Tisztességtelen szerződési feltétel nem jelent kötelezettséget a szerződő felekre nézve, akkor sem, ha a szerződést aláírásukkal hitelesítették!
hirdetés
Olvasónk a következő panasszal fordult szerkesztőségünkhöz:
„Vásároltam az Ökonet Kft-től egy víztisztítót. A termék jöl működik, de az ötféle szúrót (sópatront) minimum évente rendszeresen cserélni kell. Az Ökonet szabályzata szerint csak akkor vásárolhatok nála, ha félévente legalább egy terméket veszek tőlük. Valahogy elfelejtettem venni az elmúlt hat hónapban tőlük (valószínű nem volt szükségem a termékeikből semmire), most kizártak a vásárlási lehetőségből. Itt állok egy 140 ezer forintos víztisztítóval, de nem használható, mert a kereskedője nem hajlandó nekem eladni szűrőt hozzá! Mit tehetek?”
A fogyasztói panaszban megnevezett cég szabályzatát nem ismerem. Nem tudjuk azt sem, hogy ön milyen körülmények között kötött szerződést, illetve kap-e valamilyen előnyt cserébe azért, hogy félévente vásárlási kötelezettség terheli az adott cég termékeiből.
Az egyoldalú előny kikötése (ha az ügyletből csak a kereskedőnek származik előnye) ugyanis tisztességtelen lehet. A részletek ismeretének hiányában is felhívnám figyelmét a tisztességtelen szerződési feltételekre, ugyanis a jogszabályok védelmet nyújtanak a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen magatartásokkal szemben, legyen az tisztességtelen szerződési feltétel vagy kereskedelmi gyakorlat.
Tisztességtelen feltételnek számít például, ha a szerződés úgy rendelkezik, hogy csak olyan árut vesznek vissza, amelyiknek sértetlen a csomagolása. Addig nem tudhatjuk, hogy hibás-e a termék, amíg ki nem csomagoltuk.
A vásárláshoz szükséges, jelentős információt az eladónak egyértelműen kell közölnie velünk! A homályos, érthetetlen megjelenítés egyenértékű a tájékoztatás elmulasztásával.
Jogszabály sorolja fel azokat az állításokat, amelyek minden esetben tisztességtelennek minősülnek: - Ingyenes ajánlat látszatának keltése: A termék „ingyenes”, „díjtalan”, „térítésmentes”, vagy hasonló jelzőkkel való leírása, ha bármit fizetnünk kell a szállítás költsége mellett. - Gyógyító hatással kapcsolatos valótlan állítások: Azt állítani, hogy a termékkel gyógyíthatók a betegségek vagy allergiás panaszok, amennyiben a terméknek ilyen hatása nincs. - „Teljes végkiárusítás!” Annak valótlan állítása, hogy a kereskedő felhagy a tevékenységével vagy üzlethelyiséget változtat. - „Csak önnek!” Jogszabály által biztosított jogainkra (például kijavítás, vagy csere-jogosultság) vonatkozóan olyan látszat keltése, mintha az a kereskedő különleges ajánlata, és nem a jogszabály által rendelt kötelezettsége lenne. - „Különleges ajánlat, csak ma!” A kereskedő hamis állítása azonnali döntéshozatalra való kényszerítésünket célozza, miszerint a termék csak korlátozott ideig kapható. - Csalogató reklám: Felhívás a termék megvásárlására, ha a kereskedő tudja, hogy az értékesítéshez a várható igénynek megfelelő készlet nem áll rendelkezésre. - „Nyeremény!” Gyanakodjon, ha reklámszórólapot kap, amely szerint „ön ingyen könyvet nyert!”. Tisztességtelen, ha valamit vásárolnia kell ahhoz, hogy igényt tarthasson „ingyen” nyereményére. - „Menj és vedd meg!” Gyermekek közvetlen felszólítása egy termék megvásárlására, vagy arra, hogy győzzék meg szüleiket a termék megvásárlásáról.
Jó, ha tudja, hogy a fogyasztóvédelmi civil szervezetek is jogosultak közérdekű kereset indítására, amennyiben a jogszabályba ütköző tevékenység a fogyasztók széles körét érinti vagy jelentős nagyságú hátrányt okoz.
A megtévesztő kereskedelmi gyakorlatokon kívül az agresszív eladási technikák (zaklatás, kényszerítés, ideértve a fizikai kényszert) is tiltottak. Ha ilyennel találkozik, jelezze a hatóságoknak vagy a fogyasztóvédelmi civil szervezeteknek.
dr. Baran Alexandra Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület jogi tanácsadó
Mikor tisztességtelen egy szerződés. Az esetek 99%-ában!
Várhalmi László, 2008. április 16. - szerda 20:32
T. FOGYASZTÓVÉDELEM
Jogi tanácsot kérnék a következő ügyben:
Elkövettem azt a könnyelműséget, hogy egy utaztatással egybekötött árubemutatón egy takarítógépet vettem, melynek ára 279990 Ft.
Helyben lefizettem 2000 ft foglalót, majd 3 hétre rá törlesztési előleg címén 48000 Ft-ot, majd otthon olvastam csak el, hogy a helyszíni szóban elmondott információval ellentétben nem 12%-os kamatra, hanem 45,5 %-os kamatra adják a 24 havi törlesztési lehetőséget, havi 13770 ft-os részletekben. Mivel a szerződés lehetővé teszi az egy összegben való kifizetést, ezért írtam A BECK-CREDIT cégnek (9028, Győr, Régi Veszprémi út 14-16) e tárgyban egy kérelmet, hogy a lehetőséget biztosítsák, azonban azt válaszolták, hogy kezelési költségnek felszámítanak 15 %-ot, ami 41660 ft.Szerintem ez jogtalan lépés, még akkor is, ha a gyanútlanul aláírt szerződés egyáltalán nem egyértelműen ezt tartalmazza, ugyanis a részletekben való kölcsön törlesztést nem vesszük igénybe, tehát nincs mit kezelni.
A kérdésemhez elküldöm Önöknek a szerződések szkennelt képeit. Jól látható, hogy első törlesztő részletként befizettem 48000 Ft-ot, majd a BECK ezt átértelmezte kezelési költségnek, így 15%-os burkolt áremelést hajtott végre, ami - ha a 24 havi törlesztéses konstrukciór vettem volna igénybe, 60%-os kamatnak felelne meg.
Kérdésem Önökhöz, jogos-e ez a lépése a BECK CREDIT cégnek?
Szíves válaszukat várva:
Tisztelettel: Várhalmi László
"Lajos pénzszűkébe került és egymillió forintos hitelszerződést írt alá a GVH által már elmarasztalt Euromobilien Hungary Kft.-vel. Az ügyintéző kérésére befizetett hetvenezer forintját viszont már a szerződés felmondása után nem kapta vissza. "
"Mónika problémája akár az egész ország problémája is lehetne. Másfél éves állástalanság után épp kezdene egyenesbe jönni a család, csupán a behajtó cégek munkatársai írogatnak sms-t este kilenc után. "
Szóljon hozzá: