Kétszázezres hitelből hatszázezres tartozás
Olvasónk eredetileg az OTP-vel szemben, tíz éve húzódó számlahitele miatt folytatott szélmalomharcához kért segítséget tőlünk. Ügyének részleteit megismerve úgy gondoltuk, kálváriája tanulsággal szolgálhat a többi, hitellel rendelkező bankszámlatulajdonos számára is.
Győri olvasónk rémtörténete1999-ben kezdődött, miután a helyi OTP-től kétszázezer forintos folyószámlahitelt (B-hitelt) vett fel. Rendszeresen, időre törlesztett, ám egy év után fizetési halasztást kellett kérnie, egy váratlanul bekövetkező betegség, majd emiatti munkanélkülisége miatt. Bankja beleegyezett a halasztásba, olvasónk fizette is az új feltételek szerint megszabott törlesztő részleteket. Ám újabb év sem telt el, a számlavezető fiók átadta ügyét a bank faktorcégének, akik 2002 augusztus végén már közel négyszázezer forintos követelésük kiegyenlítésére szólították fel.
Az összeg az elmaradt törlesztőrészletekből és azok súlyos kamataiból állt össze, és bár a cég nem szolgált részletes kimutatással, olvasónk beleegyezett, hogy az összeget tizenötezer forintjával megfizeti az OTP-nek. Annyi könnyítést kért, hogy az újabb másfél év alatt már ne növekedjenek tovább a kamatterhek, amibe az OTP Faktoring bele is egyezett. 2005-re minden csekket befizetett, de telefonon megkérdezte, minden rendben van-e. A követeléskezelők frappáns válasza további négy csekk volt. Ezzel ugyan a szerződés szerinti lejárat négy hónappal hosszabbodott, de a faktorcég egy telefonbeszélgetés alkalmával lezártnak tekintette közös ügyüket.
|
|
|
Derült égből a követelés |
Három nyugodt év után tavaly ősszel olvasónk újabb fizetési felszólítást kapott a cég egy másik kirendeltségétől. Ezúttal több mint négyszázharmincezer forint tíz napon belül történő befizetésére szólították fel. Telefonos érdeklődésére azt a választ kapta, hogy elmaradt befizetései vannak, így 2002-ig visszamenően, a teljes összeget kérik újból, kamatokkal. Olvasónk kétségbeesetten kereste elő korábbi befizetési bizonylatait és úgy találta, hatvanezer forinttal valóban adós maradhatott.
Ezt elismerte a banknak, akik cserében viszont egyáltalán nem tudták megmondani neki, miből származik négyszázharmincezres hátraléka. Megnyugtatásul azért közölték, hogy nem kötelességük szólni ügyfeleiknek azok hátralékairól. Abba szerencsére belemennének, hogy olvasónk újabb három éven át, havi tizenötezerrel törlessze állítólagos tartozását. Ami így már hatszázezer forintos, újabb bevételt jelentene a legnagyobb hazai bank számára. (Eddig a banknak százezer forintnál is többet fizetett vissza, emellett háromszázharmincezret a faktorcégnek is.) Ha nem hajlandó elismerni négyszázezer forintos tartozását és nem akarja visszatörleszteni, az OTP Faktoring Zrt. olvasónkra küldi a végrehajtót. Csekély bevételből gazdálkodó, kétgyerekes családról van szó, akik önkormányzati tulajdonú panellakásban élnek, sem autójuk, sem más értékesebb ingóságuk nincsen.
Dióhéjban ennyi a történet, most pedig nézzük a lehetséges megoldásokat és a részletekben rejlő tanulságokat.
Miután átnéztük olvasónk és az OTP levelezését, úgy találtuk, a bank, illetve faktorcégének eljárása számos ponton kifogásolható. Komoly hiányosságokat találtunk például a tájékoztatás és elszámolás körül. Nem tudni pontosan, 1999-től összesen hány forint befizetés érkezett a bankhoz és az milyen mértékben csökkentette a tőketartozás, illetve a kamat összegét. Itt persze olvasónk is hibázott, hiszen nem őrizte meg ezeket a fontos adatokat tanúsító számlakivonatait (a bank pedig utólag hatszázötven forint fejében adja ki darabját). A számlavezető fiók illetékesének is illett volna felszólítania nem, vagy késedelmesen fizető ügyfelét az elmaradások következményeire és részletesen tájékoztatnia kellett volna a fizetési halasztás lehetőségeiről is. Mindez nem, illetve igen felszínesen történt meg, a faktorálás tényét pedig nem is jelezték ügyfelüknek.
Itt jegyezzük meg, hogy egy hitel átütemezése nem csak az ügyfélnek, de bankjának jól felfogott érdeke is. Mivel egy bedőlt adósnak ők sem örülnek, a legtöbb esetben kompromisszumkészek (ha másként nem, békéltető testület bevonásával). Ugyanakkor az ügyfélnek szerződésbeli kötelességén túl mindennemű, a bankhoz fűződő viszonyát érintő változásról személyes érdeke haladéktalanul értesíteni a bankot. Ebben az esetben az átmeneti fizetésképtelenség tényéről beszélünk. Az ügyfél orvosi igazolásokkal, illetve munkahelyi felmondólevelének bemutatása révén is kérheti bankját méltányosság gyakorlására. Ezt az ügy elején a bankkal szemben meg is tette, ám később, a faktorcégnél már szóba sem jött, pedig olvasónk ott is élhetett volna ezzel a lehetőséggel.
Mindkét fél részéről nagy hiba, hogy sok fontos részletről nem készült írásos megállapodás, a telefonbeszélgetések zömét pedig más-más ügyintézővel és kirendeltséggel folytatta. A faktorcégnek a hitel kifutásakor írásbeli elszámolást kellett volna készítenie, és mivel ezt nem tette meg, olvasónknak kellett volna kicsikarnia tőlük. Ennek hiányában mindössze annyit tud bizonyítani, hogy a kapott csekkeket hiánytalanul befizette, ám nem tudni, azok végösszege valóban a teljes hitelt fedezte-e, vagy csak az addig összegyűlt kamatokat. Ráadásul egy lezáró határozattal kezében egyértelműen bizonyíthatná, (az OTP saját igazolásával) hogy hitele egyszer már kifutott.
Megkerestük Szabó Imrénét, az OTP Faktoring Zrt. székesfehérvári kirendeltségének vezetőjét, aki nagyon szűkszavú levélben reagált az előzőleg írásban kért kérdéseinkre. Azokra érdemi választ nem adva csupán arról tájékoztatta, hogy szociális helyzetére hivatkozva fizetési könnyítést kérhet. Szabóné nem szolgált részletes kimutatással arról, hogy az eredetileg kétszázezer forintos hitel miképpen hízhatott hatszázezer forintos követeléssé. Nem ismertette, mikor, milyen kamatokkal és díjakkal számoltak, illetve, hogy az ügyfelük által már kifizetett, majdnem félmillió forint miért nem törlesztette nullára ezt a hitelt. És végül, ha már végrehajtással fenyegetőznek, vajon van-e elképzelésük arról, mennyit vasalhatnak ki egy önkormányzati lakásban, minimálbérből élő családtól?
Tekintettel arra, hogy nem szándékosan nem fizető, rosszhiszemű ügyfélről van szó, olvasónknak azt javasoltuk, forduljon ügyével a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez (PSZÁF), akiktől részletes bejelentése ellenében kérjen állásfoglalást. Nyomatékosan hivatkozzon arra, hogy az ügylet folyamán szinte egyáltalán nem kapott tájékoztatást, illetve írásbeli kimutatást ügyének állásáról. Írja meg, hogy a faktorcég “elfelejtette” határozatban rögzíteni a kölcsön visszafizetésének tényét (amit pedig telefonon lezártnak minősítettek), majd három év után húzták elő “varázskalapjukból” az állítólagos tartozást. Bízunk abban, hogy - legalább a Felügyelet számára - az OTP világos kimutatásokkal és magyarázattal szolgál majd - ha már ügyfele számára nem tette. Ha pedig a Felügyelet megalapozottnak tartja olvasónk panaszát, ő a bíróságon vehet elégtételt, hazánk legnagyobb bankján.
Megnyitott a Banki Hitel Károsultjainak Egyesülete Komárom-Esztergom Megyei Kirendeltsége A Banki Hitel Károsultjainak Egyesülete a Hitelszövetséggel együtt 2009. február 15-én megnyitotta Komárom-Esztergom Megyei Kirendeltségét. Az Iroda várja egyrészt azon ügyfelek jelentkezését, akik a már korábban felvett hiteleiket bármilyen okból kifolyólag nem tudják törleszteni vagy várhatóan a jövőben hitelfizetési nehézségei támadhatnak. Másrészt segítséget kíván nyújtani a még hitelfelvétel előtt álló személyek részére. Elérhetőség: Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat 2800 Tatabánya, Főtér 4. 3.em. 327.sz. Tel.: 34/517-175 Mobil: 0620-959-9548 E-mail: hitelkarosultaknydregio@index.hu
|
0, 2011-09-12 10:51:00+02
"Valerio telefonon rendelt kocsit Taxi 4-től, de a késve érkező taxis autójába mások szálltak be, mert a sofőr nem emlékezett a rendelő nevére. "
Nem emlékszik utasai nevére a Taxi4
0, 2011-08-10 15:37:56+02
"Lajos pénzszűkébe került és egymillió forintos hitelszerződést írt alá a GVH által már elmarasztalt Euromobilien Hungary Kft.-vel. Az ügyintéző kérésére befizetett hetvenezer forintját viszont már a szerződés felmondása után nem kapta vissza. "
Nem utal vissza pénzt az Euromobilien Hungary
1222, 2011-08-02 11:21:00+02
"Mónika problémája akár az egész ország problémája is lehetne. Másfél éves állástalanság után épp kezdene egyenesbe jönni a család, csupán a behajtó cégek munkatársai írogatnak sms-t este kilenc után. "
Behajtó cégek és a család
Torony
Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder...
|
Szóljon hozzá: