Felhívott valaki telefonon, hogy adjam meg az adataimat adategyeztetés céljából. Megkérdeztem, hogy ki kéri, mire azt a választ kaptam, hogy csak akkor mondhatja meg, ha először megadom az adataimat. Nem adtam meg. Ezt követően naponta hívtak ugyanezzel.
Bevásárlóközpontban kezembe nyomtak egy kérdőívet, hogy töltsem ki, mert ezt és ezt nyerhetek. Kitöltöttem. Pár nap múlva behívtak a Zepterhez, hogy nyertem és hallgassak meg egy előadást. Tudtam, hogy ez a módszerük és előre elhatároztam, hogy nem fogok venni tőlük semmit, de elmentem az előadásra.
Nagyon jó előadás volt, igazán "ügyesen" csinálják. És emiatt mégis, elhatározásom ellenére is, vásároltam tőlük egy mixert. Nem is volt semmi baj, de a havi törlesztő részleteket egy pénzintézeten, a HSBC Crediten keresztül kell lebonyolítani, amit a Zepter határozott meg.
Aláírtuk a szerződést és ezzel vége is volt a Zepter és a közöttem lévő kapcsolatnak.
Később megkaptam a csekkeket, amin be kell fizetnem a havi részleteket, de határidőkről szó sem volt, és a szerződésben sem szerepel sehol, hogy meddig kell befizetnem. (Vettem már a Zeptertől egy Biotron lámpát és annak úgy fizetem a részleteit, ahogy épp az eszembe jut és ahogy van pénzem.)
|
|
Április közepe táján felhívott valaki telefonon, hogy adjam meg az adataimat adategyeztetés céljából. Természetesen nem adtam meg és megkérdeztem ,hogy ki kéri, mire azt a választ kaptam, hogy csak akkor mondhatja meg, ha először megadom az adataimat. Nem adtam meg. Ezt követően naponta hívtak adategyezetés céljából, különböző időpontokban, néha este is és mindig más-más, hol egy férfi hol egy nő. A végén már roppant ideges lettem, mert nem tudtam, hogy mi ez, kik ezek és mit akarnak tőlem, mert nem árulták el, hogy honnan keresnek és miért kérik az adataimat. Ez megfelel a tökéletes zaklatás ktritériumának. Végül egyikük, aki a munkahelyemen hívott fel és nem mobilon, mint a többi, elárulta, hogy honnan keres, mikor megkérdeztem tőle, hogy honnan tudja a munkahelyi számomat. Akkor tudtam meg, hogy ez a HSBC Credit és akkor "esett le", hogy azért keresnek, mert még nem fizettem be a havi első részletet, amit ápr. 27-ig kellett volna befizetnem és amit én nem tudtam, mert nem mondta senki. De ezt ők egy szóval sem említették, hogy ezért keresnek, csak én találtam ki az egyik telefonhívás után.
Megnéztem a kapott csekket, és befizettem a két hónapot, áprilist és még a májust is előre, hogy ne felejtsem el és lefaxoltam a HSBC Creditnek a befizetett csekkek másolatát.
Ezek után kaptam tőlük egy csekket, hogy fizessek be háromezer forint késedelmi díjat, plusz az április havi részletet, amit már régen befizettem. Csak ezen az értesítőn közölték azt is, miután már kérték a késedelmi díjat, hogy a befizetési határidő minden hónap 27-ike, amit addig senki nem mondott nekem. Egyébként csak pár napos csúszással fizettem be az április havi részletet együtt a májusival, hó elején. Ha a zaklatók mindjárt közlik velem, hogy miért hívnak és nem valami "titokzatos" adategyeztetést emlegetnek egy "titokzatos" cégtől és mondták volna, hogy fizessem be az első havi részletet, már régen befizettem volna és akkor nincs késedelmi díj. De úgy tűnik, ők pont erre utaztak, hogy fizessek késedelmi díjat.
Hívtam a Zepteres üzletkötőmet többször is, de egyszer sem tudtam utolérni. Amíg megkötöttük az üzletet mindig elérhető volt. Legszívesebben lemondanám az egészet, de már befizettem rá két hónapot.
Nem tudom milyen pénzintézet ez a HSBC Credit Zrt. és miért pont ezzel áll kapcsolatban a Zepter. Én még soha nem hallottam róluk, de ez az eljárás, amit műveltek velem, megengedhetetlen és felháborító! Én nem akartam velük soha kapcsolatba kerülni, mivel azt sem tudtam, hogy egyáltalán léteznek. Erre a Zepter kényszerített rá, ami szintén nem megengedhető szerintem, de akkor legalább viseljék ők az ezzel járó kellemetlenségeket és ne énrám hárítsák. Ezt szerettem volna közölni a Zepteres üzletkötőmmel, hogy intézze ezt el ő velük, mert különben visszamondom a szerződést, mivel arról szó sem volt, hogy ilyen jellegű zaklatásoknak leszek kitéve. De az üzletkötőm nem elérhető. Mit lehet ilyenkor csinálni?
Annyit, hogy soha többé nem veszek semmit a Zeptertől és azt szeretném, ha mindenki megtudná, hogy milyen "módszerrel" dolgoznak és senki se vásároljon tőlük semmit, mert "kész átverés show" az egész.
De ezzel sajnos az én problémám még nincs megoldva.
Szóljon hozzá: