Olcsó és drága szörpök
Felkerestünk hét, különböző áruházlánchoz tartozó élelmiszerboltot, feltérképezendő, hányféle szörp kapható, mi mindent tartalmaznak azok, és hol találhatjuk meg legolcsóbban kedvencünket. Szörpmustránk során közel két tucat, különböző márkanévre hallgató szörppel találkoztunk, melyek tizenegy gyártótól vagy forgalmazótól származnak.
Legolcsóbb mindenütt a Nagymama Szörpje volt. Százforintos literárért azonban csak a nevében kapunk szörpöt, a lé ugyanis sosem látott gyümölcsöt. Aromával és színezékkel turbózott, édesített víz csupán, amit annak rendje módja szerint, mesterséges sűrítőanyaggal tettek a szörphöz hasonló állagúvá. A Tescóban mégis azt tapasztaltuk, hogy többen kartonszámra viszik haza. Kérdésünkre egy huszonéves pár határozottan kiállt a szörp mellett, mondván, kedvencük a meggy, ők csak ezt isszák. Általában véve úgy tapasztaltuk, hogy a 125-195 forintos literáron kapható, két literes, műanyagflakonos szörpök hasonló műanyagkeverékek, igaz, a háromszáz forintos, CBA-s szörp is ebbe a kategóriába tartozik. A legolcsóbb gyümölcstartalmú (tízszázalékos) szörp a Lidl-ben kapható Siti málna volt, 330 forintos literáron.
|
|
|
Magyar fölény a szörppiacon |
Az egyik nagy hazai szörpgyártó, a pölöskei Bognár Szörp többféle minőségű nedűt gyárt. Legismertebb a Pölöskei márka, ebből hagyományos és prémiumváltozatot egyaránt találunk. A kettő közötti különbség leginkább az árban mutatkozott. A 365 és 520 forint közti literáron kapható normál szörp 33 százalékos gyümölcstartalmú, a prémiumváltozat pedig negyven százalékos. Normál típusú legolcsóbban a Sparban található, két literes flakonos kiszerelésben, legdrágábban pedig a Tescóban, ez a félliteres, petpalackos. A prémiumváltozat literenkénti ára már 940 forint a Tescóban. A gyümölcstartalmon kívül további különbség csak annyi volt, hogy utóbbiban nincsen tartósítószer, aroma és színezék azonban közel annyi, mint az olcsóbb márkában. Mindkettő Pölöskén kitermelt ásványvízből készül. A Bognár Szörp gyártja a Tesco Gazdaságos, a CBA-s, az Auchan márkás Jenny és a Fruit Star névre hallgató szörpöket is. Ezek közül azonban egyet sem kínálnak visszaváltható üvegben.
|
|
|
Melyik a környezettudatos szörp? | E tekintetben a Piroska már előrébb tart. A szintén hazai Szikrai Borászati Kft. közismert márkáját ugyanis visszaváltható, 0,7 literes üvegben forgalmazzák. A Piroska szintén egyharmadrészt gyümölcstartalmú, narancsszörpje rostokat is tartalmaz. Legolcsóbban az Auchan-ban láttuk, 540 forintos literáron. Tartósítószer nincs benne, színezékek azonban igen.
|
Név |
ÁR/liter |
Hol |
Méret |
Gyártó / Forgalmazó |
| Pölöskei Jaffa |
520 |
Tesco |
0,5 l |
Bognár Szörp |
| Pölöskei Jaffa |
365 |
Spar |
2 l |
Bognár Szörp |
| Pölöskei Málna |
520 |
Tesco |
0,5 l |
Bognár Szörp |
| Pölöskei Málna |
365 |
Spar |
2 l |
Bognár Szörp |
| Pölöskei Szőlő |
520 |
Tesco |
0,5 l |
Bognár Szörp |
| Pölöskei Szőlő |
365 |
Spar |
2 l |
Bognár Szörp |
| Pölöskei Prémium Jaffa |
940 |
Tesco |
0,5 l |
Bognár Szörp |
| Pölöskei Prémium Szamóca |
940 |
Tesco |
0,5 l |
Bognár Szörp |
| Pölöskei Prémium Málna |
940 |
Tesco |
0,5 l |
Bognár Szörp |
| Pölöskei Prémium Bodza |
940 |
Tesco |
0,5 l |
Bognár Szörp |
| Piroska Narancs |
640 |
Tesco |
0,7 l |
Szikszai Borászati Kft. |
| Piroska Narancs |
540 |
Auchan |
0,7 l |
Szikszai Borászati Kft. |
| Piroska Narancs |
700 |
Spar |
0,7 l |
Szikszai Borászati Kft. |
| Piroska Szamóca |
640 |
Tesco |
0,7 l |
Szikszai Borászati Kft. |
| Piroska Szamóca |
540 |
Auchan |
0,7 l |
Szikszai Borászati Kft. |
| Piroska Szamóca |
700 |
Spar |
0,7 l |
Szikszai Borászati Kft. |
| Piroska Málna |
640 |
Tesco |
0,7 l |
Szikszai Borászati Kft. |
| Piroska Málna |
540 |
Auchan |
0,7 l |
Szikszai Borászati Kft. |
| Piroska Málna |
700 |
Spar |
0,7 l |
Szikszai Borászati Kft. |
| Piroska Bodza |
640 |
Tesco |
0,7 l |
Szikszai Borászati Kft. |
| Piroska Bodza |
540 |
Auchan |
0,7 l |
Szikszai Borászati Kft. |
| Piroska Bodza |
700 |
Spar |
0,7 l |
Szikszai Borászati Kft. |
| Piroska Csipke |
600 |
Auchan |
0,7 l |
Szikszai Borászati Kft. |
| YO Szamóca |
930 |
Auchan |
0,7 l |
Eckes-Granini Ausztria |
| YO Szamóca |
1040 |
Tesco |
0,7 l |
Eckes-Granini Ausztria |
| YO Szamóca |
1185 |
Spar |
0,7 l |
Eckes-Granini Ausztria |
| YO Vegyes Erdei Gyümölcs |
1040 |
Tesco |
0,7 l |
Eckes-Granini Ausztria |
| YO Vegyes Erdei Gyümölcs |
930 |
Auchan |
0,7 l |
Eckes-Granini Ausztria |
| YO Vegyes Erdei Gyümölcs |
1185 |
Spar |
0,7 l |
Eckes-Granini Ausztria |
| YO Málna |
1040 |
Tesco |
0,7 l |
Eckes-Granini Ausztria |
| YO Málna |
930 |
Auchan |
0,7 l |
Eckes-Granini Ausztria |
| YO Málna |
1185 |
Spar |
0,7 l |
Eckes-Granini Ausztria |
| Tesco Gazdaságos Narancs |
115 |
Tesco |
2 l |
Bognár Szörp |
| Tesco Gazdaságos Meggy |
115 |
Tesco |
2 l |
Bognár Szörp |
| Nagymama Szörpje Fehér szőlő |
110 |
Tesco |
1 l |
Forgalmazó: Viniqum Kft. |
| Nagymama Szörpje Fehér szőlő |
110 |
Auchan |
1 l |
Forgalmazó: Viniqum Kft. |
| Nagymama Szörpje Málna |
110 |
Auchan |
1 l |
Forgalmazó: Viniqum Kft. |
| Nagymama Szörpje Málna |
110 |
Tesco |
1 l |
Forgalmazó: Viniqum Kft. |
| Nagymama Szörpje Meggy |
110 |
Auchan |
1 l |
Forgalmazó: Viniqum Kft. |
| Nagymama Szörpje Meggy |
110 |
Tesco |
1 l |
Forgalmazó: Viniqum Kft. |
| Fizzi Narancs |
235 |
Tesco |
1 l |
Forgalmazó: Viniqum Kft. |
| Fizzi Erdei Szamóca |
235 |
Tesco |
1 l |
Forgalmazó: Viniqum Kft. |
| Fizzi Fekete áfonya |
235 |
Tesco |
1 l |
Forgalmazó: Viniqum Kft. |
| Fizzi Gyömbér |
235 |
Tesco |
1 l |
Forgalmazó: Viniqum Kft. |
| Fruit Star Málna |
330 |
Tesco |
1 l |
Bognár Szörp |
| Fruit Star Feketeribizli |
475 |
Tesco |
1,5 l |
Bognár Szörp |
| Fruit Star Cseresznye |
475 |
Tesco |
1 l |
Bognár Szörp |
| Fruit Star Bodza |
390 |
Tesco |
1 l |
Bognár Szörp |
| Fruit Star Csökk. Energ. Málna |
390 |
Tesco |
2 l |
Bognár Szörp |
| Norbi Update Almaszörp L-Carnitinnel |
1200 |
Tesco |
0,5 l |
Forgalmazó:Virgintrade Kft. |
| Mambo Light Narancs |
280 |
Plus |
1,5 l |
EU, Forgalmazó: Plus |
| Mambo Light Málna |
280 |
Plus |
1,5 l |
EU, Forgalmazó: Plus |
| Mambo Málna |
600 |
Plus |
0,7 l |
EU, Forgalmazó: Plus |
| Vitamor Málna |
155 |
Auchan |
2 l |
EU, Forgalmazó: Plus |
| Vitamor Erdei Vegyesgyümölcs |
155 |
Auchan |
2 l |
EU, Forgalmazó: Plus |
| Vitamor Narancs |
155 |
Auchan |
2 l |
EU, Forgalmazó: Plus |
| Fino Málna |
670 |
Auchan |
0,5 l |
Szikszai Borászati Kft. |
| Fino Família Diabetikus Málna |
640 |
Auchan |
0,5 l |
Szikszai Borászati Kft. |
| Fino Família Diabetikus Narancs |
640 |
Auchan |
0,5 l |
Szikszai Borászati Kft. |
| Jenny Csökkentett Energiatartalmú Málna |
140 |
Auchan |
2 l |
Bognár Szörp |
| Jenny Csökkentett Energiatartalmú Jaffa |
140 |
Auchan |
2 l |
Bognár Szörp |
| Jenny Csökkentett Energiatartalmú Szamóca |
140 |
Auchan |
2 l |
Bognár Szörp |
| Jenny Premium Málna |
430 |
Auchan |
0,5 l |
Bognár Szörp |
| Jenny Premium Jaffa |
430 |
Auchan |
0,5 l |
Bognár Szörp |
| Jenny Premium Szamóca |
430 |
Auchan |
0,5 l |
Bognár Szörp |
| Jenny Diabetikus Málna |
400 |
Auchan |
0,5 l |
Bognár Szörp |
| Jenny Diabetikus Narancs |
400 |
Auchan |
0,5 l |
Bognár Szörp |
| Márka Narancs |
330 |
Auchan |
1,5 l |
Promontorbor Zrt. |
| Márka Meggy |
330 |
Auchan |
1,5 l |
Promontorbor Zrt. |
| Siti Málna |
330 |
Lidl |
1,5 l |
Ausztria, Forgalmazó: Lidl |
| Deep Feketeribizli-Citrom |
400 |
Lidl |
1 l |
Ausztria, Forgalmazó: Lidl |
| Málna ízű |
125 |
Lidl |
2 l |
Forg: Pet-Form kft. |
| Narancs ízű |
125 |
Lidl |
2 l |
Forg: Pet-Form kft. |
| Sunny Days Málna |
125 |
Penny Market |
2 l |
H+D Kft. |
| Sunny Days Meggy |
125 |
Penny Market |
2 l |
H+D Kft. |
| Sunny Days Narancs |
125 |
Penny Market |
2 l |
H+D Kft. |
| Sunny Days Premium |
370 |
Penny Market |
1 l |
H+D Kft. |
| Málna ízű |
145 |
Spar |
2 l |
H+D Kft. |
| Narancs ízű |
145 |
Spar |
2 l |
H+D Kft. |
| CBA Narancs |
300 |
CBA |
1 l |
Bognár Szörp |
| CBA Málna |
300 |
CBA |
1 l |
Bognár Szörp |
| CBA Szamóca |
300 |
CBA |
1 l |
Bognár Szörp |
| Szobi Alma |
780 |
CBA |
0,5 l |
Szobi Szörp |
| Bodzaszörp Mézzel |
~1450 |
CBA |
520 G |
Sotex Kft. |
| Almaszörp Mézzel |
~1450 |
CBA |
520 G |
Sotex Kft. |
|
|
Vizsgálódásunk során úgy tapasztaltuk, hogy szörpfronton abszolút magyar fölény tapasztalható. Összesen háromféle, az EU-ból származó nedűvel találkoztunk. Közülük csak az osztrák YO-t árulják több helyen is (a másik kettő a Plus és Lidl saját szörpje). A 0,7 literes üvegben kapható szörp most a Tescóban a legolcsóbb, akciósan hatszáz forint (860 forint/liter) az ára, egyébként 930 forintos (Auchan) és 1185 forintos (Spar) literáron kapható. Drágasága azonban nem jelenti azt, hogy ennyivel jobb is volna magyar társainál, hiszen mindössze húsz százalék gyümölcsöt tartalmaz. Igaz, sem tartósító, sem mesterséges színezék nem található benne.
A második legdrágább szörp a Norbi-féle Update alma volt, 1200 forint/l áron. A 47,2g/1000 g almasűrítmény-tartalom kiemelkedő ugyan, ám meglepő módon ez a szörp is tartalmaz ötféle E betűst az aszkorbinsav (C-vitamin) és az L-Carnitin mellett. (Utóbbi hasznát lásd itt.)
|
|
|
Harminchárom százalék gyümölcstartalom | A CBA-ban egy különlegességre is rábukkantunk. Ez a Sotex Kft. által gyártott mézes szörp, amit nagyon takaros, textildíszítésű kupakkal zártak le és megkapta a „kiváló magyar termék” címet is. Harminchárom százalék gyümölcsöt és négy százalék mézet tartalmaz, nincs benne tartósító és színezék (aroma viszont igen). Ez volt a legdrágább, általunk fellelt szörp: literenkénti ára 1450 forint körül van (az 520 grammos(!) üveg 720 forintba kerül).
|
0, 2011-09-12 10:51:00+02
"Valerio telefonon rendelt kocsit Taxi 4-től, de a késve érkező taxis autójába mások szálltak be, mert a sofőr nem emlékezett a rendelő nevére. "
Nem emlékszik utasai nevére a Taxi4
0, 2011-08-10 15:37:56+02
"Lajos pénzszűkébe került és egymillió forintos hitelszerződést írt alá a GVH által már elmarasztalt Euromobilien Hungary Kft.-vel. Az ügyintéző kérésére befizetett hetvenezer forintját viszont már a szerződés felmondása után nem kapta vissza. "
Nem utal vissza pénzt az Euromobilien Hungary
1222, 2011-08-02 11:21:00+02
"Mónika problémája akár az egész ország problémája is lehetne. Másfél éves állástalanság után épp kezdene egyenesbe jönni a család, csupán a behajtó cégek munkatársai írogatnak sms-t este kilenc után. "
Behajtó cégek és a család
Torony
Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder...
|
Szóljon hozzá: