Havi 600 MJ-t csak feltételezések alapján fizetek, akkor is, amikor évente négy-öt hónapot egyáltalán nem is használom. Miért érzem úgy, hogy be vagyok csapva, és velem együtt az a több százezer lakos is aki gázmérő nélküli panelházban él?
Az alábbi levelet küldtem a Fővárosi Gázműveknek, miután a kiszámlázott gázátalányt nem értettem.
Kérem, legyenek szívesek - nekem, mint egyszerű fogyasztónak - megmagyarázni, hogy mi az összefüggés a szobáim száma, és a gáztűzhely lángjai között. Különös tekintettel arra, hogy a gázt csak főzésre használom. Általában kétnaponta főzök, két személyre, általában egy fogást. Mivel a lakásban - igaz, hogy három szobás, de többen már kihaltak - csak ketten lakunk.
Válaszuk:
Hivatkozással osztályunkra érkezett levelére tájékoztatásul közöljük, a Gazdasági Minisztérium 139/2004. (XII. 16.) GKM rendelete alapján átalánydíjat kell fizetni, melynek meghatározói a lakás szobáinak száma és a tűzhely típusa, a lakásban élők száma és alapterület azonban nem.
Miután a rendeletet a GKM hozta, őket is megkerestem.
Válaszuk:
Az Ügyfélszolgálatnak címzett megkeresését köszönettel megkaptuk. Fogadja szíves tájékoztatásul az alábbiakat! Kérdésével kérjük forduljon az illetékes Magyar Energia Hivatalhoz.
Miután ettől sem lettem okosabb, jött az Energia Hivatal.
Válaszuk:
A földgáz közüzemi díjainak megállapításáról szóló 96/200.( XII.18.) GKM rendelet 5. sz melléklete szakértők javaslata alapján lett kialakítva. Viszonylag állandó jellemzőkhöz próbálták kapcsolni a fogyasztás nagyságát, ezeket a fogyasztási értékeket tartották legalkalmasabbnak az átlag fogyasztások kialakításához. Nyilván arra gondoltak, hogy több szobában többen laknak, akkor többet is főznek. Hangsúlyozom, hogy ezek átlagértékek, próbálták már ezeket a számokat átalakítani, de ennél jobb megoldást nem találtak.
Hát ebből csak azt tudom megállapítani, hogy rosszul gondolták. Tehát havi 600 MJ-t csak feltételezések alapján fizetek. És ezt akkor is fizetem, amikor évente 4-5 hónapot egyáltalán nem is használom, mivel vidéken tartózkodom.
Vajon miért érzem úgy, hogy be vagyok csapva, és velem együtt az a több százezer lakos is aki gázmérő nélküli panelházban él?
Elküldve a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnak (2008.04.11.)
Választ természetesen nem kaptam.
Szóljon hozzá: