Minden egy masszázságy vásárlásával kezdődött a Tesco áruházban. A második ember a sógorom volt aki felfeküdt rá, majd a fejét hátra hajtva a fejtámla letört. A forgalmazót nem volt könnyű elérni.
Felhívtam a Tescót ahol vásároltuk a terméket. Elmesélve a történetet egyből a forgalmazóhoz irányított, hogy ebben az esetben ők az illetékesek. Fel is hívtam őket annak rendje és módja szerint, majd visszairányítottak a Tescóhoz ahol ismét a forgalmazóhoz küldtek. Ekkor már nem volt kibúvója a forgalmazónak, kért is egy nap haladékot, míg a felettesével egyeztet és másnap visszahívhatom. Ennek eleget téve vissza is hívtam és megegyeztünk egy adott napban amikor a terméket bevihetem (annyit még hozzátett a hölgy, hogy akkor már az új irodába kell mennem, mivel pont most fognak költözni), megvizsgálják és megbeszéljük a részleteket. Ekkor azt gondoltam, sima ügy, beviszem, elmesélem mi történt és a végén elégedetten távozom majd, egy ép masszázságy boldog tulajdonosaként.
|
|
Elérkezett a nagy nap. Útra keltünk hát a 19. kerületből a 15. kerület eldugott csücskébe a cég telephelyére. Odaérve, a költözés kellős közepén voltak (ekkor lakták be az új irodát) és a hölgy akivel addig telefonon tartottam a kapcsolatot közölte, hogy hagyjam ott a terméket, most nem tudnak velem foglalkozni, majd felhívnak. Kérdem én: minek egyeztettünk időpontot? Ja és elautókáztam a 19-ből a 15-be és majd ezt tegyem meg ismét. Hát nem! Mivel ebben az időpontban egyeztünk meg legyen olyan kedves kerítsen valakit aki meg tudja nézni a terméket. Ő nem, de a kolléganője vette a fáradtságot. Negyven perc várakozás után megérkezett a szakértő aki ott előttem megállapította, hogy anyaghibás a termék, majd elvonultak a kolléganőjével, visszajőve pedig tájékoztattak, hogy kicserélik a fejtámla részét. Tökéletes, hisz a termék többi részének semmi hibája nincs.
Ismételt hosszú percek várakozása után betoppant a cég tulajdonosa aki felém fordulva, hanyagul kérdőre vont, hogy én hoztam a masszázs ágy fejtámláját vissza? Majd a válasz után elsuhanva mellettem: - Kicseréljük, de még egyszer stúdióba nem cseréljük ki, majd távozott. Nem is értettem, gondoltam a kolléganői igen, így hát megkérdeztem, a kérdés lényege annyit jelentett, hogy masszőr stúdióba vettem-e az ágyat? Nem oda vettem (családi célra), de ha oda is vettem volna, józan paraszti ésszel belegondolva ki vesz masszázs ágyat: aki masszíroz, nemde? (Hazaérve átnéztem minden papírját, sehol nincs feltüntetve, hogy masszírozásra alkalmatlan termék, vagy szobai dekoráció, vagy csak korlátozott számú pácienst lehet masszírozni rajta.) Mikor ismét elhaladt előttem a tulaj, rákérdeztem, hogy mire is gondolt az imént pontosan, mire ő: ez az ágy nem ipari használatra készült. Ismét elmeséltem, hogy a második ember alatt tört le, erre ő azt kérdezte, hogy nem áfás számlára vásároltam-e. Nem-volt a válaszom, mint magánszemély vásároltam. Mindezen kijelentéseit hozzáteszem nem valami kellemes stílusban tette. Majd felkapta a telefonját és kiment az irodából. Nem sokkal utána megérkezett a várva várt csere alkatrész, mire szakemberünk közölte velem, hogy konzultált a tulajdonossal és többször nem cserélik ki. Tájékoztattam, hogy ezt a kört már a felettesével lefutottuk. Így felháborodottan és ledöbbenve távoztam a területről.
Ezen a télen sajnos nem egy panasszal kellett élnem már termékekkel kapcsolatban, de ilyen panaszkezeléshez még nem volt szerencsém, ahol a forgalmazó van felháborodva és nem akarja kicserélni a hibás terméket. Ettől függetlenül felmerült bennem, hogy bizonyára nem én vagyok az első aki ilyen panasszal él.
Egy szó, mint száz, érdekelne ki járt már hasonlóan Kuzmann és Kuzmann Kft. által forgalmazott termékekkel melyeket előszeretettel a Tesco áruházban árusítanak. Ha a vevőnek panasza van, ki tudja lesz-e valaki aki azt meghallgatja. Ilyenkor nem is értem, hogy Ő nem abból él, hogy elad? Jobban mondva csak ez a lényeg, hogy eladjon!
Szóljon hozzá: