Beindult a nyári fesztiválszezon, aki bírja, az egész júliust sörpadokon és koncertsátrakban töltheti. Egymást érik a megabulikat és ideérkező sztárcsapatokat hirdető reklámok, de a fő kérdés persze: kinek meddig bírja a pénztárcája. Mielőtt belevágnánk a fesztiválozásba, vegyük elő a kockás papírt! Hol, mit, mennyiért?
VOLT Fesztivál (Sopron, július 2–5.)
A tizenhat éve pörgő, anno a városi sportcsarnokból rajtoló kis fesztivál mára a legnagyobb, ilyen jellegű vidéki rendezvény lett. Idei húzónevei a Cypress Hill, az Offspring és a Manu Chao, de a mintegy száz koncert (http://www.sziget.hu/volt/programok) mellett a fesztivál most Sopron belvárosába is beszivárog. A Reneszánsz év keretében kilenc színházi előadást rendeznek a Petőfi Színházban és a Liszt Ferenc Kulturális Központban. A fesztivál helyszínét adó kempingbe már a kezdés előtti napon bejuthatunk, de aki kényelmesebb szállásra vágyik, a városban is találhat kollégiumot, diákhotelt, szállodát - 2700 forint/fő/nap ártól. Persze a szállást érdemes már most lefoglalni, akár interneten is: http://www.voltszallas.hu/.
|
|
|
Négynapos VOLT-láz |
A fővárosból vonattal érkezők közel négyórás utazásra és négyezer forintos, másodosztályú jegyárra készülhetnek; a diákjegy 1700 forint. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján
érdemes retúrt váltani, visszafelé szinte lehetetlen sorra kerülni a pénztárnál. A fesztivál ideje alatt közlekedő
különbusz a legtöbb városi szálláshelyet útba ejti, erre a napijegy 990, a négynapos pedig 2990 forint. A fesztiváltaxival pedig négy napon át kedvezményesen járhatjuk a várost.
Napijegy elővételben: 5990 forint
Napijegy a helyszínen: 6990 forint
Négynapos bérlet elővételben: 14900 forint
Négynapos bérlet a helyszínen: 16900 forint
Kombinált bérlet (VOLT+Balaton Sound): 29900 forint
A jegyvásárlásnál Sodexho utalványt és üdülési csekket is elfogadnak. Szimpatikus gesztus, hogy a kerekesszékes vendégek számára díjtalan a belépés.
Hegyalja Fesztivál (Tokaj-Rakamaz, július 9–13.)
Négy nap egy gyönyörű helyen,
túlnyomórészt magyar zenekarok (
www.hegyaljafesztival.hu), Tisza-parti fröccsözések, emberléptékű fesztivál. Érdekessége, hogy nem rezervátumszerű, szigorúan behatárolható területen zajlik,
a látogatók ellepik a tokaji pincéket, kocsmákat, az egész környéket. A fesztivál a mai napig a
zöld gondolat jegyében zajlik, külön színpad, programok utalnak erre, illetve egy apró figyelmesség: a hetijegy mellé egy szemeteszsák. A Hegyalja Fesztivál szolgál támaszpontként a Zöldvadművelethez is, ami egyfajta gerillakertész tevékenységet takar, főleg illegális fa- és virágültetéssel (
www.zoldvadmuvelet.hu).
|
|
A helyszínen két kemping van, az egyik, egész évben üzemelő Tisza kemping, ahol a napijegy mellé plusz 900 forintot kell fizetni a sátorhelyért, a fesztiválbérlet árában viszont benne van a szállásköltség. A másik, ez alkalomra felállított Hegyalja kemping a fesztiválozók számára teljesen ingyenes. A kettő egyébként nem sokban különbözik; kempingőrség, világítás, wc, zuhanyzókabin mindkettőben van. Vonattal a teljesárú jegy Budapestről 3700 forint. Bár az állomás meglehetősen messze esik a helyszíntől, a vonat-, és buszpályaudvarról egyaránt ingyenes buszjárat visz a fesztiválra. A lottózókban és nagyobb árusítóhelyeken is van jegy, de jó tudni, hogy egyes irodákban 100-400 forintos ún. szervízdíjat számolnak fel a belépőkre. Lássuk az árakat!
Napijegy elővételben: 5200 forint
Napijegy a helyszínen: 6000 forint
Szerdai első napos napijegy (csak a helyszínen): 3000 forint
Négynapos bérlet elővételben: 12500 forint
Négynapos bérlet a helyszínen: 15000 forint
Kombinált kétfesztiválos bérlet (Hegyalja+SZIN vagy Balatone): 19500 forint
Kombinált háromfesztiválos bérlet (Hegyalja+SZIN+Balatone): 26500 forint
Italok várható átlagárai:
Egy korsó sör: 300 forint
Egy pohár sör: 180 forint
Dobozos sör: 340-420 forint
Röviditalok (4 cl): 240-540 forint
Borok: 120-600 forint (a tól-ig árak a minődéget is fedik)
Szénsavas üdítők (0,5 l eldobható palack): 250 és 300 forint
Ásványvíz (0,5 l eldobható palack): 150 forint
Rostos üdítőital (0,5 l eldobható palack): 300 forint
Kimért rostos üdítők: 90 forint/deci
Kimért szénsavas üdítők: 50 forint/deci
Balaton Sound (Zamárdi, július 10–13.)
A tavaly debütáló rendezvényen idén is számos külföldi zenekar lép fel. Ott lesz például a Massive Attack és Fatboy Slim is. A négynapos koncertsorozat az elektronikus zene kedvelőit célozza meg. Budapestről célszerű vonattal utazni, mivel elég sok gyorsvonat indul, két óránál alig hosszabb menetidővel, 2000 forint körüli jegyárral. Az állomásról negyedórás séta a zamárdi szabadstrand, a fesztivál helyszíne. Nem messze utalvánnyal is lehet vásárolni.
|
|
Napijegy elővételben: 6990 forint
Napijegy a helyszínen: 8990 forint
(Július 10-re a nulladik napi jegyár érvényes, amely elővételben 2990 forint, a helyszínen 3990 forint)
Négynapos bérlet elővételben: 16900 forint
Négynapos bérlet a helyszínen: 19900 forint
Kombinált bérlet (Balaton Sound+VOLT Fesztivál): 29900 forint
Szóljon hozzá: