Talán emlékeznek nem oly régi bejegyzésemre, a MÁV utastájékoztatási szokásairól. Akkor azt hittem, ez egyszer történhet meg velem. Nem így lett. Alig több, mint egy héttel az előző után, ismét részt vehettem a MÁV "wellness-programján".
Reggel, amikor a Nyugati-pályaudvaron (15 perc alatt, mondván: "ilyen vonat nincsen is") sikerült megvennem a jegyemet a Keleti-pályaudvarról 12:45-kor induló vonatra, még nem tudtam, mi lesz a napi "meglepetés".
Tehát a helyszín, és az úticél ugyanaz. Keleti-pu.-Békéscsaba, Maros IC. Már meg sem lepődtem, hogy indulás előtt 15 perccel nincs kiírva a vágányszám, azon annál inkább, hogy rá 5 percre mégiscsak megjelent. 7-es. A kétség, ami volt bennem, hogy a lepusztult "Budapest-Lillafüred" feliratú szerelvény beillik-e Maros IC-nek, hamar beigazolódott. Míg a kijelzőn a 7-es vágányt olvashattuk, a hangosbemondó közölte, hogy a vonat a 12-esről indul. Menetjegyellenőrzés kifelé-befelé, futás a 12-re (még cca. 10 perc az indulásig, hőmérséklet kb. 40 fok a peronon, utastársak száma: sok).
|
|
Megérkeztünk, lihegve. Kérdem a "bájos" kalauz hölgyet, hogy "Ez megyen-e Békéscsabára?" Mire Ő modortalanul, épphogy le nem hülyézve közli, hogy "Ja, majd este, de most ez ugyan nem megy sehová..." Köszönöm a segítséget. Az arra tévedő forgalmistát szinte meglicselte az addigra már kisebb tömeggé duzzadó utazóközönség, hogy ugyan árulja már el, honnan indul 5 perc múlva az a bizonyos.
De talán jobb volt, míg nem tudtuk, mert a válasz hallatán lábon hordtam ki ismét egy szívrohamot. 1-es, igen EGYES vágány!!! (Azok kedvéért, akik kevésbé ismerősek a Keletiben, ez az ellenkező oldal legszélső vágánya, 200 várakozó utassal, 2 menetjegy ellenőrző kapuval, és jópár tíz méterrel odébb.) Hát itt kezdődött az, amit még fitneszgurujaink is megirgyelnének! Szlalom, gátfutás, miegyéb, csomagokkal, melegben, úgy ahogy azt kell.
Fuss, Forest, fuss!
Akár ez is lehetne az új szlogen! S természetesen a vonat ezúttal is ott állt már. Méghozzá szaunakabint megszégyenítő hőmérséklettel a belsejében! IC pótjegyért ez jár. Miután normalizálódott a pulzusom, s letöröltem a homlokomon végigpergő verejtékcseppeket, meginterjúvoltam a kalauzt. Ismét csak emberből lévő kalauzunk, kérdésemre, hogy muszáj-e ezt eltűrnünk elmesélte a maga történetét. Nevezetesen, hogy Ő sem találta meg, honnan indul a munkahelye, s a forgalmisták Őt is ide-oda küldözgették. Ez nem hogy nem vígasztalt meg, de mégjobban elkeserített. Azt javasolta, írjak be bármelyik Budapesti pénztárnál a Vásárlók könyvébe. Meg fogom tenni, bár nem hinném, hogy ettől jobb lesz.
Talán untatom már itt is az olvasókat, de higgyjék el, teljesen reménytelennek érzem a helyzetet. Mondhatnák, járjak autóval. Ha tehetném, megtenném. De erre kényszerülök. S, ha majd nekem nem is lesz szükségem erre a botrányos, minősíthetetlen vállalatra, mások - hozzám hasonlóan ártatlan, becsületesen jegyet váltó utasok - akkor is lesznek. Miattuk sem fogom annyiban hagyni, és talán a Fogyasztóvédelmi Egyesület felé veszem az irányt! Hátha...
Ági
Szóljon hozzá: