Érdemes a ruha átadásakor írásban rögzíteni, hogy milyen hibák (kopások, szakadások) vannak a kelmén, illetve azt is, ha a terméket hibátlanul adtuk át. A tisztító érvényesen nem kötheti ki a szerződésben azt, hogy hiba esetén kizárja felelősségét.
hirdetés
Olvasónk a következő panasszal fordult szakértőnkhöz:
"Férjemnek volt egy jó állapotban lévő, de kopott bőrdzsekije. Elvittük Gödöllőn a Tesco áruház tisztítójába, festésre. Megjött a dzseki, szépen befestették. Kb. egy hetet állt a "szobainason" amikor a férjem felvette. Hazajövet esett az eső és akkor vette észre, hogy a kabát befogta a pulóverét, nadrágját, az autó világos ülését is. Visszavittük a dzsekit a Tescóba, amit újból elküldtek ahhoz a céghez akik festették. A tisztító vezetője azt mondta, hogy a festő cég vezetője keresni fog bennünket telefonon. Azóta nem hívott a festő cég vezetője sem a tisztító vezetője pedig a kabátfestőre hárítja a dolgot. Kihez fordulhatok?"
Amennyiben megtörténik a baj (hibás teljesítés), vagyis például, ha a vegytisztítás eredményeképp a ruhadarab megkopott, kifoszlott, vagy a festés „enged”, a következő jogainkat érvényesíthetjük.
A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.) alapján, hibás teljesítés esetén elsősorban kijavítást vagy kicserélést követelhetünk.
Ha sem kijavításra, sem kicserélésre nincs jogunk, vagy ha az áruház a kijavítást, illetve a kicserélést nem vállalta, vagy e kötelezettségének nem tud eleget tenni - választásunk szerint - megfelelő árleszállítást igényelhetünk vagy elállhatunk a szerződéstől.
Szolgáltatás esetében kicserélésen a szolgáltatás megismétlését kell érteni.
Amennyiben ez nem lehetséges, természetesen jogosultak vagyunk a szolgáltatás díjának visszatérítésére, illetve kárunk (például tönkrement, „befogott” ruháink árának) megtérítésére is.
Panaszát a tisztító nem utasíthatja el azzal, hogy a festést más cég végezte. A Ptk. szerint ugyanis, ha a fogyasztói szerződés hibás teljesítésének oka a kötelezettel szerződő harmadik személy (előző kötelezett) hibás teljesítése, a fogyasztói szerződés kötelezettje – jelen esetben a tisztító - követelheti az előző kötelezettől (a kelmefestőtől) hibás teljesítés miatt támasztott fogyasztói igények kielégítése költségeinek megtérítését, feltéve, hogy a minőség megvizsgálására vonatkozó kötelezettségének eleget tett. Vagyis Ön nem a kelmefestővel, hanem a tisztítóval áll jogviszonyban.
A fogyasztói szerződés keretében érvényesített szavatossági és jótállási igények intézéséről szóló, 49/2003. (VII. 30.) GKM rendelet szerint a kereskedő köteles a kijavítást vagy kicserélést megfelelő határidőn belül, a fogyasztónak okozott jelentős kényelmetlenség nélkül elvégezni. A tisztítónak tehát törekednie kell arra, hogy szolgáltatás megismétlését – amennyiben ezzel a hiba elhárítható - legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. Sajnos, a jelenleg hatályos jogszabályok nem teszik kötelezővé a 15 napos határidőt, a forgalmazónak csupán „törekednie kell” ennek betartására.
Kártérítést is kérhetünk
Kérdése, hogy hová fordulhat, ha nem sikerül a vitát a kereskedővel rendeznie.
Jó, ha tudja, hogy joga van bírósági eljárás helyett vagy a mellett békéltető testülethez fordulni! A békéltető testületek a gazdasági kamarák mellett működő független testületek, amelyek eljárásának célja a fogyasztó és a gazdálkodó szervezet közötti vitás ügy egyezségen alapuló rendezésének megkísérlése, ennek eredménytelensége esetén pedig az ügy eldöntése. Békéltető testület minden megyében, illetve a fővárosban található. A fogyasztó a lakhelye (tartózkodási helye) szerinti testülethez fordulhat, de kérelmét benyújthatja a szolgáltatás igénybevételének helye szerint illetékes testületnél is. Az eljárás ingyenes és gyors. Az eljáró tanács egyezséget kísérel meg létrehozni a vitás felek között, ezért célszerű megjelenni a meghallgatáson.
Ha nem jön létre egyezség, de a kérelem megalapozott, kötelezést vagy ajánlást tartalmazó határozat születhet. A tanács kötelezést tartalmazó határozatot hoz, ha a vállalkozás a tanács döntését magára nézve kötelezőnek ismeri el, ellenkező esetben a tanács határozata ajánlás.
Ha az eljáró tanács elutasítja panaszát, jogilag megindokolt határozatot hoz, melynek megismerése után ön belátása szerint dönthet arról, hogy polgári peres eljárást indít-e.
Ha a vállalkozás nem teljesíti az egyezséget vagy a kötelezést, ezen határozatok végrehajtását bíróságtól kérheti, vagyis nem kell külön pert indítania.
Ajánlás esetén - bírósági végrehajtás helyett - a nyilvánosságra hozatal a szankció. A teljesítésre előírt határidő lejártát követően értesítse az eljáró testületet, aki továbbítja a határozatot a nyilvánosságra hozatalra jogosult szervnek.
Dr. Baran Alexandra Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület jogi szakértő
"Lajos pénzszűkébe került és egymillió forintos hitelszerződést írt alá a GVH által már elmarasztalt Euromobilien Hungary Kft.-vel. Az ügyintéző kérésére befizetett hetvenezer forintját viszont már a szerződés felmondása után nem kapta vissza. "
"Mónika problémája akár az egész ország problémája is lehetne. Másfél éves állástalanság után épp kezdene egyenesbe jönni a család, csupán a behajtó cégek munkatársai írogatnak sms-t este kilenc után. "
Szóljon hozzá: