Több kartellpert is nyert a GVH
A Fővárosi Ítélőtábla szeptemberben és októberben jogerősen is megerősített több, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által kartellezés, fogyasztók megtévesztése, illetve erőfölénnyel való visszaélés miatt kiszabott büntetést.
A Fővárosi Ítélőtábla megállapította, hogy a versenyhatóság jogerősen büntette meg összesen több mint 1,3 milliárd forintra a vidéki útépítések során kartellező vállalkozásokat. Az Útgazdálkodási és Koordinációs Igazgatóság (UKIG) által 2001-ben és 2002-ben kiírt egyes közbeszerzési pályázatokon résztvevő egyes út- és hídépítő cégek versenykorlátozó magatartást tanúsítottak. A vállalkozások ugyanis megállapodtak, hogy az adott pályázatot melyik cég szerzi meg, illetve hogy esetenként a nyertesek melyik másik vállalkozást vonják be alvállalkozóként a munkálatokba.
A jogsértéssel érintett pályázatok értéke mintegy 13,7 milliárd forint volt. Az 1,3 milliárd forint összegű büntetésből a legnagyobb részt a Strabag Építő Rt-nek és a Betonút Szolgáltató és Építő Rt-nek kell fizetnie, sorrendben 335,7 és 277,8 millió forintot. A Fővárosi Ítélőtábla szeptemberben hozott jogerős ítélete szerint a versenyhatóság jogszerűen marasztalta el kartellezésért a gázszigetelésű nagyfeszültségű elektromos kapcsolókat gyártó cégeket is. Ez a kartell ügy az Európai Unióban indult, de Magyarországon is folyt eljárás az ügyben, mivel a kartellezők a magyar tendereken is összejátszottak egymással. Itt összesen több mint 203 millió forintra büntették a VA Tech T&D GmbH-t, az Alstrom Holdingot, valamint a Siemenst.
|
|
|
A Magyar Telekom ügyfélszolgálata |
Két nagy összegű bírság kiszabásával záruló, fogyasztók megtévesztése és piaci erőfölénnyel való visszaélés miatt indított GVH eljárás kapcsán indított per is a versenyhatóság győzelmével zárult. A Magyar Telekomot azért marasztalta el a GVH, mert az 2004 júniusában és júliusában a Relax díjcsomagok hívásdíjairól megtévesztő tájékoztatást tett közzé. Emiatt a távközlési cég negyvenmillió forint bírságot kapott.
A másik esetben a DÉMÁSZ-ra kiszabott negyvenötmilliós GVH-büntetést hagyta helyben a Fővárosi Ítélőtábla szeptember közepén. A GVH megállapította, hogy a DÉMÁSZ visszaélt gazdasági erőfölényes helyzetével, amikor a közvilágítás korszerűsítéséhez kapcsolódó kivitelezési terv jóváhagyását műszaki-biztonsági szempontokon túl tulajdonosi, üzemeltetési kérdésekben való megegyezéshez is kötötte. A DÉMÁSZ ezenkívül hátráltatta a közvilágítással kapcsolatos kivitelezést és a szolgáltatás beindítását.
Forrás: MTI
|
0, 2011-09-12 10:51:00+02
"Valerio telefonon rendelt kocsit Taxi 4-től, de a késve érkező taxis autójába mások szálltak be, mert a sofőr nem emlékezett a rendelő nevére. "
Nem emlékszik utasai nevére a Taxi4
0, 2011-08-10 15:37:56+02
"Lajos pénzszűkébe került és egymillió forintos hitelszerződést írt alá a GVH által már elmarasztalt Euromobilien Hungary Kft.-vel. Az ügyintéző kérésére befizetett hetvenezer forintját viszont már a szerződés felmondása után nem kapta vissza. "
Nem utal vissza pénzt az Euromobilien Hungary
1222, 2011-08-02 11:21:00+02
"Mónika problémája akár az egész ország problémája is lehetne. Másfél éves állástalanság után épp kezdene egyenesbe jönni a család, csupán a behajtó cégek munkatársai írogatnak sms-t este kilenc után. "
Behajtó cégek és a család
Torony
Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder...
|
Szóljon hozzá: