Nem rendelkezem vezetékes telefonnal 2007. novembere óta! Ezt az információt az Invitelnél képtelenek feldolgozni. Marad a fenyegetés, az impotens ügyintézés.
hirdetés
2007 nov. hónapban le(fel)mondtam az Invitel Telecom Kft.(Tele2) vezetékes telefonon igénybevehető szolgáltatását. Az azóta eltelt időben a fent nevezett cég továbbra is rendületlenül küldi a havi előfizetési csekkeket, fizetési felszólitásokat, fizetési meghagyásokat, utolsó felszólitásokat, perlési fenyegetéseket.
Többszöri telefon egyeztetések ellenére képtelenek ügyemben érdemben lépni!!! Ügyintézők,behajtási csoportvezetők, igazgatók, jogi főosztályvezetők, ügyvédek dolgoznak masszívan "fizetési hátralékom" behajtásán. Újra és újra megküldetik velem rendezett csekkem és felmondólevelem postai feladóvevényét!!! Pechükre ezek a dokumentumok megvannak!!! Nem is reagál senki faxaimra. A követelt összegek sem egyformák hiszen egyszer többet, majd kicsivel kevesebbet követelnek.
Az egészben a legborzasztóbb az az értetlenség melyet ügyintézésük során tapasztalok. A Hirközlési Törvény világosan fogalmaz 2007. évben hozott határozatában: "..a határozatlan idejü szerződések jogkövetkezmény nélkül felmondhatók." Felmondásom jóval a kikötött hűségidő lejártát követően történt!!! Végezetül pedig csak annyit az Invitel vezetékes szolgáltatásáról, hogy nem rendelkezem vezetékes telefonnal 2007. novembere óta!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Ezt az információt képtelenek feldolgozni. Marad a fenyegetés, az impotens ügyintézés.
elírást szeretném javítani 2011.01.04 én kaptam a 46000ft számlát
manoka, 2011. január 18. - kedd 17:40
elírást szeretném javítani 2011.01.04 én kaptam a 46000ft számlát
manoka, 2011. január 18. - kedd 17:38
Üdv a klubban mindenkit. Nekem a Matávval van ilyen problémám.2009 februárjában lemondtam a telefont mivel ahhoz képest hogy nem használtam soknak találtam a számlát.2010augusztusáig havi szinten balhéztam velük hogy 2 féle telefon non-stop opciót számláznak annak ellenére hogy nincs telefonom. Halkan megjegyzem hogy rögzíteni azonnal tudják a megrendelést a lemondást évekig nem sikerül.Végül mikor kikapcsolták a tv-t és internetünket telefondíj tartozás miatt és a jó isten kivételével már mindenhová írtam panaszt elismerték a hibát. sikerült számlánkat rendezni de fizessem meg a visszakapcsolási díjat...Mire fel? Elismerik a tévedés , a pénzemet 1 évig használták és én fizessem a visszakapcsolási díjat?Hülyének néznek. Alig vártam hogy megszüntessem az előfizetésemet. Mikor lemondtam másnap felhívtak hogy mire fel mondtam le...elmeséltem a történetet és biztosított a hölgy hogy ez nem szokványos történet, de hajthatatlannak bizonyultam. Erre az üzletkötő felhívta férjemet és csak sikerült IP tv-re rábeszélni. 2010 novemberébe bekötötték a híres IP tv (hajam az égnek állt)külsős cégek jöttek a megrendeléstől számított 5 .-dik nap este6 kor, hogy beszerelik és beállítják és a régi modemet elviszik és leadják mert az a Matáv tulajdona.Bekötés megtörtén elmentek. 2010 januárjában 04-én 46000.- Ft számlát kaptam a régi szerződés számlájára mivel nem adtam le a modemet ..bírság..lefejezés..adminisztrációs díj...behajtó cégnek leadva stb Camponába bementünk és reklamáltunk , hogy mindent Önök vittek el és valami nem stimmel és szeretnénk ismét kérni egy kivizsgálást hogy valami nem stimmel. Azóta is várjuk a válaszukat amit nem kaptam meg csak a csekk értéke emelkedik. Most próbálok segítséget találni hogy bizonyítsam hogy az Ő általuk megbízott külsős cég vitte el a modemet írásos átvétel nélkül. Azt nem értem hogy ha nem találják azokat akik beszerelték az IP tv mert külsősök hogyan számoltak el az anyagokkal és a címekkel. Valahol valaki kiadta a címemet és elszámolta a beszerelést és köddé vált én meg fizetek.
Tündi, 2010. május 19. - szerda 14:36
Nem tudom milyen fórum ez véletlenül találtam rá a google-n keresztül , mivel nekem a Credigen Bankkal vannak hasonló gondjaim mint amit itt olvasok. Sajnos sehol nem hallok erről panaszkodni senkit pedig a Credigen Bank rendszere elromlott és többszöri zaklatásuknak vagyok kitéve. Már az Inturm behajtó cég is üldöz miattuk. Ha valakinek szintén küldtek valótlan egyenlegközlőket kérem értesitsen. Szerintem összekellene fognunk ...
Kerekiné, 2009. június 01. - hétfő 14:38
Én is "haragban vagyok" az Invitellel! Febr.8.-tól csak bejövő hívásam vannak, mert lemondtam a telefonvonalat.Márciusban kaptam egy olyan csekket,amin a nevemen kívül minden más ki volt x-elve.Azt hittem,hogy ez azt jelenti,hogy már nincs elszámolni valóm.Tévedtem.. Pár napja kaptam egy felszólítást,hogy tartozom még 2800ft-tal.Érdeklődésemre elmondták,hogy ez még a febr. 8-ig be nem fizetett szolgáltatás díja!Csak egy kérdésem van:hol volt ez a számla febr.-elejétől május végéig?
