Illetékesek nyilatkozataiból sokáig úgy tűnt, a 2008. december elsejére tervezett digitális átállás felér egy médiaforradalommal. És, hogy mi lett az ígéretekből? Félmegoldások, magyarázkodás, további ígéretek. Összegyűjtöttük, mi lett volna, mi lett és mi lehet a technológia kínálta lehetőségekből.
Fogható csatornák
A történet körülbelül kilenc évvel ezelőtt kezdődött, mikor a többi EU-tagországgal együtt hazánk is megkezdte a 2012-ig tervezett teljes digitális televíziós átállást. 2008 szeptemberében az Antenna Hungária (AH) kizárólagos jogot szerzett a földfelszíni digitális sugárzás kiépítésére, amire vállalásuk szerint több lépcsőben kerülhet sor. Az első határidőt ez év decemberében jelölték meg: a tervek szerint az ország területének hatvan százalékos lefedettségével nyolc csatorna sugárzásával vette volna kezdetét a digitális televíziózás új korszaka.
Az Antenna Hungária több helyen napvilágot látott vállalása szerint az m1, m2, Duna, Duna Autonómia, ATV, HírTv, Viasat3, valamint új szereplőként a Prime nevű csatorna csatlakozott volna elsőként a digitális platformhoz, őket követte volna 2009-ben a két nagy kereskedelmi csatorna. December elsején valóban elindult a mindDig TV fantázianevű digitális szolgáltatás, ám a tervektől elmaradva csak a Duna, illetve a Duna Autonómia sugárzásával. A Duna elvileg HD formátumban fogható, de maradjunk csak az elvileg kifejezésnél, hiszen valódi HD tartalomról még nincs szó. A Duna Autonómia a jó öreg SD formátumban fogható.
|
|
|
Az Antenna Hungária központi vezérlőjében a kísérleti adást ellenőrzik |
A Magyar Televízióval előrehaladott tárgyalások folynak a csatlakozásról. (December 23-ától egy hónapon át - kísérleti jelleggel - elérhető az AH Zrt. digitális földfelszíni műsorszóró hálózatán az MTV mindkét csatornája.) A HírTv és az ATV pedig fizetős szolgáltatásként lesz elérhető. Legújabb információk szerint a Viasat 3 bizonytalan időre kihátrált a digitális piacról, továbbá a TV2 és RTL Klub közeljövőbeni csatlakozása is kérdéses; annál is inkább, mivel mindkét nagy csatorna bíróság segítségét kéri egy számukra is elfogadható szerződés összeállításához. A szálak messzire vezetnek, a hiányzó médiatörvénytől kezdve az Antenna Hungária elégtelen szerződési ajánlatáig és elégtelen garanciákig bezárólag sok minden kifogásolható. Nekünk, (műsor)fogyasztóknak nem is ez a lényeg. A kérdés: Mikor és milyen szolgáltatásokkal fogjuk elérni a digitális tartalmakat?
Márton György, a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) szóvivője szerint a kérdésre nem adható egyértelmű válasz, az NHH ugyanakkor mindenképpen kivizsgálja az ügyet, és a közeljövőben állásfoglalást tesz, illetve intézkedik az ennél sokkal gördülékenyebb átállás érdekében.
Gördülékenység az Antenna Hungária részéről tájékoztatásukat tekintve sem fedezhető fel, az illetékesekkel több napon át tartó kitartó próbálkozással sem tudtunk beszélni. Maradnak tehát a kérdőjelek, és a cseppet sem megnyugtató megoldási lehetőségek. Vajon mennyi idő telik el legalább a közszolgálati és a két nagy kereskedelmi adó csatlakozásáig? Alighanem jó pár hónapot várhatunk az Alkotmánybíróság állásfoglalására, ne adj isten a médiatörvényre, hiszen úgy tűnik, a TV2 és RTL Klub részéről ezek a feltételei a további lépéseknek. Az Antenna Hungária hangzatos nyilatkozata a köztévével való előrehaladott tárgyalásokról a Tanár úr, én készültem kategóriájába tartozik, semmilyen konkrét információt nem ad arról, miért is csúszott el így a csatlakozás.
A HírTV és az ATV fizetős szolgáltatásként lesz elérhető - ma még nem tudjuk, mennyiért és pontosan milyen csomagról lesz szó. Ezúttal nézőként esünk a politikusok alkudozásának áldozatául, hiszen a két fő parlamenti párt a digitális átállásról szóló törvény előtt egyezett meg a két pártcsatorna szerepeltetéséről. A csatornák így persze be is kerültek a programba, csak éppen nem az eredeti szándéknak megfelelően. Mert, hogy fizetősként mindkét csatorna tartalma marginális érdeklődésre számíthat csupán, az nyilvánvaló.
Technikai feltételek
Bár a december elsején, délután meginduló digitális szolgáltatás - igaz, csak két csatornával - az ország területének hatvan százalékán elérhető, a valós felhasználók száma elenyészően kevés. A műsorok vételéhez nem elég a szobaantenna, megfelelő széles sávú tetőantenna, valamint DVB-T MPEG-4 HD dekóder, azaz set-top-box vagy ugyanilyen tunerrel felszerelt tévé szükséges. Hiába vásárolunk azonban megfelelő set-top-boxot, ha a tévénk nem alkalmas a nagy felbontású képminőség közvetítésére, nem fogjuk érezni a minőségi ugrást.
|
 |
Nem járt jól az sem, aki korábban vásárolt set-top-boxot, hiszen időközben többször változott, milyen típusú készülékek lesznek alkalmasak a digitális műsorfolyam dekódolására. Csak az
mpeg-4 tömörítést használó dekóderek felelnek meg a célnak, hiába kaphatók még mpeg-2-es set-top-boxok is. Korábban forgalomba került termékeknél előfordulhat, hogy nincsen bennük
kártyahely. Ha a jövőben kódolt adásokat is szeretnénk nézni (ilyen lesz a HírTv és az ATV is), nélkülözhetetlen a
CAS7-es kártyaleolvasót tartalmazó készülék.
Nem kell azonban megijedni a technikai varázsszavaktól, a legújabb verzió szerint ugyanis az Antenna Hungária kis mosolygós tévét ábrázoló
matricával látja el azokat a készülékeket, melyek minden feltételnek garantáltan megfelelnek. Emellett a Miniszterelnöki Hivatalt vezető, valamint a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter is együttes rendeletben nyugtattak meg minket: ők is matricázni fognak. A különböző hirdetésekben és a kiskereskedelmi forgalomban lévő termékeken is fel kell tüntetni: „A készülék alkalmas a magyarországi földfelszíni, szabad hozzáférésű digitális televíziós műsorszórás vételére.” A rendelet már most érvényben van, így aki dekódert vásárolna, már kizárólag a matricázott termékeket keresse.
Félő, hogy a digitális átállás is a kínos közjátékba forduló, nagyívű vállalkozások sorára jut. Hogy ne így legyen, az megint csak nem rajtunk múlik, mi, adófizetők csak a számlát álljuk, ami az elkövetkező négy-öt évben nagyságrendileg huszonötmilliárd forintra tehető.
Szóljon hozzá: