Kétes áruk

Szavazás

Árgép - Keresd a legolcsóbbat!



Kövesd a Fogyasztókat a twitteren!
Fogyasztók.hu RSS

E.ON: kötbér helyett díjengedmény

Munkatársunktól, 2009. április 02. - csütörtök 11:33
Címkék: áram, szolgáltató, eljárás, jog, panasz
Betűméret növelésBetűméret csökkentésKüldés e-mailbenNyomtatás

Méltányossági alapon utólagos engedményt nyújt az elosztói díjból az E.ON azoknak az ügyfeleinek, akik hosszabb ideig maradtak áram nélkül a január 27. és február 2. között bekövetkezett üzemzavarok miatt Vas, Zala és Somogy megye egyes részein.


Az E.ON a január végi helyzet tapasztalatai és tanulságai alapján a sajtóközlemény szerint a jövőben szorosabb együttműködést kíván kialakítani a katasztrófavédelem szervezeteivel. A legsúlyosabban Zala és Vas megyét sújtó, de Veszprém és Somogy megyei körzeteket is érintő üzemzavar következtében százötvenöt településen részben vagy teljesen megszűnt az áramszolgáltatás, ez mintegy ötvenkétezer fogyasztónál okozott problémákat.

Forrás: MTI
Az említett időszakban az áramszolgáltató szakembereinek több mint három nap elteltével sikerült helyreállítaniuk az áramszolgáltatást a Nyugat-Dunántúlon, ahol az erős havazást követően a hó súlya miatt fák dőltek ki, megrongálva a villanyvezetékeket és a tartóoszlopokat. A cég azt közölte: méltányossági alapon nyújtja az engedményt, hiszen két független jelentés, az Országos Meteorológiai Szolgálat és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem elemzése is megerősítette a rendkívüli időjárási körülmények tényét és az oszlopok megfelelő műszaki állapotát, ezek alapján a társaság nem tehető felelőssé a kialakult üzemzavarokért.

A társaság saját döntési jogkörben egy előre rögzített mértékű engedményt utal vissza az E.ON Energiaszolgáltató Kft. közreműködésével az érintett lakossági ügyfeleknek április végéig. Azok a fogyasztók, akiknél tizennyolc óránál hosszabb volt az áramkimaradás tízezer forintot, huszonnégy órát meghaladó ellátás-kimaradás esetén tizenötezer, harminchat órát meghaladó áramszünet esetében pedig húszezer forintot kapnak vissza utólagosan, egyszeri alkalommal - áll a sajtóközleményben.


Magas víztartalma miatt okozott károkat a hó Zalában

Annak ellenére, hogy a január 27-28-án Vas és Zala megyében leesett hó nem volt kiemelkedő mennyiségű, az úgynevezett tapadóhó-lerakódás az átlagosnál lényegesen vastagabb, víztartalma pedig a legnagyobb volt az elemzett zúzmara-megfigyelések tekintetében - közölte a szolgálat. Január végén a Nyugat-Dunántúl több mint 120 településén, több helyen napokig nem volt áram, ezért akadozott a vízellátás is, mert több esetben elszakadtak a vezetékek a rájuk tapadó hó miatt, vagy a hó súlya miatt kidőlt fák kárt tettek az elektromos hálózatban. Az áramkimaradás a legsúlyosabban Zala megyét érintette: ötvennyolc településen nem volt villany, de Vas és Veszprém megyében is számos településen hasonló gondokkal szembesültek. Több helyen nem volt víz, mert az áramhiány miatt nem működnek a szivattyúk, a központi fűtéssel ellátott házakban szintén emiatt nem tudtak fűteni. Az áramkimaradás mintegy százezer embert érintett, húszezer háztartásban több mint huszonnégy órán keresztül nem volt sem víz-, sem áramszolgáltatás.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szakmai értékelésének azért van jelentősége, mert vita alakult ki a kártérítési felelősség kérdésében a térség károsult lakói és az elektromos szolgáltató cég között. A szakelemzésben arra hívták fel a figyelmet, hogy a "rendkívüli, extrém időjárási körülmény jelentését, magyarázatát semmilyen jogszabály vagy törvény nem határozza meg, nem definiálja". Mint írták, a klimatológiai gyakorlatban általában a kis valószínűséggel előforduló eseményeket tekintik szélsőségesnek. A közlemény szerint a legközelebbi, a szentgotthárdi meteorológiai mérőállomás adatainak elemzéséből az derült ki: a január 28-án tapasztalt lerakódás az átlagosnál lényegesen vastagabb volt, víztartalma pedig az eddigi legnagyobb az 1983-tól elemzett zúzmara-megfigyelések között. A lerakódott vízmennyiséggel összefüggésben a hó sűrűségének értéke is igen magas volt, csaknem a duplája annak, amely a magas víztartalmú események sorában következik. A szolgálat úgynevezett visszatérési periódusbecslést is készített: eszerint "kevesebb mint ötven év alatt átlagosan egyszer fordul elő hasonló mértékű lerakódás".

Forrás: MTI
 

Szóljon hozzá:

 

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kommentek

Á. Balázs, 2020. január 22.

Üdv! Nekünk a Baliner Bt.-ről van nagyon rossz véleményünk. Nem teljesítették határidőre a...

Ablakcsere buktatókkal

Mr. George Anderson, 2020. január 22.

Üzleti kölcsönt keres? Személyi kölcsönök, lakáscélú kölcsönök, autó kölcsönök, di...

Virágzik a használtcikk-kereskedelem

bishop berry smith, 2020. január 21.

Helló Szüksége van pénzügyi kölcsönre, ingatlanbefektetésre, autókölcsönre, adósságkons...

Menekülés a UPC-től

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Feljelentő

1222, 2012-10-12 13:41:00+02

"Marianna házat vásárolt, ám a gázszolgáltató addig nem hajlandó visszakapcsolni a szolgáltatást, míg az előző tulajdonos által felhalmozott tartozást ki nem egyenlíti. "

Kifizettetné a volt lakó gáztartozását az új tulajjal a szolgáltató

1222, 2012-10-03 17:31:00+02

"Miklóst is felkeresték az egyik közműszolgáltató munkatársai, hogy lecseréljék mérőóráját. A történetet nyilván önök is kitalálták: sérülést találtak a mérőn, majd érkezett a több százezres csekk. "

Sérült plombát találtak, feljelentették áramlopásért

0, 2012-09-28 15:51:00+02

"Viktor úgy véli, felfedezett egy kereskedői trükköt, ami a vásárlók árérzékenységére és egyben felületes vásárlási szokásaira épít. Ön találkozott már hasonlóval?"

Árcímkés megtévesztés a hiperekben
Pharrell Williams Pharrell Williams Pharrell Williamst választotta idén az év divatikonjának az Amerikai Divattervezők Tanácsa...
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés

LÉGY TRENDI!

Abercrombie@Fitch, Hollister, Stance, Oakley márkák webáruháza