Váltani vagy maradni? A következő pár hétben valószínűleg ez a kérdés foglalkoztatja leginkább a gépjármű tulajdonosokat. November végéig van lehetőség a jelenlegi kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) felmondására, illetve az új biztosítás megkötésére.
Sok kicsi, sokra megy
A tavalyi ötezres helyett idén már két-háromezer forintos eltérés esetén is váltanak a tulajdonosok. Legalábbis ezt jósolják a szakemberek, akik szerint az elmúlt hónapok pénzügyi válsága a biztosítási piacra is kihat. A piaci szereplők ezért bővítették kedvezményeik körét, olyan konstrukciókat kínálva, amelyek kimondottan a pályakezdőket vagy a gyermekkedvezménnyel élőket célozzák meg. Akad olyan társaság is, amely az elmúlt években kármentesen közlekedő autósoknak nyújt extra kedvezményeket.
Felelősségvállalás törvényi alapon
A kgfb történetében öt éve kezdődött új időszámítás, az uniós normáknak megfelelő, díjliberalizált biztosítási rendszer bevezetésével. Az új viszonyok nem érintették az 1993-ban bevezetett, bonus-malus besorolást, melynek célja továbbra is a balesetmentes közlekedés díjkedvezményekkel történő jutalmazása, illetve, gyakori károkozók estén a biztosítási díj növelésével történő szankcionálás. A rendszer az A0 induló osztály mellett tíz bónusz és négy malus osztályt különböztet meg. 2003-tól már a nemcsak a személygépkocsik, hanem a többi géperejű jármű is részese a besorolásnak.
|
|
|
Biztosítót váltani nem egyszerű |
Egy-egy jármű felelősségbiztosítási díja függ annak kategóriájától, hengerűrtartalmától. Kiszámításánál azt is figyelembe veszik, hogy mennyi idős, hol lakik az üzembetartó. A fiatalok valamint a nagyobb városok lakói ugyanis gyakrabban részesei egy-egy balesetnek.
Novemberi határidő
A gépjármű tulajdonosok november végéig dönthetnek arról, váltanak-e, vagyis új biztosító társaságnál kötik-e meg a következő évre vonatkozó felelősségbiztosításukat. Ha a jobb kondíciók okán ezt a megoldást választják, úgy az újonnan választott társasággal december 31-ig kell aláírni a szerződést. Az idén kilenc biztosító részvénytársaság és három biztosító egyesület kínál ajánlatokat az autósok számára. Átszerződés során a régi biztosítótól be kell szerezni a kártörténeti igazolást, amit aztán el kell jutatni a kiválasztott, új társaságnak. Ezt a feladatot a közvetítő, alkuszcég átvállalhatja, ám, ha az új biztosító kilencven napon belül nem kapja kézhez az (ingyenesen kiállítandó) igazolást, automatikusan a legrosszabb kategóriába sorolják autónkat. Az érvényes biztosításról szóló igazolást az autósnak mindig magánál kell hordania, hiszen egy közúti ellenőrzés során a rendőr bármikor kérheti.
Online alkuszok a piacon
Biztosítót váltani nem egyszerű feladat. Figyelmetlenségünk anyagi veszteséggel járhat. Ha online alkusz-szolgáltatásokon keresztül rendezzük biztosításunkat, kellemetlen pillanatoktól kímélhetjük meg magunkat. Segítségükkel az egyes társaságok ajánlatai könnyedén összehasonlíthatóak, néhány kattintással kiszámolhatjuk, melyik az a legkedvezőbb biztosítási összeg, amellyel az elkövetkező időszakban számolni érdemes.
|
|
|
Találunk-e jobbat? |
Az internetes biztosítóváltásnak tehát több előnye van, hiszen egyszerűbb az ügyintézés, több ezer forintos díjkedvezményünket pedig egy-egy online kedvezménnyel akár tovább is növelhetjük, úgy, hogy az nem jár részünkről kiadással.
Év végi váltás, talán utoljára
Már júliusban napvilágot láttak olyan híresztelések, miszerint megszűnhet az év végi kötelezőváltás. Ez azt jelentené, hogy a tulajdonos saját szerződésének évfordulónapján dönthetne arról, hol, mely társaságnál köti meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítását. A kormány elé kerülő javaslat a fogyasztókéval szemben a nagyobb biztosítótársaságok érdekeit szolgálja ki. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján ugyanis egyre több tulajdonos választotta a kisebb társaságok ajánlatait az alacsonyabb díjszabások és kedvezmények miatt. A MABISZ (Magyar Biztosítók Szövetsége) által elkészített szakmai javaslat elfogadása esetén a biztosítóknak egész évben reklámozniuk kellene termékeiket, annak költségeit pedig úgy is mi, fogyasztók álljuk, az emiatt emelkedő díjtételeken keresztül.
Amire érdemes odafigyelni váltáskor
Az online kötelező biztosítás olcsóbb, mintha azt a biztosítók ügyfélszolgálatán vagy üzletkötőknél kötnénk, nem beszélve arról, hogy a legkedvezőbb konstrukciókat a piac teljes kínálatából választhatjuk ki. Döntésünk során érdemes figyelembe venni az egyes társaságok által kínált kedvezményeket, hiszen ezeknek köszönhetően is több ezer forintot takaríthatunk meg. Végül, de nem utolsó sorban pedig talán a legfontosabb, hogy a díjfizetés során semmiképpen ne feledkezzünk meg az esedékességtől számított, harmincnapos türelmi időről, mert annak túllépése a szerződés automatikus felmondásával járhat.
Magyarország vezető biztosítói egy helyen, az [origo] biztosítás oldalain!
Szóljon hozzá: