen is minden hónapban fel fogják hívni a szomszédomat. Ezt követően küldtem e-mail-ben egy írásos panaszlevelet, amire ugye 30 napjuk van hogy válaszoljanak. Abból már 50 is eltelt, válasz sehol. Nem vagyok egy elveszett emberke, ilyet senkivel sem lehet csinálni, hogy felhívják a szomszédomat! Hol van itt a személyes jogok védelme????? Ha valaki volt már hasonló cipőben (úgy olvasom elég sokan), kérem segítsen hová forduljak a panaszommal.Ezeknek muszáj megállt parancsolni, mert azt gondolják, nekik mindent lehet és a sárba tiporják a népet!!!!!!!!

ToNo, 2009. augusztus 19. - szerda 11:14

Kedves Évi, Leszögezem, nem vagyok adós, csak próbálok rámutatni arra mit művel 21 éves fejjel! A Banki munkájára nem lennék olyan büszke nem nagy eredmény, mert azt max. a szép lábaival, vagy mosolyával sikerülhetett megszereznie (tapasztalatból tudom, ez fontos szempont, amikor egy hölgyet alkalmaznak 20-21 évesen egy bankba, főiskolai tanulmányok nélkül), sem iskolai sem munkahelyi tapasztalata nem igazán lehet még! Ezért szeretném megkérni, hogy itt semmilyen tanácsot és véleményt ne közöljön a továbbiakban, ide sok ember elkeseredettségében írogat és az Ön arroganciája nem segít, csak további indulatokat szül! Továbbá, Én, elég sok embert irányítgatok nap mint nap, de amennyiben egy bizalmi állásban lévő beosztottam ilyen formában osztaná az igét nyílt fórumokon, nem sokáig dolgozna velem! Amennyiben valóban Bankban dolgozik, és nem szeretné hamar elveszíteni az állását kérem, a tanácsok adását és a véleményezést hagyja meg a tanult szakembereknek, akik nem véletlenül koptatják az iskolapadot annyi évig. Mindezt mondom úgy, hogy részt vettem a Beneficial ZRT hazai debütálásán, amikor a cég még belülről nevelte ki (az arra érdemeseket Főiskolára is elküldte), továbbá partnerein keresztül alkalmazta embereit, kizárólag az eredmény alapján, akkor, amikor Ön még csak a fiúk után rohangált az iskolában közepes eredménnyel. Nem szeretnék választ kapni erre a levélre, csak megálljt szerettem volna parancsolni ennek az ámokfutásnak, és, ha tanácsolhatom a jövőben kerülje ezeket a megnyilvánulásokat, amennyiben tovább szeretné építeni az eddigi sikeres karrierjét, a továbblépéshez már jóval több kell!

Zsurek Katalin, 2009. augusztus 18. - kedd 17:58

Sajnos én is a "tisztelt" HSBC ügyfele vagyok! Tavaly nagy szükségünk volt pénzre, soha jobbkor jött a bank ajánlata, hogy vehetünk fel 1 M Ft-ot tőlük. Miskolcon történt a szerződéskötés, mindaddig nagyon kedvesek voltak, amíg a felajánlott életbiztosítást ami fejenként (a férjemnek és nekem)70000 Ft lett volna , el nem utasítottuk. Szó szerint majdhogy ki nem löktek. Sajnos az idén velünk is megtörtént, hogy késve fizetgettünk, ezért folyamatosan hívogatnak mobilon, a munkahelyen, sms-ket küldözgetnek. A legrosszabb az, hogy a férjemet is hívják, pedig én vagyok az adós, ráadásul a munkahelyi mobilján, amiért is a főnöke nagyon haragszik, félő, hogy kirúgják, akkor esélyünk sem lesz a visszafizetésre normális módon. A céges mobilszámát nem tudom, honnan tudják, de a férjem több milliós teherautót vezet, jól felszokták idegesíteni. Már ott tart, hogy nem veszi fel a telefont, de akkor jön az sms. Többször kértem őket, hogy engedélyezzék a kevesebb havi törlesztőt, mivel 970000-et kaptunk és 38900-al kell fizetni. Sokszor választhatok, hogy a rezsit fizetem be, meg a három gyerekemet etetem, vagy a HSBC-t. Este és ünnepnapokon zaklatnak, sőt azzal fenyegetnek, hogy két hónap után a munkáltatónknak küldenek letiltási végzést. Kértem azt is hogy csökkentsék a törlesztőt, de ez 35000 Ft módosítási díjat kellene előre fizetnem. Nekem csak az a furcsa, hogy mereven elzárkóznak minden segítségtől, és az ügyintézők némelyike nagyon bunkó. Főleg a nők. Hát ennyi, annak örülök, hogy szeptembertől már nem zaklathatnak, csak azt nem tudom, hogy ha mégis megtörténik, akkor mondhatom-e én ezt a tényt nekik. Köszönöm. Katka.

Piti Erika, 2009. augusztus 15. - szombat 13:00

Ezeket rohadtul nem érdekli hogy kinek milyen problémája van!

lecsó, 2009. augusztus 14. - péntek 15:22

Eléggé foglalkoztat mindenkit ez a téma, márcsak a hozzászólások számából is látszik. A HSBC (Beneficial) bank, szóval róluk mit mondhatnék. Szórják a pénzt, aztán futnak utánna. Miért mondom ezt? Áruhitellel vettem valamit, azután mivel jó adós voltam, felhívtak, hogy adnának x összeget. Nem kell hozzá semmi, már a szerződés is készen van csak keressem fel őket Budapesten, alá kell írni és utalják a pénzt. Mondtam, hogy nem kell. Szabályosan zaklattak, naponta, aztán naponta többször is, hogy de vegyem fel a pénzt. Amikor a hitelem lejárt, kb. eltelt 2 év, akkor lett HSBC. Ismét hívtak hitelfelvétel céljából. A régi Beneficial bankos ügyfeleket sorra hívják, hogy vegyenek fel hitelt, természetesen ismét minden nélkül, csak menjünk aláírni. (ez így igaz komolyan). Annyiszor hívtak telefonon, hogy kénytelen voltam azokat a hívásokat nem felvenni, amelyeket nem jelzett ki a telefonom. Az egészben az a furcsa, hogy engem hitel felvétel miatt zaklattak (de elég rendesen), akkor milyen az amikor azért hívnak, hogy fizessen az adós. Hát nem kívánom senkinek. Az "ÉVI" hozzászólónak meg annyit kívánok hozzátenni: kívánom, hogy egyszer ÖN legyen olyan helyzetben, mint akiket hívogat. Miért nem képzeli bele magát annak a helyzetébe, aki ilyen cipőben jár. Mert az ember életében bármikor jöhet a rossz, elég, hogyha eddig férj+feleség együtt tudta fizetni a hitelt minden megterhelés nélkül, majd egyszer csak egy haláleset vagy válás miatt minden tönkre megy. Egy fizetésből nem biztos, hogy tudja időben fizetni az adós a hitelét. Aki a hitelt nemfizetőket bántja honnét tudja, hogy annak az embernek milyen az élete, honnét tudja, hogy nem pont akkor dőlt romba mindene.......... Gondolkodjuk, és csak azután zaklassunk, és általánosítsunk.

ukkata, 2009. augusztus 14. - péntek 11:43

Sziasztok, végigolvastam a hozzászólásokat, és sajnos én is kapcsolatban állok a hsbc-vel. Ameddig Beneficial-ként üzemeltek, semmi gond nem volt velük, de mióta hsbc lett belőlük, egyszerűen gusztustalan, és felháborító amit művelnek. Nekem 2 hitelem van, az egyik lakáshitel, a másik meg hsbc. A lakáshitel több mint a háromszorosa a hsbc-s hitelemnek, és mégis nagyon megértőek, ha késve fizetek, NEM HÍVOGATNAK NAPONTA TÖBBSZÖR,NEM KÜLDÖZGETNEK SMS-T, NEM MENNEK A SZOMSZÉDBA HOGY ELÉRJENEK HA A TELEFONSZÁMOM MEGVÁLTOZIK, NEM BESZÉLNEK OLYAN FLEGMÁN A TELEFONBAN HOGY AZ EMBER LEGSZÍVESEBBEN ELKÜLDENÉ AZ ÉDES ANYJÁBA, ÉS NEM KÜLDENEK KI 300FT-OS KÉSEDELMI DÍJAS CSEKKET 3 napos késés után, hanem maximum küldenek egy levelet és kész. És csatlakozva az előttem szólóhoz, valóban többször volt már hogy NEM mutatkoztak be amikor felhívtak. Na és ez a adategyeztetés ez valami kriminális. Mi az hogy adjam meg egy olyan valakinek az adataimat aki arra nem képes hogy bemutatkozzon, amikor manapság másról sem lehet hallani, csak az adatokkal való visszaélésről. Én támogatom a hsbc ellenes tábort. Igenis példát vehetnének más bankok ügyintézési szokásairól.

GReddy, 2009. augusztus 14. - péntek 10:51

Tényleg nem azért, de akit direkt marketinggel lehet szivatni, az megérdemli! Én elhajtom őket a francba, nem érdekel a kihagyhatatlan ajánlatuk, végig sem hallgatom, közlöm hogy nekem erre nincsen időm, és soha viszont nem hallásra. Ha akarok valamit, bemegyek a megfelelő MAGYAR boltba, ahol a MAGYAR boltossal közlöm, hogy mit szeretnék, kifizetem készpénzzel, és viszontlátás! Ha a népesség fele így tenne, nem lenne a bankoknak teljhatalma, és nem szednék szét a maradék hazámat.

Piti Erika, 2009. augusztus 12. - szerda 23:28

Nekm is van hsbc hitelem sajnos. Júniusban 2 részletet fizetem be mégis kiküldtek 6000ft késedelmi kamatot. Júliusban nem tudtam befizetni a csekket és tartok tőle, hogy eztán sem fogom tudni törleszteni. 1csekk elmaradása után már tegnap azt írták, hogy kénytelenek lesznek a munkáltatóm felé fordulni jövedelem letiltás céljából. Hülye azért nem vagyok, a jövedelem 33% át tilthatják le, jogerős bírósági végzés alapján. Ezt mondta a munkáltatóm, ezt mondta egy ügyvéd is. Engem is napi szinten zaklatnak telefonálással ami persze ismeretlenként jelenik meg, küldözgetnek sms eket elég arrogánsak, kész maffia. Már fel sem veszem a telefonjaikat. Legjobb lenne tényleg másik telefonszám. Úgy látom nem csak nekem vannak problémáim velük. Többfelé el vagyok adósodva de egyik pénzintézet sincs ilyen rosszul ha csúszik az ember.És ha nem tudok törleszteni verőembereket küldenek rám? Bár hullaként nehéz lesz a fizetésemből levonni.


1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13

Kommentek

JZsuzsi, 2010. szeptember 10.

Adott ő államilag támogatott lakáshitelt is 4 + 2 %-osat. Én is igy vettem fel, utána jött az...

Így menti meg a lakáshiteleseket a Fidesz

Nagy ilona, 2010. szeptember 10.

és mikor fog újra 32.000 ft lenni a törlesztésem.
Jelenleg: 52.000 ft.
Hogy szavaz...

Így menti meg a lakáshiteleseket a Fidesz

jelzálogos, 2010. szeptember 10.

Elfelejtettem mondani, hogy az 5 milliót az utolsó fillérig a házra költöttem....

Így menti meg a lakáshiteleseket a Fidesz

digibiz.hu
Divatmárkák a weben - körkép Divatmárkák a weben - körkép A Gap és a Zara után hamarosan a H&M is beáll a külföldön online shopokat üzemeltető...
Lássunk világot!
Borfesztivál Borfesztivál A borfesztivál második napján mi is fellifteztünk a Budai Várba.