...., 2009. május 27. - szerda 15:50
A Vivanet internet szolgáltatóm 2008. június óta zaklat a felszólító leveleivel, mely szerint tartozom nekik még x összeggel, holott én ezen időpont óta már az Invitellel szerződtem.A Vivanet minden felszólító levelét 500 Ft-ra értékeli és ezek díját velem akarja megfizettetni.Már tavaly ősszel kértem őket, hogy ne zaklassanak, ennek ellenére még 2009 április hónapban is ott tartunk, hogy azt hiszik, az ő ügyfelük vagyok.
Judit
Megaboy, 2009. április 29. - szerda 14:03
Nem érdemes belépni semmi olyasmibe, ami közvetített szolgáltatással jár, mint a tele2 is, mert aztán követhetetlen dolgok történnek. Amúgy az Invitelnek is van olyan csomagja, amelyben kedvezőek a percdíjak, természetesen több szolgáltatás igénybe vétele esetén ennek havidíja is olcsóbb, mint más szolgáltatóknál is. Nekem eddig semmilyen problémám nem volt sem a céggel, sem a szolgáltatással. Lakóhelyemen a legstabilabb internetet ők szolgáltatják, és míg másutt (T) 1,5 órát kell várni az ügyfélszolgálaton, mert az 5 ügyintézőből 2 dolgozik, addig az Invitel Telepontban kb. 10 perc alatt elintézem a dolgot! Így én csak pozitívan tudok nyilatkozni, amellett hogy én is banki átutalással rendezem a számlát, és még egyszer sem volt belőle probléma.
angyalkaktusz, 2009. április 29. - szerda 13:07
Nekem is van egy Invitel-es sztorim. Ők a cégem távközlési szolgáltatója. Kb. másfél éve túlszámláztak minket vagy nyolcvanezer forinttal. Nagy nehezen, sok levél és telefon árán sikerült elérni, hogy ezt beépítsék a következő havi számlákba, több részletben. El is kezdték jóváírni kisebb összegekben, de pár hónap után ez szépen abbamaradt, amikor még egy nagyobb összeggel tartoztak. Vártunk türelmesen hónapokig, hátha észreveszik magukat, de semmi. Válaszul fogtuk magunkat, és az egyik számlájukból egy öszegben levontuk a tartozásukat (persze az átutalás közleményében feltüntettük az okot). Na innentől kezdve minden hónapban ott volt az aktuális számla alján, hogy mi bizony ennyivel meg ennyivel tartozunk nekik! Odáig jutottunk, hogy 30 napon belüli kikapcsolással fenyegetőztek. Ekkor szépen (nem csekély adminisztrációval) összeszedtük az összes papírt, és szépen levezetve az egészet "halasztó hatályú felszólalással éltünk". Úgy másfél hónapig még molyoltak rajta, majd küldek egy egyenlegközlőt, amiben feltüntettek egy olyan befizetést, ami nem is történt meg, gondolom a saját könyvelésük helyrebillentése érdekében. De legalább az állítólagos tartozásunkat kinullázták. Bocsánatkérő levél, komment nuku... Ennyit az Invitelről.
Varga Orsolya, 2009. április 29. - szerda 00:02
Kedves Jenő!
Én most intéztem el egy kedves rokonom Inviteles ügyeit. Nagyjából képben vagyok a dolgokkal.. Tehát ha neked is hasonló van, mint a rokonomnak, akkor esetleg nem lehet, hogy az Invitellel van/volt egy szerződésed fix havi díjjal, viszont a Tele2-n keresztül telefonáltál /kedvezményesen/, tehát ő is számlázott? - azon a számlán a percdíjakat! Ez a két cég egy és ugyanaz, de két számlát kaptál régen.Neked nem így volt??? Sajnos nem tudom, hogy hogy írtad a fel/lemondást, hogy minden szolgáltatást lemondtál-e. Nos egy ötlet, be kellene menni egy Invitel Pontba /oldalukon megtalálod/, és ott az ügyintézővel megbeszélni ezt a dolgot, ott elfaxoltatni velük a feladóvevényt a központba, leírni a reklamációdat,az általuk kért csekkeket, azt is elfaxoltatni, aláíratni, hogy átvették tőled ezeket a papírokat, erre 30 napon belül válaszolniuk kell/ene írásban!!! A fel/lemondással kapcsolatban pedig elméletileg arra írásban szintén válaszolni kell/kellett volna. Én kaptam róla papírt, bár azt nem részletezem, hogy milyen minőségű volt a levél, amit kiadtak a kezükből, egyhén volt csak értelmetlen, de végül írták, hogy megkapták a lemondást....Telefonon semmit sem lehet náluk intézni!!!!!! Én még azzal is szembesültem, hogy szerintük be kell menni a központba / Gödöllőre/ a lemondáshoz, nos ez nem igaz!!!!!!Nálam ez a módszer bevált, ezért ajánlom!!!! Az már csak egy plusz érdekesség, hogy miután megkapták a lemondást még küldtek egy levelet a rokonnak, hogy fizessen banki csoportos megbízással... no comment!!!
Szóljon hozzá: