Hamarosan becsengetnek - ami a szülők nagy többsége számára komoly kiadást jelent a hónapban, mert a tankönyvek, iskolaszerek, sportfelszerelések, illetve iskolatáska beszerzése nem olcsó. Körképünkkel ez utóbbi megvásárlásához szeretnénk segítséget nyújtani.
hirdetés
A multik ismét kegyeinkért versenyeznek - reklámújságjaikból legalábbis ez derül ki; mind azt szeretné, ha náluk költenénk el iskolakezdésre szánt ezreinket. Tanszervásáraik kínálata nagyon hasonló, áraik tekintetében sincs számottevő különbség.
A szabályt csak erősíti a néhány kivétel, például, hogy egyedül az Auchan-ban találtuk meg a diákok körében oly népszerű Budmil márkájú hátizsákot. Ráadásul legalább ezer forinttal olcsóbban kínálják, mint a márkaboltokban, így hatásos mézesmadzag lehet.
Ajánlatos a próba
Nem tudni, mi volt előbb, tyúk vagy a tojás, jelen esetben gyerekbarát tervezés vagy divat. Tény, hogy a márkás választékot vizsgálva a Budmilnál találjuk a legnagyobb szín- és fazonválasztékot. Míg a Nike, Adidas, Jákói Sport vagy Kappa feliratú hátizsákok között csak két-három iskolatáskának alkalmas darabot árulnak a márkaboltok, addig a Budmilnál tucatnyi fazon közül választhatnak a gyerekek. Még húzósbőrönd jellegű hátizsák is készül, alsósok számára, tizenkétezer forint körüli áron (ez a legdrágább típus). Hat- és tízezer forint között sokféle színösszeállításból választhatnak fiúk is, lányok is.
Sokféle kialakítással találkozhatunk
Az iskolatáskák mind merevített, szivacsos hátúak. Szivacsos a hátszíjuk is, így viszonylag ergonomikusan illeszkednek a különböző méretű gyerekek hátára. Mert nem mindegy, hogy húszkilós-egyméteres kezdő, vagy egy ötvenkilós, másfél méterre nyúlt langaléta számára keresünk iskolatáskát! Mivel hosszuk és szélességük sem teljesen egyforma, vásárláskor mindenképpen próbáltassuk fel a kiszemelt modellt. Sokféle belső kialakítással találkoztunk, van két-három külső és belső rekeszes, alul cipőtartós, esővédős, levehető mobiltartós, italtartós, fényvisszaverő csíkkal ellátott, domború, gumis díszítésű, bővíthető szélességű típus is.
Egy táska, több generáció
A Budmil táskáiról egyébként meglepően jó véleménnyel voltak az általunk kérdezettek. Miután megtudtuk, hogy a hazai márka gyártója hét év szavatosságot vállal extra strapának kitett iskolatáskáira, több Budmil tulajdonost kivallattunk, valóban eltartanak-e ezek a hátizsákok hét esztendeig? A legmeglepőbb válasz szerint két gyermek tíz évig hordta ugyanazt a hátizsákot. A többi válaszadó is csak azért cserélte le három-négy év után, mert a gyerek unta már, divatosabb színűre, fazonúra vágyott. Néhányan a műanyag alkatrészek: csatok, zipzár, húzóka gyakori törését említették, ám ezeket a hibákat - blokk ellenében - a vásárlás helyén leadva a cég központjában jutányos áron, nemritkán ingyen javítják.
Mosógépbe ne tegyük!
Mészáros Szilvia, a Budmil munkatársa elmondta, hogy a reklamációk zöme nem anyaghibából ered. Sokan elkövetik azt a hibát, hogy a merevített hátú, vízhatlan anyagból megvarrt hátizsákot mosógépben mossák ki (noha ettől a használati utasítás kifejezetten óv), ennek következtében pedig az anyag szakadozni kezd, a táska elveszíti a tartását. Ilyen esetre a szavatosság természetesen nem vonatkozik. Másik gyakori hibaforrás, ha a gyerekek levágják a csatból lelógó részt, ami emiatt foszladozni és rövidülni kezd. Utóbbi azonban javítható hiba.
Ne a mesefigura döntsön
A leendő elsősök, illetve alsó tagozatos gyerekek másik kedvence az aktuálisan futó Disney vagy Pixar mozi hőseivel dekorált hátizsák. Ezeket a szinte kizárólag Kínában készülő táskákat öt- és tízezer forint közötti áron vehetjük meg. Jellemző, hogy a boltokban az aktuális hősöknek külön polcokat szentelnek, ahol nemcsak az iskolatáskát, de a belevalókat is ezzel a figurával díszítik. A kicsiket az örök klasszikus Micimackó és Disney hercegnőkkel csábítgatják, de tartja magát a Pókember és Spongyabob is. Van emellett kung-fu pandás, wall-E-s, hello kitty-s és a High School Musical főszereplőit ábrázoló táska is. A jobbféle, (öt-nyolcezer között) illetve az iskolatáskának teljesen alkalmatlan, ám dekoratív és olcsó kivitelű táska is (kettő és félezer körüli áron).
Mesehősökkel könnyebben eladható
A Tescóban árulnak még egy fajta, elég jónak tűnő, vastagon bélelt hátfalú, viszonylag könnyű, Enrico Benetti hátizsákot négyezerért, a többi nem sok szót érdemel. A közepes árú (4000-8000 forint közötti) táskák zöme valamennyire bélelt és merevített hátú, illetve aljú, a drágábbak vízhatlan anyagból készülnek és jóval könnyebbek üresen, mint az olcsóbb kivitelűek. Ez pedig fontos szempont, mert a nebulóknak nagyon sok könyvet kell cipelniük benne, minél nagyobbak, annál többet. Vásárlás előtt nem árt elolvasni a termékismertetőt, mert van, ami ugyan viszonylag nagyméretű, ám legfeljebb négy kilóval terhelhető, aminél pedig szinte biztos, hogy még a legkisebbeknek is többet kell cipelniük. Ha pedig túlterhelés miatt szakad el, semmi esélyünk arra, hogy később a vásárlás helyén található vevőszolgálaton helyt adnak kifogásainknak. Mindenesetre bármilyen táskát veszünk is, jól tegyük el a blokkot, anélkül esélyünk sincs reklamálni.
"Lajos pénzszűkébe került és egymillió forintos hitelszerződést írt alá a GVH által már elmarasztalt Euromobilien Hungary Kft.-vel. Az ügyintéző kérésére befizetett hetvenezer forintját viszont már a szerződés felmondása után nem kapta vissza. "
"Mónika problémája akár az egész ország problémája is lehetne. Másfél éves állástalanság után épp kezdene egyenesbe jönni a család, csupán a behajtó cégek munkatársai írogatnak sms-t este kilenc után. "
Szóljon hozzá: