A fagyok közeledtével ideje autónkat is felkészíteni a télre. Ehhez nem elég a jármű hűtőfolyadékjának szintjét, fagyáspontját ellenőrizni, időközönként cserére is szükség van.
hirdetés
Elsőként a hűtővíz fagyállóságáról kell meggyőződnünk, amihez szerencsés tudni, mikor került utoljára friss hűtőfolyadék a rendszerbe. A hűtőfolyadék etilén-glikol és víz keverékéből áll, amelyhez korróziót gátló, habzáscsökkentő adalékot is kevernek. A hűtőfolyadék-csere dátuma azért lényeges, mert a motor működése során a hűtővízben lévő etilén-glikol bomlásnak indul, annak következtében pedig savszármazékok keletkeznek, korrodálva járművünk hűtőrendszerét.
Jegyezzük fel a hűtőfolyadék cseréjének időpontját!
A legújabb folyadékok emiatt már nitrit-, amin- és foszfátmentesek, így hosszabb ideig használhatóak, sőt a hűtőrendszer könnyűfém alkatrészeit is óvják a korróziótól. A hűtőfolyadékot futásteljesítménytől függetlenül két-három évente érdemes cserélni.
Hűtővíz funkciója
A hűtőfolyadék feladata a vízhűtéses belsőégésű motor üzeme során keletkező hő elvezetése, a motor ideális üzemi hőfokon tartása. A motorblokk furataiban keringő víz a hengerek körül cirkulálva veszi fel a hőt, majd a hűtőben, nagy felületen szétterítve, a menetszél, illetve az elektronikusan vezérelt ventilátor segítségével hűl vissza, üzemi hőfokára. Az elöregedett hűtőfolyadékból azonban kicsapódik a glikol, erősebb fagy esetén ezért megfagyhat. Mivel pedig a fagyás térfogat-növekedéssel jár, a hűtőfolyadékot tartalmazó alkatrészek a nyomás hatására megrepedhetnek. Jobb esetben ilyenkor csak motorblokk oldalába ragasztott fagydugók esnek ki, de maga a blokk, a hűtő, vagy a hengerfej is megrepedhet. Így lehet egy elmulasztott, párezer forintos hűtőfolyadék cseréből több százezres motorgenerál.
Koncentrátum kontra készre kevert
A fagyálló hűtőfolyadékokat általában egy-az-egy arányban, készre keverve árusítják, így közvetlenül beletölthetjük autónkba. Hűtőfolyadék kapható koncentrátumként is, amit desztillált vízzel kell a megfelelő dermedéspontig hígítani. A koncentrátumok ára valamivel alacsonyabb, ám a munkánk több lesz vele.
Hűtőfolyadék-cserét követően a rendszert minden esetben légtelenítsük!
Ha a koncentrátum használata és házilagos cseréje mellett döntünk, jó tudni, hogy itthon mínusz harminc Celsius fokosra érdemes bekeverni a hűtőfolyadékot. A hűtőfolyadék feltöltése után meg kell bizonyosodni arról, hogy a rendszerben nem maradt légzárvány, ellenkező esetben a hűtőközeg folyamatosan forrni fog. Régebbi, rézből készült hűtővel rendelkező autókba szinte bármely, megfelelő fagyásponttal rendelkező hűtőfolyadék betölthető, az újabb autókba azonban már nem. Ezekhez a gyártómű speciális hűtőfolyadék használatát írja elő, így az újabb autók hűtőközegét nem érdemes házilag cserélni, tanácsos szakszerviz segítségét igénybe venni.
Az autószerelők az anyagáron kívül, néhány ezer forintos munkadíjat is felszámítanak. Ebben az összegben benne van a lecserélt hűtőfolyadék szakszerű tárolása és elszállítása is, hiszen ezek a folyadékok rendkívül környezetkárosítóak. Az autónkba szükséges hűtőfolyadék mennyiségét járművünk karbantartási füzete tartalmazza.
A hűtőfolyadéknak már színe is elárulja, csereérett-e
Ha a tágulási tartályba pillantva zavaros színű folyadékot látunk, esetleg már a tartály falán is lerakódások látszódnak, itt a csere ideje. Ha autónk használata közben csökken a hűtőfolyadék szintje, azt utána kell töltenünk. A folyadékszint emeléséhez desztillált víz szükséges, a különböző hűtőfolyadékokat ugyanis nem tanácsos keverni. Sima csapvízzel se hígítsuk a folyadékot, ugyanis a vízpumpa kenése így erősen csökken, hamar tönkremegy. A hűtőfuratokban leülepedő vízkő pedig a víz keringését akaszthatja meg. (Egyes vélemények szerint az elvízkövesedett hűtőkör élettartama némiképp meghosszabbítható, ha az új hűtőfolyadék feltöltése előtt Trisó-oldattal mossuk át a rendszert.) Ha utántöltésre volt szükség, a tél beállta előtt mindenképpen ellenőrizzük a fagyáspontot. Ezt tehetjük akár benzinkútnál, akár szakszervizben. Benzinkutaknál előfordulhat, hogy forgalmuk növelése érdekében alacsonyabb fagyáspontot „diagnosztizálnak”.
Szélvédőmosók
A téli szélvédőmosó használata is fontos, hiszen fagy idején a sima folyadék szétrepesztené a hűtőfolyadék-tartály mellett a vízvezető csöveket is. A rovaroldó adalékot tartalmazó, zöld színű nyári mosófolyadékkal szemben a téli, kék színű szélvédőmosó fő összetevői a víz, az alkohol, a fagyásgátló glikol, illetve az illatosított mosóadalék. A nem fagyálló szélvédőmosó ráadásul az üvegre fagyhat, életveszélyes helyzetet teremtve. A legtöbb téli szélvédőmosó mínusz 19 Celsius fokig fagyálló. A szélvédő jegesedésének elkerülése érdekében érdemes minél alacsonyabb fokon kristályosodó folyadékot választani. Tovább hígítani sem desztillált vízzel, sem sima vízzel nem szerencsés, hiszen úgy veszít fagyállóságából.
Szélvédőmosónk kiválasztása során árnál is lényegesebb szempont legyen a metanol mentesség. Így nem károsodhat autónk fényezése. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) 2004-ben (akkor még Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőségként működve) vizsgált meg tizenegy fagyálló szélvédőmosót. Akkor összesen háromnál állapították meg, hogy nem azon a fokon dermed, mint, ami rá van írva. Egy terméket találtak nem megfelelőnek. A tájékoztatók hiányossága ugyanakkor általános volt.
A Tesco szélvédőmosó belefagyott a tartályomba.a mínusz 19 helyett mínusz 9-fokig jó.Bemérettem.Gratulálok a cégnek hozzá!!
GReddy, 2008. november 05. - szerda 19:46
Nevezzük a nevén a gyereket: A Tescóban vásárolt Tesco nagyon gazdaságos nagyon occó' nagyonfagyálló nagyonhűtőfolyadék a kollegám (lízingelt) dízel ignisének a blokkját átmarta (!!!?) ~hengerállvány csere! Nem ezer forint volt a javítás, amit megspórolt a fagyállón. Megérte??? Az ÖMV-nél árult magyar TEGEE nagyon jó, nyugodtan mehet akármilyen blokkba. Nincs a listában. Nem olcsó, mert valóban nem az, de jó, sőt kiváló, és főleg nagyrészt magyar. Hazafias dolog TEGEE fagyállót - ablakmosót használni. Én csak azt használom. (Ez NEM a relmák (sic!) helye.)
Egy kis céginfo: FURA MULTI, itt, Csillaghegyen van a központjuk. (Talán németek eredetileg) Innen megy Ausztriába, Németországba, és talán Románia felé a vegyipari konszern (mert az) viselt és gyártott dolgai. Persze, már a MOL, OTP is multi.. Mindig elfeledem ezt a fránya globalizációt.
"Lajos pénzszűkébe került és egymillió forintos hitelszerződést írt alá a GVH által már elmarasztalt Euromobilien Hungary Kft.-vel. Az ügyintéző kérésére befizetett hetvenezer forintját viszont már a szerződés felmondása után nem kapta vissza. "
"Mónika problémája akár az egész ország problémája is lehetne. Másfél éves állástalanság után épp kezdene egyenesbe jönni a család, csupán a behajtó cégek munkatársai írogatnak sms-t este kilenc után. "
Szóljon hozzá: