Mit tehetünk akkor, ha önhibánkon kívül nekünk kell mások helyett borsos bírságokat fizetni a szolgáltatónak?
hirdetés
Napjainkban egyre gyakrabban hallunk olyan esetekről, amikor a jóhiszeműen eljáró, esetleg kisebb mulasztást elkövető fogyasztót a közüzemi gázszolgáltatók súlyos, többszázezer forintos „bírságokkal” sújtják. (Megjegyzendő; ezen esetekben igazából nem beszélhetünk bírságról - mivel a közüzemi szolgáltató nem hatóság - pusztán az egyszerűség kedvéért mellőzzük a szolgáltató által alkalmazható különféle szankciók pontos megnevezését, maradva az olvasó által használt kifejezésnél.)
Az érintettek az esetek jó részében önhibájukon kívül kerülnek szinte kilátástalan helyzetbe, máskor kisebb jelentőségű szerződésszegések (például késedelmes mérőállás-bejelentés) vezetnek az említett következményekhez.
Olvasónk a következő kérdéssel fordult szakértőnkhöz:
“Nagyon kétségbe vagyok esve, és már végképp nem tudom kihez fordulhatnék. 2003-ban vásároltam egy családi házat. A tigáz annak "rendje és módja" szerint kijöt szemrevételezni a gázórát (csak ránéztek az órára, nem vizsgálták át tüzetesen, még plomba szám sem volt a vizsgálati jegyzőkönyvön), amit ránézésre rendben találtak. Ezután használtuk a gázt, fizetünk rendesen nem is keveset, közben vettünk kandallót, ami ugye plusz energiát is ad, a régi készülékeket lecseréltük újakra, modernebbre, és még így is többet fizettünk mint az előző lakók. 2006-október végén jöttek a gázórákat lecserélni, a gázszerelő kinyitotta az óra szekrény ajtaját, letépte a számlálót, és közölte velem ez az óra rongált, mert a számláló hátoldala meg volt kalapálva, és vissza volt ragasztva. Aláírattak velem egy jegyzőkönyvet ,mely szerint én nem ismerem el a rongálást, ami fedi a valóságot, mert sem én, sem a családtagjaim nem nyúltak az órához. Én nem hiszem hogy beköltözésünkkor szakértőt kellett volna hívnom, hogy megvizsgálja az órát, azt gondoltam azért jöttek ki a tigázos szerelők hogy ezt megtegyék. Ennek következményeként, egy ,,független szakértő, akit a tigáz fizet" megvizsgálta az órát, az én álláspontomra nem volt kiváncsi, pedig azt gondoltam ha szakértőt küldenek, az az én érdekeimet is képviseli. Ezután 2006 karácsonyra kaptam meg a tigáz levelét mely 270 ezer forint büntetésről szólt. Több levélváltás a tigázzal és az energia hivatallal sem hozta el az igazságot számomra, annak ellenére sem hogy a gázfogyasztásomon látszik, hogy sokkal többet fogyasztottam és fizettem, mint az előző lakók. Egyébként az egyik ismerősömmel hasonló eset történt, de mivel már régóta él a házában, be tudta bizonyitani hogy nem ő rongálta meg az órát, hanem a másik kedves ismerősöm kilenc évig lopta a gázt. Tetten érték őket, és még csak büntetést sem kellett fizetniük, tizenötezer forintért kötötték vissza az óráját, amiért nekem harmincezret számoltak. Később, 2007 szeptember végén a gáz szolgáltatást megszüntették. ”
Féktelen bírságolási láz?
Talán nem túlzás azt állítani, hogy a közüzemi gázszolgáltatók az elmúlt évtizedben gyanúsan sok ügyben kívántak jogellenes gázvételezés címén meglehetősen magas „bírságokat” érvényesíteni fogyasztóikkal szemben, a minél magasabb nyereség elérésére törekedve ezzel. Természetesen afelett sem lehet elsiklani, hogy sokszor a „leleményes” fogyasztók is igyekeznek jogilag meg nem engedett eszközökkel mérsékelni a gázszámla tetemes összegét, most azonban a jóhiszemű fogyasztókat ért hátrányokkal foglalkozunk.
Gáztolvajok, és károsultak
A földgázellátásról szóló törvény pontosan meghatározza azokat az eseteket, amelyekben a fogyasztó által tanúsított magatartás szerződésszegésnek minősül, és a közüzemi szolgáltató „bírság” kiszabására jogosult. A leggyakoribb ilyen eset, amikor a fogyasztó a gázt a gázmérő működésének bárminemű befolyásolásával, vagy egyéb szabálytalan módon vételezi. A törvényben felsorolt esetek közül a szolgáltatók leginkább erre a passzusra hivatkoznak, hiszen állításuk igazolására is ez biztosítja a legnagyobb „mozgási lehetőséget”. A mérőműszer befolyásoltságának tényét meghatározott szakképzettséggel rendelkező szakember állapítja meg, aki az esetek döntő többségében - ahogy azt olvasónk is említette - a közüzemi szolgáltatóval sajátos jogi- vagy érdekkapcsolatban álló személy. Anélkül, hogy az említett szakértők befolyásmentességét és szakértelmét megkérdőjelezném, nyilvánvaló, hogy a jelenlegi helyzet és gyakorlat nem a fogyasztóknak kedvez.
Gázóra átírására várakozók Debrecenben és Miskolcon
A mérők hitelességéről törvény szerint a közüzemi szolgáltató köteles gondoskodni. Az olvasónk által említett esetben, amikor a mérő „befolyásoltságát” a közüzemi szolgáltató által kiküldött szakemberek a beüzemelés előtt szükséges vizsgálat során nem állapítják meg, a mérő hitelességét igazoló jegyzőkönyvet aláírják, és a fogyasztóval is aláíratják, a fogyasztó rendkívül nehéz helyzetbe kerül. A később kiderülő mérési hibák és szabálytalanságok ugyanis egyértelműen azt a látszatot keltik, mintha a mérőt a fogyasztó befolyásolta volna. Különösen így van ez a lakáson belül, illetve a zárt óraszekrényben elhelyezett mérők esetén, amelyekhez illetéktelen személyek általában nem férhetnek hozzá. Ezekben az esetekben ugyanis nem ritkán a fogyasztónak kell bizonyítani, hogy a mérőt nem ő rongálta meg, illetve az olvasónk által említett esetben azt, hogy a mérő - annak hitelességét bizonyító jegyzőkönyv ellenére - már az üzembe helyezés időpontjában hibás vagy rongált volt. Könnyen belátható, hogy ez rendkívül súlyos hátrányt jelent a fogyasztó számára a szaktudásban és jogismeretben vele szemben előnyösebb helyzetben lévő szolgáltatóval szemben.
A panasz módja
A helyzet azonban nem reménytelen. A fogyasztónak feltétlenül ajánlatos mielőbb felvennie a kapcsolatot az illetékes szolgáltató ügyfélszolgálatával, megpróbálkozva a probléma békés úton való megoldásával. Célszerű a szolgáltató irányába tett panaszt írásban, igazolható módon megtenni, pontosan belefoglalva, hogy a fogyasztó miért tartja alaptalannak a követelést, mi az, amit jogszerűtlennek, sérelmesnek tart. Ennek sikertelensége esetén mindenképpen ajánlatos jogi segítséget igénybe venni, és a közüzemi szolgáltató által a bírság érvényesítése iránt indított perben érvényt szerezni igazunknak. Olvasónk esetében az esetleges peres eljárásban célravezető lenne olyan tanúkat meghallgatni, akik igazolni tudják a mérő alapos átvizsgálásának elmaradását, illetve a hiányosan kitöltött vizsgálati jegyzőkönyv is alátámaszthatja állítását.
A gázszolgáltatás megszüntetésének azonnali kiküszöbölésére az egyetlen megoldás a szerződésszegés megszüntetése. Ez esetben sajnos be kell fizetni a követelés összegét, ezt azonban célszerű jogfenntartással megtenni. Ezt követően immár a fogyasztó által indított polgári peres eljárás keretében nyílik lehetőség a már befizetett összeg visszakövetelésére. Sajnálatos módon a pereskedés manapság rendkívül költséges, időigényes, és fáradságos eljárás, a siker pedig a felek egyenlőtlen jogi és gazdasági helyzetéből fakadóan korántsem garantált. A gyakorlatban előforduló esetek azonban igazolják: a helyzet nem reménytelen!
dr. Zugfil Tamás Schvertfőgel és Társa Ügyvédi Iroda
Tisztelt Martinovitsné!Jelentse fel őket a Fogyasztóvédelemnél.
Martinovits Tiborné, 2012. február 06. - hétfő 19:55
Nekem a Tigázzal gyűlt meg a bajom októberben leolvasás volt és a számlám 50 ezer felett lett én akkor kérvényeztem a részlet fízetést mivel a férjem augusztus óta munkanélküli volt és én egyedül kerestem a munkanélküliben megállapítottak neki 22.ezer forintott mivel 4órára volt bejelentve,de hát én részlet fízetést kértem mindent leírtam,hogy mért és akkor meg is kaptam két részletet be is fizettem.Majd decemberben jött egy másik számla ami 36918.forintról szólt én a részletet befizettem és Karácsony lévén és három unokámnak vettem ajándékot és semmi mást csak az enni való volt még az asztalon.Dec.27-én elutaltam a harmadik részletet és nem 14-én és még aznap kaptam egy lekapcsolási értesítőt,ismételten írtam a Tigáznak Emailban mert felvolt tüntetve 01.03-tol-10ig az idő pont hogy ekkor várhatóak,Kértem a levélben a szolgáltatót ne kapcsolják ki a gázomat mert amint tudom kiengyenlitem a számlát a férjem egy összegben megkapja a munkanélküli segélyt és tudom rendezni.Ezt a levelet el is olvasták vissza igazolt a net és mit ad Isten 01.03-án jövök haza az óvodábol és ott állnak a kapuban jöttek lekapcsolni a gázt,én mondtam nekik már interneten kértem a központot ne kapcsolják le mert van a házban,8 hónapos unokám és kifizetem csak még nem kaptam meg a pénzt,hát őket nem érdekli, ezt nekik kiadták lekapcs.Hát most amit fizettem volna tüzifárra költöttem mivel az sem volt,mivel melegítsek a mínuszok már akkor is repkedtek.Na de a múlthéten kaptam egy számlát 01.24.-ei dátummal miszerint 16129.-forint fogyasztásom volt és amennyiben nem fizetem ki lekapcsolják a már nem lévő gázomat.Mit tudnék csinálni még kérik a kikapcsolási díjat,a vissza kapcsolási díjat és még az elmaradt számlákat és még fogyasztottam is amióta lezárták!!!!Ez hogy van?
becsapott@, 2012. január 16. - hétfő 16:09
Hasonlatos dolgokat csinálnak a villannyal is!Olyan dolgokat számláznak,hogy a fizetnivaló több mint a felét ilyenek teszik ki.Aztán kijelentette a T. Kormányunk,hogy befagyasztják az árakat?Ezek szerínt hazudott,mert csak óriási megemelt öszegről kaptuk a számlákat!Már rosszabbak a maffiánál,mert a fönökeik jutalmát valamilyen formában vissza kell szedni!
Bedő Imréné, 2012. január 16. - hétfő 08:52
Tisztelt Hozzászólók!
Hasonló hajóban evezek én is a férjemmel.7 éve amikor a házat megvettük,mi vezetettük be a gázt.Mikor megkaptuk az órát,mi nem foglalkoztunk a küllemével,örültünk,hogy végre meleg lett a házban,mert a 3 gyerekünkkel a 120nm-es házat egy kölcsönkapott sparhelttel fűtöttük.Most,hogy tavaly őszön lecserélték az órát,a szerelő észrevette,hogy sérült a plomba.Mi csak néztünk,mint borjú az újkapura,hiszen mi nem nyúltunk hozzá és igen kemény számlákat fizettünk addig,amíg 3 éve a kandallót megvettük.Azóta fával fűtünk,a gázt csak főzni,zuhanyozni és mosogatni használjuk.A héten csütörtökön megyünk a szakértői ellenőrzésre és már görcsöl a gyomrom,éjjel nem alszom,mert nem elég a devizahitel,ezek most még jól megbüntetnek azért,amit nem követtünk el.Hozzáteszem még,hogy annak idején a kazánház /ami régen istálló volt/ földes volt,mi betonoztuk,önhibánkn kívül véletlen megütődhetett,elég sokat volt benne pakolva.Mért mindig azt büntetik,aki nem csinált semmit,aki pedig tényleg elkövet valamit,lehet,hogy lefizeti őket?Hogyan ússzák meg azok?Ha minket is megbüntetnek miből fizetünk?Már így is mire mindent kifizetünk 12000 FT marad.Nem lehet ezek ellen valami pertársaságot összehozni és végre valamit tenni?Meddig mehet ez így tovább?Miért mindig a becsületes embereken akarnak ütni mégegyet?Segítsen valaki!!!!!
Köszönettel! Bedő Imréné
Elek Nagy, 2011. szeptember 30. - péntek 13:41
„A jelenlegi jogszabályi háttér és szolgáltatói üzletszabályzat nem zárja ki az ártatlan fogyasztók megvádolásának lehetőségét”
„Regényt lehetne szerkeszteni abból a számtalan esetből, amelyekben azzal vádolja meg fogyasztóit a Tigáz gázszolgáltató, hogy "szabálytalan gázvételezést" folytatnak.”
„Az interneten nem kell sokáig böngészni, hogy számtalan „károsultat” találjunk, akik váltig állítják, nem manipulálták az órát azonban kiszolgáltatott helyzetbe kerültek, a kötbértartozás összege illetve várható szankció, a gázelzárás miatt. „
„Folyamatosan érkeznek hozzánk ilyen panaszok, viszonylag nagy számban, amin mi magunk is egyébként meglepődünk, hiszen nem létezik, hogy ilyen sokan mágnesezik az órájukat otthon – nyilatkozta Morvai Gábor.”
„Az elmúlt napokban egymásnak adják az ajtót a kétségbe esett emberek a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesületének (FOME) debreceni tanácsadó irodájában, mondta az Indexnek Morvai Gábor az iroda jogásza.”
„Tekintettel arra, hogy a jelenlegi jogszabályi háttér és szolgáltatói üzletszabályzat nem zárja ki az ártatlan fogyasztók megvádolásának lehetőségét, engedtessék meg egy másik irányú feltevés: ha a szabálytalan vételezésre utaló bármilyen apró jel észlelésében és jegyzőkönyvi rögzítésében anyagilag érdekeltek a szolgáltató munkatársai, akkor sajnos nem lehet kizárni azt sem, hogy a fogyasztók esetlegesen rosszhiszemű eljárás áldozatává válhatnak.”
Az utóbbi időben egyre több, hasonló tartalmú újságcikk jelenik meg.
Úgy tűnik, hogy ma, Magyarországon bárki és bármikor hasonló helyzetbe kerülhet, a szolgáltató állítását –tekintettel arra, hogy a hatályos jogszabályok - a fenti újságcikk részlet szerint- nem a fogyasztó, hanem a profitérdekelt, multinacionális szolgáltató érdekeit védik- szinte lehetetlen megcáfolni.
Sajnos a szabályozó hatóságok sem lépnek fel kellő hatékonysággal a fogyasztók védelme érdekében.
Éppen ezért fontos, hogy tudja nincs egyedül. Az utóbbi időben Önön kívül egyre több jogkövető, tisztességes fogyasztót rágalmazott meg alaptalanul a profitérdekelt, multinacionális szolgáltató. A szolgáltató tisztességtelen eljárása elérte azt a határt, amikor már nemcsak a fogyasztók, hanem kisvárosok polgármesterei is panaszt tettek a településükön tapasztalható, szolgáltatói jogsértések miatt, sőt 2011.09.30-án, Nyíregyházán a TIGÁZ Ügyfélszolgálata előtt demonstrációra is sorkerült.
Az alábbiakban néhány olyan linket sorolunk fel, ahol további, a TIGÁZ aggályos eljárásával foglalkozó cikket, illetve alaptalanul megrágalmazott fogyasztói hozzászólásokat talál.
Áldozattá válás esetén talán tudja hasznosítani az itt található információkat.
http://www.fome.hu/hirek/214/http://index.hu/gazdasag/magyar/2011/07/27/erdekes_modszerekkel_uldozi_a_gaztolvajokat_a_tigaz/http://www.fn.hu/belfold/20110913/tigaz/http://www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=399049http://www.torokbalintiujsag.hu/archivum/2010-januar/341-truekkoes-tigazhttp://www.dehir.hu/debrecen/debreceni-hirek/2011/02/28/154929/vitatott-leszerelesek-sokan-allitjak-hogy-nem-csaltak/http://www.nyiregyhazinaplo.hu/index.php/naplo-cikkek/10808-tisztelt-szerkesztseghttp://www.szon.hu/ujfeherto/szigoritasok-a-fiatalok-vedelmeben-ujfeherton/1788158http://www.akontroll.hu/bel1.php?ssz=650http://www.akontroll.hu/bel1.php?ssz=424
Ezen túlmenően a HÍR TV-ben, 2011.09.20-án, 18 óra 20-kor, a Panaszkönyv c. műsorban szintén a TIGÁZ félmilliós kötbéres ügyeivel foglalkoztak azzal, hogy ezt megelőzően más TV csatornák is próbáltak utána járni a szolgáltató aggályos eljárásainak. Az alábbi linken megnézhető a Hír Tv. 2011.09.20-i Panaszkönyv c. műsora, amelyben kb. a 10. perctől a Tigáz aggályos eljárása volt a téma.
http://www.hirtv.hu/?…
További cikkek jelentek meg a Metropol országos napilap olvasói vélemények rovatában.
Érdekes eseteket és használható tanácsokat lehet olvasni TIGÁZ ügyben a
http://www.pertarskereso.hu/panaszok/merooramagnesezessel-vadolnak/ valamint a
http://www.jogiforum.hu/forum/31/11407.11.0
illetve szintén érdekes panaszlevél mintákat lehet találni a
http://www.torokbalintiujsag.hu/archivum/2010-januar/341-truekkoes-tigaz
oldalakon.
Ha van hasonló helyzetbe került ismerőse juttassa el hozzá is ezen levelet. Már az a tudat is sokat enyhíthet a kiszolgáltatottság érzésén, hogy nincs egyedül és talán talál benne olyan információt is ami segítséget jelenhet a szolgáltatóval fennálló jogvita megoldásában.
ellenőrzés, 2011. augusztus 21. - vasárnap 15:00
A NET-en megjelenő fogyasztói panaszok csak a jéghegy csúcsa. Erre nem ártana oda figyelni az illetékes, ellenőrző, felügyeletet ellátó hatóságoknak is.
ellenőrzés, 2011. augusztus 21. - vasárnap 14:04
Mivel tudja bizonyítani a szolgáltató, hogy a leszerelés okát képező hibák (karcolás, mágnesesség, stb.) nem álltak fenn már a mérőeszközök felszerelésekor is? Elvégezték ugyan azokat a vizsgálatokat felszerelés előtt is, amelyeket utólag végeznek?
Nem végeztek semmilyen előzetes elle4nőrzést, vizsgálatot, ilyenekre nem is hiovatkoznak. Most pedig fiktív fogyasztói hibák alapján minél több pénz beszedésére törekednek a - valóban magas? - hálózati veszteségeik miatt. A hatóságok pedig - számomra úgy tűnik - semmilyen vizsgálódást nem végeznek ez ügyben, hogy végül is mi van a tömeges fogyasztói panaszok hátterében? Mintha a fogyasztók érdekeinek védelme csak másodrendű feladat lenne a monopol szervezetek érdekvédelme után.
segítő, 2011. július 08. - péntek 09:43
Gázóra leszerelés!!! Abban az esetben, ha a fogyasztónak határozott meggyőződése, hogy a gázmérőjét semmilyen tekintetben nem befolyásolta, nem piszkálta, nem akadályozta a működését, nem nyitotta ki a számláló szerkezetet, nem szedte ki, nem cserélte ki a gázmérő felszerelésekor meglévő plombáit, stb., érdemes a jogos érdekeinek védelmében fellépni. Ha semmi ilyennel nem próbálkozott, célszerű a bírósági polgári eljárások által biztosított előzetes igazságügyi szakértői bizonyítást kezdeményezni a település szerint illetékes helyi bíróságnál igazának bizonyítására, adott esetben a fizetési igény elutasítására, vagy gázszolgáltató részére már befizetett pénzének a visszaszerzésére. A szakszerűség érdekében nem árt ilyen esetben ügyvéd közreműködését is igénybe venni. Az ügyvéd igazságügyi szakértői névjegyzékből keres olyan szakértőt (földgáz elosztás, földgázszolgáltatás), aki jogosult ilyen szakvéleményt készíteni, illetve elkészíti a szükséges bírósági beadványokat is.
VR, 2008. december 09. - kedd 22:32
Mi is majdnem így jártunk! Az örökölt házat kiadtuk albérletbe egy távoli ismerősnek, igen jutányos áron. Egy ideig semmi gond nem volt, de fél év után kezdődtek a gondok! Először kifizetetlen számlák, majd már a lakbért sem fizette. Nagy nehezen sikerült kirakni a házból. Apám átnézte a házat, számlákat, mérőket. Ekkor vette észre, hogy a gázóra számlálója eláll a burkolattól. Simán lefeszegették, hogy ne mérjen, majd visszatették. Megoldás: visszaragasztotta loctit ragasztóval. Majd kért egy vizsgálatot, hogy rossz az óra, cseréljék ki. Kicserélték. A vizsgálati jegyzőkönyv szerint az óra hibátlan, és jól mér! Szerencsénk volt!
piallo, 2008. július 25. - péntek 17:32
Nekünk hasonló helyzetért több mint 400ezret kellett fizetni az általuk becsült fogyasztás és a befizetett különbségeként, úgy hogy tudták a gázórát az előző tulajdonos piszkálta meg. Ha azt is ránk verik nem úsztuk volna meg 1 millió alatt (állítólag) Közben a gázszámlát fizettük és nem feltűnően kevés összeget
"Lajos pénzszűkébe került és egymillió forintos hitelszerződést írt alá a GVH által már elmarasztalt Euromobilien Hungary Kft.-vel. Az ügyintéző kérésére befizetett hetvenezer forintját viszont már a szerződés felmondása után nem kapta vissza. "
"Mónika problémája akár az egész ország problémája is lehetne. Másfél éves állástalanság után épp kezdene egyenesbe jönni a család, csupán a behajtó cégek munkatársai írogatnak sms-t este kilenc után. "
Szóljon hozzá: