A fogyasztóvédők szeme láttára szolgálta ki a láthatóan gyerek vendéget cigarettával és barackpálinkával az egyik vendéglős, aki ráadásul nyugtát sem adott.
Az eladónak tudnia kell...
A fogyasztóvédelmi hatóságok álláspontja szerint a vonatkozó szabályok
előírják, hogy alkoholtartalmú ital, vagy dohánytermék kiszolgálása esetén
az eladónak kötelessége meggyőződni a vásárló életkoráról. Sok
esetben az fiatalkorúság ténye "ránézésre" is biztosan megállapítható.
Amennyiben a kereskedőnek az életkor hiteles ellenőrzésére valamilyen
okból nincs lehetősége - ugyanis nincs joga elkérni a személyi igazolványt -,
akkor meg kell tagadnia a kiszolgálást. Ha felnőtt veszi meg az
alkoholt, és odadja a kis-, illetve fiatalkorúnak, akkor elsősorban a felnőtt a
felelős.
Regionális ellenőrzések, bírságok
A Hajdú-bihari Napló arról számolt be, hogy az Észak-alföldi Régió
harminckilenc településén összesen százhuszonhat kereskedelmi és vendéglátó
helyet ellenőriztek a fogyasztóvédők áprilisban úgy, hogy a próbavásárlásokba
fiatalkorúakat is bevontak.
Jeney Géza regionális fogyasztóvédelmi igazgató szerint a tapasztalatok
rosszak: Debrecenben például a felkeresett hat nonstop, illetve késő éjjelig
nyitva tartó üzlet mindegyikébenkiszolgálták a
fiatalkorúakat, akik cigarettát és alkoholt (próba)vásároltak. A
szabálytalanságokért összesen 13,3 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot,
négymillió forint reklám-felügyeleti bírságot és ötvenezer forint szabálysértési
bírságot szabtak ki.
Forrás: szoljon.hu
A napokban Észak-Magyarországon is folytak ellenőrzések. A
vizsgált kilencvennyolc üzlet közül negyvenháromban szolgálták ki a
próbavásárlást végző fiatalkorúakat. Ez azt jelenti, hogy az
ellenőrzött boltok negyvennégy százalékában sértették meg az
előírásokat.
Pintér István, az Észak-magyarországi Fogyasztóvédelmi Igazgatóság vezetője
elmondta, hogy az akció során huszonegy olyan üzletet is ellenőriztek,
amelyben tizennyolc éven aluliak már korábban is vásárolhattak szeszesitalt
vagy dohányárut. Ezek közül négy egységben újra kiszolgálták a fiatalokat.
Ugyanakkor a hetvenhét első alkalommal ellenőrzött üzlet
közül harminckilenc eladója vétett a szabályok ellen, ami ez utóbbi
esetben ötven százalékos arányt jelent. Mindezek alapján összesen közel
hatmillió forintnyi fogyasztóvédelmi és szabálysértési bírságot róttak ki az
üzlettulajdonosokra.
Állandó probléma
Budapesten sem jobb a helyzet. Számos panasz érkezik a
Fogyasztókhoz ebben a témakörben. Olvasónk egy, a Thököly úton található
közértben szerzett tapasztalatairól számol be :
"Több ízben voltam
már tanúja fiatalkorú kiszolgálásának. Legutóbb egy tizenhat év körüli
fiatalember sietett órára (barátjával folytatott beszélgetéséből tudom, hogy
középiskolai tanuló volt), ám előtte megvette a dobozos sört, amely vásárlásakor
senki sem szólt, senki sem kérte a személyi igazolványát, senki sem közölte
vele, hogy nem szolgálhatják ki."
A fenti esetekből leszűrhető, hogy a kereskedők és a vendéglátók többsége még
nem veszi komolyan a vonatkozó szabályozásokat. A folyamatos fogyasztóvédelmi
ellenőrzések és bírságok lassan ugyan, de változtathatnak ezen.
Hol reklamáljunk?
Ha ilyen esetet látunk, érdemes először a "bűnös" vendéglátóhelyen, vagy
boltban megtalálható Vásárlók könyvét használni, hogy panaszunknak nyoma maradjon.
Amennyiben a tapasztalt visszaélést levélben (vagy e-mailben) is be kívánjuk
jelenteni, a regionális fogyasztóvédelemi igazgatóságnál, vagy Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnál (NFH) tehetünk panaszt.
A fiatalkorú személyt alkohollal és
dohányáruval kiszolgáló eladó a következő jogszabályokat sérti meg:
- A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek
fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999. évi XLII. törvény
5. § (2)-(3) bekezdései, -A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény 5.
§ (7) bekezdése.
Én már a törvény megjelenésekor is szkeptikus voltam!
Tegye fel a kezét az, akit a szülei gyermekkorában egyszer sem küldtek le a boltba cigarettáért, vagy italért!
Tipikus, betarthatatlan jogszabály!
Óvatos, 2008. május 20. - kedd 09:04
A japcsik már ebben is előbbre tartanak, ember sem kell hozzá, aki megszeghetné az előírásokat:
"Ráncokat számlál és bőrpetyhüdtséget vizslat az a cigarettakiadó automata, amelyet Japánban fejlesztenek ki, hogy kiszűrjék a kiskorú vásárlókat."
"A törvény szerint júliustól a gépek üzemeltetői büntethetők, ha masináik kiszolgálnak fiatalkorút. A szigetországban dohánytermék csakis húsz éven felülieknek adható el.
A korbecslésre képes gép arcelemző technológia révén dönti el, hogy gyanús-e a vevő. Ha igen, kéri a személyi igazolványát. A "pofavizitszoftvert" százezer ember arcképe alapján fejlesztették ki, a szarkalábszámláláson és szemtáska- elemzésen túl az arc csontszerkezetét is kiértékeli.
Japánban 570 ezer cigarettaautomata van. 2004-ben - egy akkori felmérés szerint - a 17-18 éves fiúk tizennégy, a lányok négy százaléka dohányzott naponta. Azóta valamelyest csökkent a fiatalkorú füstölők aránya."
"Lajos pénzszűkébe került és egymillió forintos hitelszerződést írt alá a GVH által már elmarasztalt Euromobilien Hungary Kft.-vel. Az ügyintéző kérésére befizetett hetvenezer forintját viszont már a szerződés felmondása után nem kapta vissza. "
"Mónika problémája akár az egész ország problémája is lehetne. Másfél éves állástalanság után épp kezdene egyenesbe jönni a család, csupán a behajtó cégek munkatársai írogatnak sms-t este kilenc után. "
Szóljon hozzá: