Egyre kevesebb a visszaváltható üvegben forgalmazott termék, a fogyasztóvédelmi fórumokon pedig egymást érik a panaszos levelek: nem veszik vissza, kevesebbért veszik vissza, csak akkor veszik vissza, ha... Érvek és ellenérvek az elsorvasztott betétdíjas rendszer mellett és ellen; mit tehetünk mi, és mit (nem) tesznek fizetett döntéshozóink a mainál környezettudatosabb betétrendszerért?

Piacgazdaság/környezettudatosság

Míg a kilencvenes évek elején az üzletekben kapható italok nyolcvan százaléka még visszaváltható üvegekben volt, mára alig tizenöt százalékra tehető a betétes üvegek, illetve műanyagpalackok aránya. A rendszerváltás előtti gyakorlatot elsősorban a hiánygazdaság éltette. Az üvegek mellett más csomagolóanyagok is betétdíjasok voltak, például a raklapok, gyűjtőkarton-csomagolások, vagy az üvegpalackok rekeszei. A helyzet annyiban változott, hogy a rendszerváltás után a csomagolóanyagból termék, a csomagolásból üzlet lett, így a gyártók ellenezni kezdték a betétdíjas rendszer fenntartását. Annál is inkább, mivel az italgyártók egyben palackozók is lettek, így a betétdíjas rendszer fenntartása helyett nyilván jobban megérte nekik folyamatosan gyártani és eladni üvegeiket.

A visszaváltó rendszer redukálása, illetve kiiktatása, az anyagmozgatási kiadások csökkentése a kereskedőknek is érdekükben állt, a torz piaci logika így egyenesen halálra ítélte az üvegvisszaváltás gyakorlatát. A betétdíjas rendszer eltűnésének nyilván vesztesei is vannak: elsősorban a csomagolóanyag és a csomagolás költségeit fizető vásárló. Egy eldobható műanyag flakonért 25-35 forintot fizetünk, egy alumínium doboz pedig negyven-ötven forintunkba kerül – még akkor is, ha ezt nem tudjuk, hiszen az összeg a termék árába „építve” jelenik meg. Pénztárcánkon kívül környezetünk is bánja az eldobható üvegek és flakonok térnyerését: egy 2005-ös adat szerint mintegy nyolcszázezer tonnára tehető csomagolási hulladékot „termelünk” évente, aminek legalább húsz százaléka üveg- és műanyag hulladék. Ezen a göngyöleggyártó lobbi által tökéletes megoldásként reklámozott szelektív gyűjtés sem segít, hiszen hazánkban az üveghulladéknak egyelőre alig öt százaléka forgatható vissza a termelésbe az újrafeldolgozás során.


A betétdíjas rendszer jövője

Mivel a piac szereplői ellenérdekeltek a visszaváltható üvegek minél szélesebb körű felhasználásában, az adóinkból élő politikusok és állami főtisztviselők által kidolgozott szabályozástól várhatnánk, hogy saját és környezetünk védelme érdekében megtegyék végre a szükséges lépéseket az eszetlen hulladékgyártással szemben. A kilencvenes évek közepétől elsősorban az újrafeldolgozás ösztönzésére történtek felemás próbálkozások, a „többutas”, tehát többször újratölthető üvegek alkalmazásának érdekében a döntéshozók azonban csupán az ígérgetésekig jutottak.

Legutóbb Persányi Miklós volt környezetvédelmi miniszter helyezte kilátásba a Németországban alkalmazott, kötelező betétdíjas rendszer bevezetését, majd utódja, Fodor Gábor is „megfontolásra érdemesnek” nevezte a kezdeményezést. Ezután a szaktárca – rejtélyes okok miatt – mégis kihátrált az elképzelés mögül, így a projekt lekerült a napirendről. Jelenleg a betétdíjas rendszer lassú elsorvadását figyeljük; az elmúlt hónapban például a másfél literes Margitszigeti Kristályvíz visszaváltható palackjának forgalmazása szűnt meg (bár júliusig még visszaváltják).

A lehetséges megoldásokat firtató kérdésünkre Gadó György Pál, a HuMuSz (Hulladék Munkaszövetség) képviselője elmondta, hogy bár Európában vannak jó példák, az unió alapvetően nem ösztönzi tagországait a visszaváltható üvegek minél szélesebb körű használatára. Az egyetlen uniós ország, ahol bevezették a kötelező betétdíjas rendszert, Németország. Itt a csomagolóipar haszonélvezőinek erőteljes nyomás, sokszor fenyegetések ellenére sem sikerült elérniük, hogy a sörös-, üdítős és ásványvizes üvegeket ne kizárólag visszaváltható formában forgalmazzák. És persze ott van az unióba magát becsábítani nem engedő Norvégia is, ahol például a közismert olasz ásványvíz (San Pellegrino) mindenütt eldobhatóként árult, kétdecis műanyagpalackját is kerek egy koronáért veszik vissza, - tanúbizonyság erre a flaska címkéje.

A magyar hulladékpolitikusok inkább a szelektív gyűjtés és az újrafeldolgozás mellett vannak – csekély eredménnyel. A betétdíjas rendszer egyébként nem csupán az újratöltés miatt, de újrafeldolgozás céljából az üvegek és palackok begyűjtésére is alkalmas lehet – tájékoztat minket Gadó György Pál. Egyébként a környezetvédelmi kérdések bezzegországaként emlegetett Svájc sem az újratölthető palackok használatát preferálja, ott viszont legalább a csomagolóanyagok begyűjtése és újrafeldolgozása kiemelt fontosságú. Ők 2001-ben tűzték ki célul az italcsomagolások 75 százalékos hasznosítását, amit 2004-ben el is értek. Jelenlegi célkitűzésük a nyolcvan százalék feletti újrafeldolgozás. Hazánk természetesen nagyon messze van ezektől az arányszámoktól. Bár pontos adatokat nem ismerünk, még a szelektív hulladékgyűjtés kiépítése is kívánnivalókat hagy maga után, ami pedig az újrafeldolgozás előfeltétele volna. A szelektív gyűjtőszigetek teljes lakosság körében mért elérési aránya legoptimistább becslések szerint is csupán hatvan százalékos, és ez persze nem a konténereket ténylegesen használók aránya.

Ajánljuk még:

• Így szerződjünk a tisztítóval!
• Csengőhang letöltés csapdái
• Árgarancia érvényesítése
• Parkolótársaságok visszaélései
• Nyugdíjas vagyok, hitelt kérnék!