Több fogyasztó fürdőruha, illetve fehérnemű vásárlásakor az üzletben azzal szembesül, hogy „higiéniai okok” miatt a vásárolt ruhadarabot nem cserélik ki és nem is veszik vissza. Pedig minőségi kifogás esetén ez kötelességük lenne.
hirdetés
Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) e jelzések alapján szeretné a fogyasztók figyelmét felhívni, hogy minden ilyen kereskedői kijelentés ellenére, amennyiben a vásárolt termékkel kapcsolatban - legyen az akár fürdőruha vagy fehérnemű - minőségi kifogásuk van, azt bátran érvényesítsék.
Természetesen más a helyzet akkor, ha a kifogás nem minőségi jellegű, például nem tetszik a megvásárolt fürdőruha, vagy nem jó a méret - ilyenkor valóban a kereskedő belátásán múlik a csere vagy a vételár visszafizetése.
Fontos viszont tudnunk: a katalógusból, internetről, tévéből vagy más távközlő eszközön keresztül rendelt fürdőruhák, fehérneműk esetében sem hivatkozhat a kereskedő higiéniai okokra - ráadásul itt a jogszabályok még több jogot biztosítanak a fogyasztóknak, ugyanis nyolc munkanapon belül indoklás nélkül elállhatunk a szerződéstől. Ez pedig azt jelenti, hogy akkor is visszaküldhetjük az adott ruhadarabot, ha egyszerűen nem tetszik nekünk.
Tisztelt Fogyasztók!
Mostanában fedeztem fel az internetes árverési oldalakat. Nagyon jónak tartom őket, de a szabályokkal nem értek egyet. Akár új ,akár használt árut ütök le- csak a fénykép alapján, megtekintés nélkül, mert erre ritkán ban lehetőség, ez az eladó jóindulatán múlik, már nem léphetek vissza, amikor az átvételre kerül a sor, vagy a postán érkezett árut nem küldhetem vissza,mert negatív minősítést kapok és a jövőben nem bíznak bennem.
Erre nem vonatkoznak az internetes értékesítésre megállapított áruátvételi-visszaküldési szabályok?
"Lajos pénzszűkébe került és egymillió forintos hitelszerződést írt alá a GVH által már elmarasztalt Euromobilien Hungary Kft.-vel. Az ügyintéző kérésére befizetett hetvenezer forintját viszont már a szerződés felmondása után nem kapta vissza. "
"Mónika problémája akár az egész ország problémája is lehetne. Másfél éves állástalanság után épp kezdene egyenesbe jönni a család, csupán a behajtó cégek munkatársai írogatnak sms-t este kilenc után. "
Szóljon hozzá: