Kétes áruk

Szavazás

Árgép - Keresd a legolcsóbbat!



Kövesd a Fogyasztókat a twitteren!
Fogyasztók.hu RSS

Kétszázezres hitelből hatszázezres tartozás

Gyarmati Stefánia, 2009. február 24. - kedd 16:55
Címkék: fogyasztóvédelem, bank, hitel, ügyintézés, díj, reklamáció, panasz
Betűméret növelésBetűméret csökkentésKüldés e-mailbenNyomtatás

Olvasónk eredetileg az OTP-vel szemben, tíz éve húzódó számlahitele miatt folytatott szélmalomharcához kért segítséget tőlünk. Ügyének részleteit megismerve úgy gondoltuk, kálváriája tanulsággal szolgálhat a többi, hitellel rendelkező bankszámlatulajdonos számára is.


Győri olvasónk rémtörténete1999-ben kezdődött, miután a helyi OTP-től kétszázezer forintos folyószámlahitelt (B-hitelt) vett fel. Rendszeresen, időre törlesztett, ám egy év után fizetési halasztást kellett kérnie, egy váratlanul bekövetkező betegség, majd emiatti munkanélkülisége miatt. Bankja beleegyezett a halasztásba, olvasónk fizette is az új feltételek szerint megszabott törlesztő részleteket. Ám újabb év sem telt el, a számlavezető fiók átadta ügyét a bank faktorcégének, akik 2002 augusztus végén már közel négyszázezer forintos követelésük kiegyenlítésére szólították fel.

Az összeg az elmaradt törlesztőrészletekből és azok súlyos kamataiból állt össze, és bár a cég nem szolgált részletes kimutatással, olvasónk beleegyezett, hogy az összeget tizenötezer forintjával megfizeti az OTP-nek. Annyi könnyítést kért, hogy az újabb másfél év alatt már ne növekedjenek tovább a kamatterhek, amibe az OTP Faktoring bele is egyezett. 2005-re minden csekket befizetett, de telefonon megkérdezte, minden rendben van-e. A követeléskezelők frappáns válasza további négy csekk volt. Ezzel ugyan a szerződés szerinti lejárat négy hónappal hosszabbodott, de a faktorcég egy telefonbeszélgetés alkalmával lezártnak tekintette közös ügyüket.

Forrás: Fogyasztók/Tóth sándor Péter

Derült égből a követelés

Három nyugodt év után tavaly ősszel olvasónk újabb fizetési felszólítást kapott a cég egy másik kirendeltségétől. Ezúttal több mint négyszázharmincezer forint tíz napon belül történő befizetésére szólították fel. Telefonos érdeklődésére azt a választ kapta, hogy elmaradt befizetései vannak, így 2002-ig visszamenően, a teljes összeget kérik újból, kamatokkal. Olvasónk kétségbeesetten kereste elő korábbi befizetési bizonylatait és úgy találta, hatvanezer forinttal valóban adós maradhatott.

Ezt elismerte a banknak, akik cserében viszont egyáltalán nem tudták megmondani neki, miből származik négyszázharmincezres hátraléka. Megnyugtatásul azért közölték, hogy nem kötelességük szólni ügyfeleiknek azok hátralékairól. Abba szerencsére belemennének, hogy olvasónk újabb három éven át, havi tizenötezerrel törlessze állítólagos tartozását. Ami így már hatszázezer forintos, újabb bevételt jelentene a legnagyobb hazai bank számára. (Eddig a banknak százezer forintnál is többet fizetett vissza, emellett háromszázharmincezret a faktorcégnek is.) Ha nem hajlandó elismerni négyszázezer forintos tartozását és nem akarja visszatörleszteni, az OTP Faktoring Zrt. olvasónkra küldi a végrehajtót. Csekély bevételből gazdálkodó, kétgyerekes családról van szó, akik önkormányzati tulajdonú panellakásban élnek, sem autójuk, sem más értékesebb ingóságuk nincsen.

Dióhéjban ennyi a történet, most pedig nézzük a lehetséges megoldásokat és a részletekben rejlő tanulságokat.

Miután átnéztük olvasónk és az OTP levelezését, úgy találtuk, a bank, illetve faktorcégének eljárása számos ponton kifogásolható. Komoly hiányosságokat találtunk például a tájékoztatás és elszámolás körül. Nem tudni pontosan, 1999-től összesen hány forint befizetés érkezett a bankhoz és az milyen mértékben csökkentette a tőketartozás, illetve a kamat összegét. Itt persze olvasónk is hibázott, hiszen nem őrizte meg ezeket a fontos adatokat tanúsító számlakivonatait (a bank pedig utólag hatszázötven forint fejében adja ki darabját). A számlavezető fiók illetékesének is illett volna felszólítania nem, vagy késedelmesen fizető ügyfelét az elmaradások következményeire és részletesen tájékoztatnia kellett volna a fizetési halasztás lehetőségeiről is. Mindez nem, illetve igen felszínesen történt meg, a faktorálás tényét pedig nem is jelezték ügyfelüknek.

Itt jegyezzük meg, hogy egy hitel átütemezése nem csak az ügyfélnek, de bankjának jól felfogott érdeke is. Mivel egy bedőlt adósnak ők sem örülnek, a legtöbb esetben kompromisszumkészek (ha másként nem, békéltető testület bevonásával). Ugyanakkor az ügyfélnek szerződésbeli kötelességén túl mindennemű, a bankhoz fűződő viszonyát érintő változásról személyes érdeke haladéktalanul értesíteni a bankot. Ebben az esetben az átmeneti fizetésképtelenség tényéről beszélünk. Az ügyfél orvosi igazolásokkal, illetve munkahelyi felmondólevelének bemutatása révén is kérheti bankját méltányosság gyakorlására. Ezt az ügy elején a bankkal szemben meg is tette, ám később, a faktorcégnél már szóba sem jött, pedig olvasónk ott is élhetett volna ezzel a lehetőséggel.

Mindkét fél részéről nagy hiba, hogy sok fontos részletről nem készült írásos megállapodás, a telefonbeszélgetések zömét pedig más-más ügyintézővel és kirendeltséggel folytatta. A faktorcégnek a hitel kifutásakor írásbeli elszámolást kellett volna készítenie, és mivel ezt nem tette meg, olvasónknak kellett volna kicsikarnia tőlük. Ennek hiányában mindössze annyit tud bizonyítani, hogy a kapott csekkeket hiánytalanul befizette, ám nem tudni, azok végösszege valóban a teljes hitelt fedezte-e, vagy csak az addig összegyűlt kamatokat. Ráadásul egy lezáró határozattal kezében egyértelműen bizonyíthatná, (az OTP saját igazolásával) hogy hitele egyszer már kifutott.

Megkerestük Szabó Imrénét, az OTP Faktoring Zrt. székesfehérvári kirendeltségének vezetőjét, aki nagyon szűkszavú levélben reagált az előzőleg írásban kért kérdéseinkre. Azokra érdemi választ nem adva csupán arról tájékoztatta, hogy szociális helyzetére hivatkozva fizetési könnyítést kérhet. Szabóné nem szolgált részletes kimutatással arról, hogy az eredetileg kétszázezer forintos hitel miképpen hízhatott hatszázezer forintos követeléssé. Nem ismertette, mikor, milyen kamatokkal és díjakkal számoltak, illetve, hogy az ügyfelük által már kifizetett, majdnem félmillió forint miért nem törlesztette nullára ezt a hitelt. És végül, ha már végrehajtással fenyegetőznek, vajon van-e elképzelésük arról, mennyit vasalhatnak ki egy önkormányzati lakásban, minimálbérből élő családtól?

Tekintettel arra, hogy nem szándékosan nem fizető, rosszhiszemű ügyfélről van szó, olvasónknak azt javasoltuk, forduljon ügyével a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez (PSZÁF), akiktől részletes bejelentése ellenében kérjen állásfoglalást. Nyomatékosan hivatkozzon arra, hogy az ügylet folyamán szinte egyáltalán nem kapott tájékoztatást, illetve írásbeli kimutatást ügyének állásáról. Írja meg, hogy a faktorcég “elfelejtette” határozatban rögzíteni a kölcsön visszafizetésének tényét (amit pedig telefonon lezártnak minősítettek), majd három év után húzták elő “varázskalapjukból” az állítólagos tartozást. Bízunk abban, hogy - legalább a Felügyelet számára - az OTP világos kimutatásokkal és magyarázattal szolgál majd - ha már ügyfele számára nem tette. Ha pedig a Felügyelet megalapozottnak tartja olvasónk panaszát, ő a bíróságon vehet elégtételt, hazánk legnagyobb bankján.


 

Megnyitott a Banki Hitel Károsultjainak Egyesülete Komárom-Esztergom Megyei Kirendeltsége

A Banki Hitel Károsultjainak Egyesülete a Hitelszövetséggel együtt 2009. február 15-én megnyitotta Komárom-Esztergom Megyei Kirendeltségét. Az Iroda várja egyrészt azon ügyfelek jelentkezését, akik a már korábban felvett hiteleiket bármilyen okból kifolyólag nem tudják törleszteni vagy várhatóan a jövőben hitelfizetési nehézségei támadhatnak. Másrészt segítséget kíván nyújtani a még hitelfelvétel előtt álló személyek részére.

Elérhetőség:
Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat
2800 Tatabánya, Főtér 4. 3.em. 327.sz.
Tel.: 34/517-175
Mobil: 0620-959-9548
E-mail: hitelkarosultaknydregio@index.hu


 

Szóljon hozzá:

 

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Anna Csorba, 2010. augusztus 17. - kedd 20:02

Igen problémák vannak a behajtó cégekkel is. Egyik adja a másiknak, ha az ő határidejét nem tartod, vagy kiadja egy másik behajtónak vagy pedig visszaadja az eredeti banknak. Ezt úgy indítják újra mintha nem fizettél volna be semmit, hiába van csekked amivel bizonyítok, pontosan az a baj, hogy nincs rajta csak a behajtó cég adata, tehát milyen címen fizetted a tartozást azt nem jelzi, elég sok a buktató és akkor nekünk kell magyarázkodni. Nekem bíróságon is volt ilyen témám egy tartozást két ügyszámon vezettek és kétszer akarták behajtani rajtam, nem tudom (rég volt) hogyan fedeztem fel, de valami nem stimmelt az összeggel. Na mire én ezt elintéztem eltelt jó pár év és sok-sok ügyintézés, na de sikerült. De miért szivatnak ennyire és ha nem veszem észre? A kamatszámításaikat hogyan lehet követni????? Jó lenne azért, ha valaki a segítségünkre lenne. Mert ügyvédre pénz nincs, ezek a cégek pedig fizetnek ezerrel és mindent megnyernek. Üdv. Mindenkinek

Anna Csorba, 2010. augusztus 14. - szombat 18:38

Nagyon el vagyok keseredve, sok probléma van a bankokkal, a behajtó cégekkel úgy színtén. Nem veszik tudomásul azt sem, hogy az embernek megszűnt a munkahelye, vagy felütötte a fejét egy betegség (az én esetemben: munkahely megszűnés 41 év után, a betegség pedig: DAGANAT hosszú éveken keresztül. Semmi remény arra, hogy közreműködjenek, a kamat a csillagos ég és elszámolás nuku. Csak a fenyegetések, a bíróság, a végrehajtás, szerintem aki ilyen hitelt felvesz nincs mit végrehajtani, mert: vállalati lakás, bérlakás, munkahely az ablakban és talán egy rozoga gépkocsi esetleg még egy-két-három gyerek akit el kell tartani. Miért nem működnek közre? Miért nem tájékoztatnak, hogy a kamat ebből és ebből adódik, levelezési költségként, egyéb költségként elképesztő összegeket írnak le. Mi kerül 7500 ft-ba postaköltség címén. Nem olcsó a posta, de nem is ilyen drága?! Az én esetem: valamennyi kamatot elengedtek, és a vállalt szerződés után nem számítanak fel kamatot, de 100 eft-ra visszafizetek 800 eFt-ot. A másik eset (ismerősöm): 200 eFt tőke + több mint 800 eFt. kamat. Ezt el fogja olvasni valami banki szakember. Vagy szívassuk a hülye magyart, ő vette fel a kölcsönt nem kényszerítettük: Üdv. mindenkinek, kitartást és fizessünk mint a barmok. Megjegyezni kívánom: nem nem fizetni nem akarunk, de ez már felér egy népbutítással. K.... gazdagok a bankok, van egy-két ismerősöm aki ott dolgozik, és nagyon-nagyon jól keresnek, a különféle juttatásokról nem is beszélek, valamint az 5 csillagos hotelekről ahová járnak, hogy mondják ezt manapság: "szakmai tréning"??? Hát a kamatos kamatokból telik. Gratulálunk!!!!

GReddy, 2009. július 14. - kedd 18:21

Amíg nem zavarjuk el az itt nyerészkedő undorító mocskos bankokat a búbánatos francba, és a jegybank nem lesz újra állami tulajdon nem tehetsz semmit: Nem veszel fel hitelt, és a fizetésed zsebbe kéred. Ezek a tetvek meg rohadjanak el a ravatalon. Mondok egy érdekes példát: IMF hitel: Mire is vettük fel? Az államkötvények visszavásárlási garanciájaként. Az államkötvényt kik veszik? A külföldi tulajdonú bankok, a hitelnyereségből, törvényileg előírva. Az IMF (pont a kondíciók miatt) nem adhat pénzt a kereskedelmi bankoknak, de gondoljuk csak végig. Az IMF hitel az államkötvényeken keresztül kivándorol a kereskedelmi bankok zsebébe. Az IMF hitelt (25 milliárd dollárról beszélünk!) a Méltóságos Bank kihelyezi tőkeként hova? Hozzád! Ráadásul az IMF hitelt mi fizetjük meg az adónkból. Ez azt jelenti, hogy a bank "törzstőkéjét" amit nekünk ad, mi dobjuk össze, majd kamatokkal terhelve adjuk vissza egyszer a hitelező banknak, egyszer az IMFnek. A felelősök meg kezdenek eltűnni a balfenéken... (Pl Gyurcsány Ferenc...) Hihetetlenül kevés időnk maradt az összeomlás előtt, ha csinálni akarunk valamit, akkor neki kell kezdeni. Mit szólnátok egy október 23.-hoz???

Dobos Ildikó, 2009. április 10. - péntek 10:35

Szeretnék választ kapni arra a kérdésre, hogy mi van akkor, ha hiába kérek elszámolást, (a fenti cikkből tanulva) nem kapok. Sem a Credit Express, sem pedig az OTP Faktoring nem küld elszámolást az eddig befizett összegről és a hátralévő tartozásról. Kérésemre a Credit Expresstől azt a választ kaptam, hogy ők nem tudnak ilyet küldeni, mert nincs rálátásuk a befizetésekre. Erre felhívtam az OTP Faktoring Zrt-t ahol azt mondták, hogy a Credit Express adhat ilyen elszámolást. Ilyenkor mi van? Hová forduljak a panaszommal? Már csak azért is mert hiába fizetem pontosan, kiküldtek egy levelet, hogy mivel nem pontosan és hiányosan fizetek szerződést bontanak. Minden hónapban pontosan fizetek és a befizetési csekket elfaxolom, de ezek szerint hiába. Állításuk szerint nem fizetek rendesen. Az ügy érdekessége, hogy az OTP Faktoringot is megkérdeztem, ők közölték, hogy látják a pontos és hiánytalan befizetést, tehát nem értik miért van szerződésbontás velem szemben folyamatban. Teljesen tanácstalan vagyok, nem szeretnék a cikkben szereplő károsult sorsára jutni. Mit lehet ebben az esetben tenni?

...., 2009. március 04. - szerda 10:31

Halasztást kértem meg is kaptam, de senkinek nem kívánom a következményt. Három hónap tatozásra akkora összeget számolt fel az OTP /természetes erről nem tájékoztattak/, hogy felesleges volt halasztást kérni, hisz a törlesztő részlet is ennyi lett volna, mint halasztás után és egybe négy hónapot kellene kifizetni. Ezt én rablásnak nevezem és nem segítségnek. ---Piroska---

Ildusz, 2009. február 27. - péntek 11:12

Páromnak is hasonló az esete.Hitelt vett fel az OTP-től,de mivel sokáig nem fizette,átadták a Faktoringnak,aztán az Intrumnak.Részletfizetést kért,melyet az Intrum el is fogadott.Ez 2007-ben volt.Párom ezek után rendesen fizetett,ennek ellenére február 2-án értesítést kapott az Intrumtól,amiben felbontják az általuk meghatározott részletfizetési megállapodást és az addig teljesített befizetések ellenére magasabb tartozást állapítottak meg.Hozzáteszem,mindez annak köszönhető,hogy akkor a bank mulasztásából kifolyólag "lefelejtették"az összegről a kamatot.Igen ám,de az eddig befizetett összegnek semmi nyoma az új szerződésben.Nem került levonásra az új törlesztőből.Párom nem hajlandó aláírni az új szerződést,mivel a szerződés megtámadására nyitva álló határidő letelt és az egyoldalú felmondás jogát a szerződés nem tartalmazza, így az érvénytelen.Ügyvédhez fordultunk,aki levelet írt az Intrumnak,melyben egyértelműen párom nem ért egyet az új szerződés tartalmával és a korábbi szerződés szerint fizeti a törlesztőt.Most várunk a válaszukra.

Kerékgyártó Árpád, 2009. február 26. - csütörtök 19:21

A cikket átolvasva két gondolat ébredt benne. Az egyik: én is adósa vagyok az OTP-nak és egy másik banknak. A múlt év közepén felvett hitelre az OTP azóta háromszor emelt kamatot! Önkényesen, egyoldalúan, de becsülettel értesített minden esetben. A másik bank kiküldte a 60 hónapra esedékes csekket, és nem is emelt azóta törlesztőrészletet. . Az OTP-nél lakossági folyószámlám van, ahogy a nyugdíjam megérkezik, azonnal legombolják a kölcsön törlesztését. Havonta elszámolást küldenek, de internet kapcsolattal bármikor ellenőrizhetem a számlámat. Valószínű, most már sokkal letisztázottabb. A cikkben leírt eset 10 évvel ezelőtt kezdődött. . A másik, ami a cikk átolvasása során szemet szúrt. �2002 augusztus végén már közel négyszázezer forintos követelésük kiegyenlítésére szólították fel. Az összeg az elmaradt törlesztőrészletekből és azok súlyos kamataiból állt össze, és bár a cég nem szolgált részletes kimutatással, olvasónk beleegyezett, hogy az összeget tizenötezer forintjával megfizeti az OTP-nek. Annyi könnyítést kért, hogy az újabb másfél év alatt már ne növekedjenek tovább a kamatterhek, amibe az OTP Faktoring bele is egyezett. 2005-re minden csekket befizetett,� � Számszakilag valami nem stimmel!! A hivatkozott két év és négy hónap alatt tizenötezer forintjával csak a tartozás alap összegét rendezhette!! Hasonló számszaki gondok vannak a másik időszak alatt is! Minden együttérzésem a szerencsétlenül járt ügyfélé, de mint gyakorlott hitelfelvevő, tudom szükség van arra, hogy figyelemmel kísérje a törlesztéseket! . A PSzÁF �el kapcsolatban az a tapasztalatom, hogy egyedi ügyekkel nem foglakozik. Igaz, a cikk írója is állásfoglalás kérést javasolt. A vizsgálat jobb belátásra bírhatja a bankot. Tavaly az utánfutóm kötelező biztosításával jártam úgy, hogy június végén a Genertel felmondta a biztosítást, mert április 1-ig nem rendeztem a kötelező biztosítás díját. Küldöm e-mailban a befizetési bizonylat másolatot. Gyakorlatilag nem álltak szóba velem. A PSzÁF-hez fordultam én is. Ekkor értesítettek, hogy ők egyedi esetekkel nem foglalkoznak, de a vizsgálatot elindították. A Genertel is mindjárt hajlandó volt velem rendezni a nézeteltérést.

Ugrayné Tömörkényi Zsuzsanna, 2009. február 26. - csütörtök 17:27

Nekem is van egy Budapest Bank-os mesém. 1995-ben vettem egy üres, per és tehermentes lakást.2008 októberében a lakcímemre küldött a Budapest Bank egy általam ismeretlen személy nevére, egy 2.600.000,- Ft összegű személyi hitelszerződést. A szerződésben az én lakcímem volt megadva és magát tulajdonosként jelőlte meg az ismeretlen személy. Hát "mitnemodjam" egy kicsit ideges lettem. Felhívtam a Bankot ahol közölték hogy menjek el a helyi kirendeltséghez. Elmentem - KÉTSZER IS- elmondtam a szituációt, vittem a tanácsi végzést is, hogy a lakásomban nem lakik ilyen nevű egyén és mivel már decemberben esedékes lenne az első 67.000.- Ft-os részlet, a címemre hiába küldik leveleiket. Ahogy kezelték a bejelntésem az felháborító volt, még én éreztem kellemetlenül magam, részükről annyi volt a megállapítás hogy ÍGY JÁRTAK. No azt hiszem részemről most már érthető, miért ilyen magasak a banki kamatok.

Légrádyné, 2009. február 25. - szerda 19:42

Nagyon sajnálom a cikkben szereplő családot. Én sem tudok semmi jót leírni az OTP-ről. Szabó Imréné sumákol, ez jellemző a bankjára is. Isten mentsen tőlük. Velünk mindent meg lehet tenni, mert ebben az országban káosz uralkodik !!!! Az uralkodó osztály meg egyre csak gyarapszik, hízik !!

Matus László, 2009. február 25. - szerda 08:36

Béketűrően szoktam írogatni a bankok és szolgáltatól szemétségeiről, de egyre jobban az az elképzelésem, hogy mindent vissza lekkene államosítani és egy fillér nélkül kizavarni az összes mocskot az országból. Teljessen tönkretették a népet és még Ők vannak felháborodva. Mi meg mind a birkák tesszük a fejünket a kés alá.


1 2 3 4

Kommentek

Lara Andrew, 2017. november 18.

A nevem Lara Andrew. Néhány hónappal ezelőtt a cégem nagy veszteséget szenvedett. Vele voltam ...

Fegyverrel, fegyverviseléssel, pirotechnikai tevékenységgel kapcsolatos jogszabályok

Lara Andrew, 2017. november 18.

A nevem Lara Andrew. Néhány hónappal ezelőtt a cégem nagy veszteséget szenvedett. Vele voltam ...

Kétszázezres hitelből hatszázezres tartozás

Lara Andrew, 2017. november 18.

A nevem Lara Andrew. Néhány hónappal ezelőtt a cégem nagy veszteséget szenvedett. Vele voltam ...

Kétszázezres hitelből hatszázezres tartozás

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Feljelentő

1222, 2012-10-12 13:41:00+02

"Marianna házat vásárolt, ám a gázszolgáltató addig nem hajlandó visszakapcsolni a szolgáltatást, míg az előző tulajdonos által felhalmozott tartozást ki nem egyenlíti. "

Kifizettetné a volt lakó gáztartozását az új tulajjal a szolgáltató

1222, 2012-10-03 17:31:00+02

"Miklóst is felkeresték az egyik közműszolgáltató munkatársai, hogy lecseréljék mérőóráját. A történetet nyilván önök is kitalálták: sérülést találtak a mérőn, majd érkezett a több százezres csekk. "

Sérült plombát találtak, feljelentették áramlopásért

0, 2012-09-28 15:51:00+02

"Viktor úgy véli, felfedezett egy kereskedői trükköt, ami a vásárlók árérzékenységére és egyben felületes vásárlási szokásaira épít. Ön találkozott már hasonlóval?"

Árcímkés megtévesztés a hiperekben
Pharrell Williams Pharrell Williams Pharrell Williamst választotta idén az év divatikonjának az Amerikai Divattervezők Tanácsa...
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés