Kivel ne esett volna meg, hogy egy-egy mobiltelefon- vagy villanyszámlát késve fizetett be? Utánajártunk, meddig húzható a nemfizetés, és mikor sokallja meg a dolgot a szolgáltató.
hirdetés
Ha a kedves ügyfél nem fizet, a szolgáltatók szüneteltetik a szolgáltatást - ez teljesen megszokott dolog. A vezetékes- és mobiltelefon-társaságok, internet- és közszolgáltatók tűréshatára azonban messze nem egyforma. Míg például mobilcégek viszonylag hamar megálljt parancsolnak nem fizető ügyfeleiknek, addig a villanyszámla befizetését három hónapig is lehet halogatni. A vizet pedig nem is vehetik el tőlünk teljesen, még akkor sem, ha egy vasat sem fizetünk.
Akkurátus mobilcégek
A fizetéssel csúszó ügyfelek figyelmeztetésére a mobilcégeknek van a legszélesebb eszköztáruk. Ők párhuzamosan leveleznek, sms-ekkel is bombázva a tartozó kuncsaftokat. A Pannon például a határidő lejárta után levélben, később sms-ben, majd újabb levélben tájékoztatja az ügyfelet fizetési kötelezettségéről. Ha nem történik semmi, újabb levél érkezik. Ha pedig a tartozást harminc nappal a határidő lejárta után sem rendezik, letiltják a kimenő hívásokat. Ha az ügyfél még ekkor sem zavartatja magát, újabb levelet kap. Ha még ez sem hatja meg, fölmondják a szerződését. Ha viszont észbe kap és rendezi a tartozást, kérelmezheti az előfizetés visszakapcsolását. Mindez persze nincs ingyen, az előfizetés típusától, és a felszólítási folyamat fázisától függően három-tizenkétezer forintba kerül.
Sokáig csak figyelmeztetnek
Hasonló a rendszer a T-Mobilnál is, ők nagyjából negyven napig hagyják késlekedni ügyfeleiket. A cég kezdetben még nem levelezik: a fizetési határidő lejárta után öt nappal figyelmeztető sms-t küld, és egy automata telefonhívást is kap az ügyfél. Ha az automata nem tudja felhívni a késlekedő kuncsaftot, a felszólítás határidejének lejárta előtt tíz nappal újabb sms érkezik. Ha az ügyfél továbbra sem fizet, a sikeres értesítéstől számított harmincadik nap után felszólító levelet kap, majd pedig egyirányúsítják a szolgáltatást. Innentől kezdve a tartozás rendezésére egy hét áll rendelkezésre, máskülönben egy újabb felszólító levél kíséretében megszüntetik a szolgáltatást. Visszaút még ilyenkor is van: ha az ügyfél az egyirányúsítás stádiumában befizeti a tartozását, automatikusan visszaállítják a szolgáltatást, és nettó ötszáz forinttal terhelik a számlát. Ha viszont már a bejövő hívásokat is letiltották, már csak telefonon, faxon, vagy személyesen lehet kérni a visszakapcsolást − nettó háromezer forintért cserébe.
A Vodafone gyakorlata különbözik a konkurenciáétól: a részleges szüneteltetés időpontja attól függ, hogy az ügyfél tartozása elér-e egy bizonyos értékhatárt. Ennek nagyságát azonban a cég üzleti szempontokra hivatkozva nem árulja el, ahogyan azt sem, hogy mennyi idő elteltével korlátozza a szolgáltatást. Az egyirányúsítás előtt persze több alkalommal figyelmeztetik ügyfeleiket, levélben és sms-ben egyaránt. Ha az ügyfél rendezi tartozását, semmi teendője nincs: a szolgáltatást azonnal visszaállítják, amint regisztrálják a befizetést. Mindez 1440 forintba kerül.
Vezetékhez kötve
A T-Com a vezetékes szolgáltatás szüneteltetése, egyirányúsítása előtt ugyancsak több körben figyelmezteti ügyfeleit. Legelőször akkor küld levelet, ha az ügyfél 15 napig késlekedik a díjfizetéssel. Ha a kuncsaft ennek hatására sem fizet, 15 nap múlva újabb levél érkezik, és ha az ügyfél az ebben megjelölt határideig sem rendezi a tartozását, egyirányúsítják a szolgáltatást. Újabb harminc nap elteltével fel is mondják a szerződést. Ez idő alatt viszont még léphet az ügyfél: ha díjtartozását a felmondási időszak alatt rendezi, szerződése nem szűnik meg, a szolgáltató pedig még a felmondási idő lejártát követő tizenötödik napon is lehetővé teheti a visszakapcsolást. Mindezt ráadásul ingyen: a jogszerűen felszámítható visszakapcsolási díjat ugyanis a gyakorlatban nem alkalmazza a Magyar Telekom. A tartozás rendezése után az ügyfélnek nincs semmi dolga: ha a cég rendszere regisztrálja az összeg beérkezését, automatikusan törli és érvényteleníti a felmondást. Ha viszont a kuncsaft továbbra sem fizet, a felmondási idő pedig lejár, kopogtatnak a cég munkatársai, és leszerelik az állomást.
Végkifejletként megszüntetik a szolgáltatást
Az internetszolgáltató T-Online felmondási feltételei nagyjából megegyeznek a T-Coméval: a szolgáltató 30 nap elteltével kezdi meg a korlátozást, azaz csökkentheti az internetkapcsolat sebességét. A szolgáltató azonban nem mondja fel a szerződést, ha a tartozás összege nem haladja meg az előző havi előfizetési díj összegét, vagy az ötezer forintos összeget.
"Lajos pénzszűkébe került és egymillió forintos hitelszerződést írt alá a GVH által már elmarasztalt Euromobilien Hungary Kft.-vel. Az ügyintéző kérésére befizetett hetvenezer forintját viszont már a szerződés felmondása után nem kapta vissza. "
"Mónika problémája akár az egész ország problémája is lehetne. Másfél éves állástalanság után épp kezdene egyenesbe jönni a család, csupán a behajtó cégek munkatársai írogatnak sms-t este kilenc után. "
Szóljon hozzá: