Gy.A.-né egyedülálló asszony, százezer forintos nyugdíjjal. Lakásának fűtésrendszere rég elavult, ablakai is több évtizede szolgálnak már. Elkelne a festés-mázolás is, ezért elhatározta: lakásfelújításba fog. Hosszas számolgatás után úgy tűnt, legfeljebb kétmillió forintból kijönne a korszerűsítés. Aktív internetező lévén, e-mailben kért ajánlatokat a legnagyobb magyar kereskedelmi bankok mellett néhány hitelközvetítőtől is. Lássuk, milyen válaszokat kapott!
Nyugdíjas is lehet hitelképes?
Nyolc nagy kereskedelmi bank közül hat 24 órán belül válaszolt az online megkeresésre. Közülük csupán a K&H volt az, aki életkorra való hivatkozással kereken elutasította a megkeresést. Az Unicredit, a Raiffeisen, az Erste, az MKB és az FHB mind nyitottnak tűntek az üzletre, bár az életkor több helyen is „súlyosbító körülménynek” tűnik. Emiatt minden esetben egyedi elbírálás szükséges, és szinte biztos, hogy legalább egy kezesre is szükség lesz. Ez nehézséget okozhat Gy. A.-né számára, hiszen gyerekeitől, unokáitól kell szívességet kérnie, ők pedig nem biztos, hogy – éppen folyó lakáshiteltörlesztéseik miatt – hitelképesnek bizonyulnak. Testvérei vagy barátai pedig szintén életkoruk miatt zárhatóak ki a kezességvállalásból.
|
|
A legtöbb bank hitelezési szabályzata kimondja, hogy hitelének visszafizetésekor az ügyfél nem lehet több 68-70 évesnél. Visszatérve eredeti példánkra: kétmillió forint tíz év alatt törleszthető egy nyugdíjból, tehát Gy.A.-né éppen tíz évvel ezelőtt gondolhatott utoljára viszonylag egyszerű feltételek melletti hitelfelvételre. A felújítás viszont most aktuális. Persze az egyedi elbírálás azt jelenti, hogy el lehet térni a szabályzatoktól, igaz, ez többletköltséget jelenthet az ügyfélnek. A bankok a magas életkorral járó kockázat mérséklésére például életbiztosítás kötésére kötelezhetik az ügyfelet (megjegyezzük, hogy ezt – hitelösszegtől, futamidőtől függően - fiatal adósaikkal is megköttethetik).
A hitelbírálat során különböző orvosi igazolásokat kérhetnek az adós egészségi állapotáról, esetleg meglévő krónikus betegségeinek súlyosságáról és havi gyógyszerköltségeiről. Rokkantnyugdíjasok számára még nehezebb a hiteligénylés, őket még a rugalmas hitelezők zöme is kizárja lehetséges adósai köréből.
Alternatív megoldások
A neten egyre több független hitelközvetítő ajánlja szolgáltatásait. Ezek közül Gy.A.-né többet is felkeresett, ajánlatkérő email-jével. A hitelfolyósítást egyikük sem zárta ki pusztán az életkor miatt, ők is egyedi elbírálásra hivatkoztak. Nagyjából felvázolt költségeik pedig első ránézésre hasonlóak a bankokéihoz. Ők nem az életkort tekintették döntő fontosságúnak, inkább az ingatlan értékét. Logikájuk szerint tehát a kérelmező minél jobb helyen lévő lakás vagy ház tulajdonosa, annál könnyebben juthat hitelhez (ez valószínűleg a bankoknál is így van). Az elbírálást sokan csak tulajdoni lap és térképmásolat alapján ígérték, orvosi igazolásról, jövedelemigazolásról, kezesről szó sem esett, ami persze nem jelenti, hogy ezek beszerzésére később nem is kötelezhetnének. Mindenesetre a felkeresett hitelbrókerek elsőre könnyebb pénzhez jutással kecsegtettek, mint a bankok.
|
|
|
Súlyosbító körülmény a magas életkor |
Többen írtak arról a hitellehetőségről, amikor a nyugdíjasnak nem kell törlesztenie a részleteket (persze előtakarékoskodhat, ha akar), ám halála után az örökösök egy évet kapnak a pénz előteremtésére (az ingatlan értékesítésére). Utána egy összegben kell visszafizetniük a hitelt és kamatait, emellett pedig az egyszeri, kétmilliós hitel esetében hat-hat és fél százalékos, azaz mintegy százharmincezer forintos kezelési költséget is (ilyen ajánlatot egyetlen bank sem tett). A bankoknál még a kisebb takarékszövetkezetek is kevésbé szigorúak, bár itt „az utcáról beeső ügyfél” nem nagyon lehet az ember. Legalább két-három havi számlatörténettel kell rendelkezni az adott fióknál ahhoz, hogy valaki egyáltalán hitelt kérelmezhessen. Viszont ha régi (és jó) ügyfelek vagyunk, életkorunk miatt biztosan nem utasítanak el.
Miért létezik az életkor miatti megkülömböztetés? - a következő oldalon kiderül!
Szóljon hozzá: