Mit tehetünk egy pofátlan szolgáltatóval szemben, aki monopol helyzetét kihasználva ügyfelek százezreit csapja be olyan szolgáltatások reklámozásával, aminek nincs meg a technikai háttere? Ezek után pedig beszedi a pénzt, holott egy jóval gyengébb minőségű szolgáltatást ad csak.
Több évig voltam előfizetője a t-home internet szolgáltatásának.(régebben t-online). Elmúlt már egy éve, hogy a meglévő 2M/128 kBit/sec-os előfizetésünket megváltoztattuk 4M/256-osra, aminek a havi díja 7500 forintvolt.
Ez év elején, január közepén a t-home egy üzletkötője telefonon megkeresett bennünket, hogy egy akció keretében 8M/512k-ra bővítenék a meglévő csomagunkat, ha továbbra is náluk maradunk, és ennek fejében aláírunk még egy éves hűségnyilatkozatot. Ráadásul az új csomag kevesebbe is kerülne több mint 1000 forinttal.
A sávszélesség bővítését 2-3 napon belülre ígérte, ami egy héten belül sem történt meg. Ezen kívül új szerződést sem kaptunk, csak egy csekket a januári előfizetésre, ami még mindig 7500 forintról szólt, bár a hónap már tört volt.
Én a t-home internet sebességmérő szerverén elkezdtem a szolgáltatás sebességét mérni, ami nem hogy a 8M/512 kBit/s-os sávszélességet, de az eddig egy éven keresztül fizetett 4M/256k-os sávszélességet sem érte el. A legtöbb mérés 2M/128k-os sávszélességű szolgáltatásra volt jellemző, amiről a méréseket igazoló lapok meg is vannak.
Felhívtuk a szolgáltatót telefonon, és ők közölték, hogy nincs hiba, mert nekünk soha nem is volt 4M/256k-os előfizetésünk, jelenleg is a kisebbik csomagunk van. Megjegyezném, hogy telefonos beszélgetésünk alatt, ami közel másfél órás volt az ügyfélszolgálat kimondottan cinikus, flegma és kioktató hangnemben beszélt velünk. Ide-oda kapcsolgattak, le akartak bennünket rázni.
Ezek után bementünk a szolgáltató irodájába és közöltük panaszunkat. Ott is azt a választ kaptuk, hogy nincs hiba, mivel a jelenlegi szolgáltatásunk 2M/128k sávszélességű. Előjegyzésünk azonban megvan a nagyobbik, 8M-ás szolgáltatásra. Ha továbbra is akarunk a panaszunkkal élni, akkor írjunk levelet a www.t-home.hu e-mail címére. A levelet megírtam, választ a mai napig nem kaptam.
Panaszunkra a hibát kivizsgálták és a következő választ kaptuk: a 8M/512 kBit/s-os sávszélesség technikai okok miatt nem kivitelezhető, max. 5Mbit lehet az upload. Közöltük a hibaelhárítás szakemberével, hogy ez esetben a szolgáltatást nem kérjük.
Ezek után kaptunk két visszajelzést a hibaelhárító csoporttól, hogy hibát nem találtak. Mondták ezt annak ellenére, hogy a mérésekről a dokumentációkat elküldtem a www.t-home.hu címére.
Újra írtam egy levelet a szolgáltatónak, amiben kértem, hogy az internet és vonalas telefonos szolgáltatásomat meg akarom szüntetni a következő indokokkal:
1. Több, mint egy éven keresztül túlszámláztak bennünket, mivel a 4M/256 kBit/s-os csomagért fizettem havi 7500 forintot, miközben csak a kisebbik csomagot kaptam (az árdifferencia több, mint harmincezer forint éves viszonylatban.)
2. A hibabejelentésünkre csak napokkal később reagáltak, de hibaelhárítás nem történt. Ügyfélszolgálatuk flegma és cinikus, kioktató hangnemben beszél.
3. Egy telefonos beszélgetés után önkényesen módosítják a szerződést, és meghosszabbítják a hűségidőt, márpedig szerződést nem láttam, nem kaptam, így alá sem írtam. (közölték velünk, hogy a hűségidő szerintük már érvényes, így a szerződést, ha egyoldalúan felbontom, akkor harmincötezer forint kötbért vagyok köteles fizetni.)
Erre a levelemre sem történt semmiféle reagálás azon kívül, hogy kaptunk két új csekket, miszerint befizetési elmaradásunk van, és ha nem egyenlítjük ki a számláinkat, akkor átadják az ügyet egy behajtó társaságnak.
Mit tehetünk egy pofátlan szolgáltatóval szemben, aki monopol helyzetét kihasználva ügyfelek százezreit csapja be olyan szolgáltatások reklámozásával, aminek nincs meg a technikai háttere. Ezek után pedig beszedi a pénzt, holott egy jóval gyengébb minőségű szolgáltatást ad csak? Arról nem is beszélve, hogy a sávszélesség emelése csak papíron valósult meg, technikailag nem.
Szóljon hozzá: